Ho-Ho-Ho!

Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)♥

Chapter 6. - "Party Girl"

Tudom, tudom, tudom... Nagyon eltűntem. Azt is tudom, hogy erre semmi mentségem nincs! De itt a 6. fejezet! :) Egyébként van egy társszerkesztőm is mostantól Kinga személyében. Ő fogja írni legfőképpen Danny szemszögét, meg akit még szeretne :) jó szórakozást a részhez. puszi, Ella [egyébként a következő rész pont Danny szemszögéből mutatja be a történéseket :)]

Este 8 óra körül indult a buszunk Bournemouth-ba. A nagyjából fél órás út alatt kibeszéltük a srácokat és megosztottam a kételyeimet barátnőmmel, az esti bulival kapcsolatban. Már majdnem 9 óra volt mire odaértünk Henihez, de nem várt látvány fogadott minket. Heni nem volt felöltözve és csak az ágyban feküdt egy halom papírzsepi társaságában.

- Hát veled meg mi történt?? – kerekedett ki a szemünk.

- Lázas vagyok. – vágott szomorú arcot Heni.

- Akkor gondolom nem is jössz velünk. – teljesen elment a kedvem az egész estétől, de nem szóltam semmit Helinek, mert akkor nagy lecseszést kaptam volna.

- Sajnos nem, de nektek jó szórakozást! – erőltetett mosolyt magára a beteg. – És óvatosan a pasikkal! – kacsintott egyet.

Mindketten damentünk és megöleltük és jól megpuszilgattuk és sokszor jobbulást kívántunk neki.

Mivel korán volt még, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kínaiba vacsizni. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy már negyed 12 is elmúlt, mire elindultunk a V Club-ba. Pont éjfélt ütött az óra mire bementünk a klubba. Imádtam azt a helyet mindig is. Kívülről egy egyszerű templomnak tűnt, de belül teljesen meg volt „vadulva” az egész. A fények, a tömeg, a zene, a hangulat. Leírhatatlan. Azt látni kell! Komolyan. Ajánlani tudom mindenkinek!

Heli észrevette, hogy nem sok kedvem van a bulizáshoz, úgyhogy próbált elráncigálni, hogy táncoljunk. De nekem innom kellett előtte, hogy egy kicsit el tudjam engedni magam. Ezért legurítottunk három kör vodkát, természetesen feleseket. Utána már nem kellett kétszer mondani, hogy menjek táncolni. Már én rángattam Helcsit, hogy menjünk végre bulizni. Nos igen, ha iszok előjön a „sötét oldalam”.

Időközben annyit ittunk, hogy nem sok minden maradt meg. Így például az sem, hogy kik állták az esténk további részét. Csak négy rendkívül jóképű pasira emlékszem. Egész este velük táncoltunk. Egy idő után, ahogy kezdett tisztulni a fejem, felismertem a srácokat. Harry, Dougie, Tom és Danny volt az személyesen. Aztán persze Helinek is feltűnt, hogy velük vagyunk. Helcsi és Doug nagyon sokat beszélgettek. Kicsivel később félre is vonultak, hogy jobban el tudjanak merülni a beszédtémájukban. Nekem ki kellett mennem friss levegőt szívni, ezért fogtam magam és megindultam. Danny perse egyből jött után, hogy minden rendben van-e. De persze semmi bajom nem volt, csak kellett a friss levegő és igazság szerint meg is akartam kicsit szabadulni Danny-től. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de akkor is ez volt az igazság, bár ezt neki nem mondtam.

Egyébként az, hogy kezdett tisztulni a fejem, nem jelenti azt, hogy mindenre emlékszem is, ami aznap este történt. Csak emlékképek jönnek elő néhanapján. Az biztos, hogy a klub előtt nagyon sokat beszélgettem Dan Juan-nal, de hogy pontosan miről az még mindig nem tiszta nálam.

Nagyon haza akartam menni, de nem volt kedvem taxit hívni. Természetesen felajánlotta, hogy hazavisz, amit én csak nagy nehezen fogadtam el. Az út alatt nem igazán akartam beszélni vele, de nem hagyott békén, ezért mindenféle hülyeségről beszéltem neki, ami csak eszembe jutott. Még magyarul is beszéltem hozzá, de nem igazán díjazta a dolgot. De engem em igazán tudott meghatni a navalygásával. Ő kérte, hogy beszéljek hozzá, úgyhogy nem volt sok választása és végig kellett hallgatni a „hablatyolásomat”. Nagyjából egy óra alatt értünk haza a fél óra helyett. Na igen, miattam kellett megállni, mert folyton rám tört a hányinger és Danny nem díjazta volna, hogy ha kiengedem a rókát az autóban. Természetesen nem hánytam egyszer sem, csak az inger volt meg.

Olyan hajnal fél öt körül érkezhettünk haza. Hiába ellenkeztem, Danny mégis bekísért a házba, egészen a szobámig. Tudtam, hogy akar valamit, mert folyamatosan csak a padlót fixírozta.

- Mit szeretnél? – tértem rögtön a lényegre, bár em igazán tudtam mit beszélek.

- Szerintem tudod jól. – megvillantotta mesés fogsorát.

- Attól, hogy részeg vagyok, még nem fogok lefeküdni. – jelentettem ki erélyesen.

- Ajj drágaság, mindig rossza gondolsz. – kacsintott egyet. – Én csak veled szeretnék aludni. De a te ötleted jobban tetszik.

- Na azt elhiszem, de mondtam, hogy nem hagyom magam. Én nem vagyok olyan lány, aki szerelem nélkül képes rá.

- Ha akarnád, én szeretnélek. – mosolygott kedvesen.

Erre már nem mondtam semmit, csak behívtam a szobába. Persze nem bírta ki, hogy ne csókoljon meg. De még szerencse, hogy megtette, mert én már alig bírtam magammal. De azért tartottam magam.

Megmutattam neki az onnan níló fürdőszobát és miután végzett kijelentettem, hogy nem aludhat velem egy ágyban. Vagy ő alszik a földön vagy én. Persze nem tetszett neki az ötlet, de végül nagy nehezen és néhány csókcsata után belement.

Mire letusoltam ő már az ágyban feküdt és a laptopomat babrálta már megint. Ha józan állapotomban lettem volna, akkor biztos nekiestem volna mérgemben, de így csak melléfeküdtem és néztem, hogy mit csinál. Azonban a tekintete nagyon hamar rám kalandozott. Nem viseltem ugyanis túl sok ruhát, csupán egy fekete francia bugyi és egy szürke top volt rajtam, semmi más. Lassan becsukta a laptopot és én szomorúan vettem tudomásul, hogy már nem nézegetjük a „csajbulis” képeket. Pedig lett volna néhány szaftos kép, ami 100%, hogy tetszett volna neki. Elkezdte simogatni a hátamat, ami be kell valljam, nagyon jól esett. Tudtam pontosan, hogy mit akar, de nem érdekelt. Nem először lettem volna pasival, de ennyire figyelmes még nem volt velem senki. Ugyan csak a hátamat simogatta, de én doromboltam neki, ő pedig örömmel vette tudomásul, hogy tovább is mehet. Nem is tétovázott sokat, hanem egyből belecsókolt a nyakamba, a keze pedig lejjebb kalandozott, de ezt sem bántam. Sőt! Ez még jobban esett, mint amikor a hátamat simogatta. De szerintem mondanom sem kell, hogy én sem hagytam annyiban a dolgot és én is felfedező útra indultam a testén…

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy szexeltünk, máris leszögezném, hogy nem történt ilyesmi! Azt viszont nem tagadhatom, hogy más bizony történt…

Reggel, vagyis inkább délután fejfájással ébredtem, de aztán megláttam a Danny-hez tartozó szétdobált ruhákat a földön, a meztelenül mellettem fekvő Danny-t amint a karja a hasamon pihen, még úgy is, amikor ülök, aztán magamra néztem és rajtam sem volt semmi. A fejfájás még rosszabb lett és azt hittem, hogy ha nem veszek be gyógyszert, akkor mentem meghalok. Magamra kaptam az ingjét (mert ez volt a legközelebb hozzám), felvettem a bugyimat és kisiettem a konyhába. Ott két csodálkozó szempárral találtam szemben magam, de mit sem törődve velük, elkezdtem keresni a fájdalomcsillapítót. Mikor végre megtaláltam töltöttem magamnak egy kis narancslevet és bevettem a gyógyszert. Néhány másodperccel később Dougie csúsztatott elém egy nagy bögre erős feketét. Hálásan néztem rá és belekortyoltam. Először rosszul esett a keserű íz, de utána jobban éreztem magam. A két velem szemben ülő fiatal még mindig érdeklődve figyelt engem. Magyarázkodni nem akartam. Egyrészt azért mert nem tudtam pontosan, hogy mi történt az éjszaka, másrészt meg azért, mert ha történt is bármi, akkor az meg nem tartozik rájuk.

Néhány perccel később megjelent Danny is.

- Sziasztok! – köszönt vidáman, majd egy puszit nyomott a számra. – Most már tudom hova tűnt az ingem. – vigyorgott szélesen, mikor végig nézett rajtam.

Mi csak kórusban köszöntünk neki, de én nem bírtam már bent maradni, ezért kimentem az udvarra cigizni. Az se érdekelt, ha megfázok, tekintve a hiányos öltözékemet.

- Mi baja van? – hallottam még Danny hangját, de hogy a többiek mit válaszoltak neki, azt már nem hallottam. De lehet, hogy jobb is.

Magányomat néhány perc múlva Danny szakította meg.

- Nézd… tudom, hogy egyedül szeretnél lenni, de jó lenne, ha meg tudnánk beszélni a dolgot. Szóval… ami a történteket illeti… – kezdte, de én félbeszakítottam.

- Nem kell elmondanod semmit sem. Tudom mi történt, mert emlékszem mindenre.

- Tényleg? – csodálkozott és mire bólintottam egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. – Jajj, de jó. Akkor nem kell elmondanom legalább. Kicsit ciki lett volna ezt ecsetelni. – mosolygott zavartan.

- Valóban. – válaszoltan egykedvűen, miközben a könnyeimet törölgettem. Próbáltam úgy véghezvinni mindezt, hogy ő ne vegye észre, de sajnos nem sikerült.

- Hé, kislány! Ezért nem kell sírnod. Történt, ami történt. Ezen nem tudunk már változtatni, de én a magam részéről nem is szeretnék változtatni rajta.

- Elhiszem. De annyira szégyellem magam. Én… én nem akartam. Én még várni akartam vele. Legalább addig, amíg haza nem megyek. Vagyis… azt akartam, hogy az utolsó este történjen meg, hogy a lehető legszebb emlékekkel menjek haza. – mosolyogtam erőtlenül, mire ő magához ölelt.

- Jajj kincsem. Emiatt ne aggódj. Ezért nem foglak kevésbé, vagy egyáltalán nem szeretni. Sőt… - mosolygott sunyin. – Nézd. Nem akartam még erről beszélni, mert túl korainak találom még a dolgot, de most mégis úgy érzem, hogy itt az ideje. – csodálkozva figyeltem az arcát. – Lehet, hogy hülyének fogsz gondolni, vagy azt hiszed majd, hogy hazudok, de ezt már akkor sem tudom magamban tartani. Az arcodat elnézve bolondnak tartasz most. De ez csak azért van, mert még nem tudod mit akarok mondani. Tudod… ezt nehéz megfogalmaznom. De megpróbálom.

Igazság szerint tényleg hülyének gondoltam abban a pillanatban, mert össze-vissza magyarázott minden hülyeséget, de a lényeget még mindig nem tudtam. Már épp közbe akartam szólni, hogy vagy kinyögi a mondandóját vagy bemegyünk -mert halálra fagyok-, mire újra megszólalt, ezúttal a lényeggel.

- Mikor először megláttalak, valami nagyon megfogott benned az első pillanatban. Nem igazán tudtam megmagyarázni, hogy micsoda. Sőt, még most sem tudom megmondani. Azóta már eltelt ugye pár hét és a lehető legkomolyabban mondom, hogy ilyet még sose éreztem. Persze voltam már szerelemes, de ennyire még sose szerettem senkit sem. Jelenleg azt érzem, hogy le tudnám élni veled az egész életemet. Nem. Nem csak tudnám, hanem veled akarom leélni az egészhátralévő életemet. Minden este melletted akarok lefeküdni és minden reggel melletted akarok felkelni. Sőt jobbat mondok. Én már látom magunkat ahogy 50-60 év múva karácsonykor a kandalló előtt ülünk a vidéki házunkban és kint mindent hó borít. A nappaliban ott vannak a gyerekeink és az unokáink és várjuk, hogy asztalhoz ülhessünk és elköltsük a karácsonyi vacsorát. Vacsora után pedig az unokák ott rohangálnak a karácsonyfa körül és visongatnak. Minden gyerek azt várja, hogy kibonthassa az ajándékait. A gyerekeinket a párjaikkal – legalább 3 gyereket szeretnék majd – és nagyjából 6-7 unokát látok a szobában. Lehet, hogy ezt ijesztőnek találod, de én akkor is ezt látom magam előtt, amikor rád gondolok vagy veled vagyok. Én ezt akarom. Harcolni akarok veled. Ha kell, akkor minden nap. Mert én komolyan ezt akarom. Ezt élvezem. Hogy harcolhatok veled minden nap. Nekem ez kell, nekem erre van szükségem. Nekem rád van szükségem. Mert szeretlek.

Hogy mit reagáltam erre az egészre? Nagyjából köpni-nyelni nem tudtam semmit. Végül csak megöleltem és mosolyogtam. Akkor még nem nagyon fogtam fel ezt a dolgot, csak nem sokkal később mikor már elmentek Dougie-val.

- Nos csajok? Felkészültetek a holnapi bulira? – kérdezte vigyorogva Danny miután bementünk.

- Milyen buli? – kérdeztem meglepve.

- Hát Tom és Gio esküvője. Nem emlékszel kicsim? Éjszaka megkérdeztem, hogy eljössz-e velem és te igent mondtál.

- Ez lehetetlen. Tuti, hogy nem egyeztem bele ilyesmibe. – akadtam ki azonnal.

- Pedig én tisztán emlékszek rá, mert én kevesebbet ittam, mint te. – somolygott.

- Ez biztos nem igaz. Ilyet ezer százalék, hogy nem ígértem meg.

- Jajj már Ella, ne csináld ezt. Tudod jól mennyire örülnének Gio-ék is ha eljönnél. – szólalt meg Doug is.

- Tudom. De nem akarok. Nem akarok belefolyni ebbe az egész mizériába.

- Megfogalmaznád pontosabban, hogy mégis mibe nem akarsz belefolyni? – szólt közbe most már Heli is.

- Mindegy, hagyjuk. – zártam le a témát, majd elindultam a fürdőbe.

Mérges voltam. Emlékeztem mindenre, amit este mondtam vagy tettem, de erreaz ígéretre eyáltalán nem. Mialattén a fürdőben tevékenykedtem, addig Heli megnyugtatta a fiúkat, hogy ott leszek a esküvőn.

- Ne aggódjatok. Majd én rábeszélem, hiszen én is szeretnék ott lenni. Na me Tommy-éknak is jól esne, ha elmenne. Sőt szerintem el akar menni, csak fél attól, hogy ott lesz egy rakás paparazzi és lefotózzák veled Dan.

- Ezt hogy érted? Nem akar nyilvánosan velem mutatkozni? – háborodott fel azonnal.

- Dehogyis. Szerintem attól tart, hogy utána nem lesz nyugta. Folyamatosan zaklatni fogják meg ilyesmi. Tudod Dan, egy közembernek nem biztos, hogy jó, ha a nyilvánosság előtt éli le az életét. Neked ez természetes, de neki, nekünk nem. Ezt azért megérthetnéd.

- De én nem akarom őt rejtegetni. Azt akarom, hogy mindenki lássa, mennyire boldogok vagynk együtt. Azt akarom, hogy mindenki tudja, mlyen gyönyörű barátnőm van és irigykedjenek ezért. Várj, ezt lehet, hogy rosszul fogalmaztam…

- Értem mit akarsz mondani. És hidd el ő lenne a legboldogabb, ha mindig veled lehetne, de nem biztos, hogy fel tudná dolgozni ezt a „világot” amiben te élsz. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb hozzászokna, de legalább egyszer tuti, hogy összeroppanna.

- Most mondok nektek valamit. Bolondnak fogtok gondolni, ebben biztos vagyok. De… ha egyszer arra kérne, hogy hagyjam abba a zenélést, szerintem megtenném. Hiába ez az álmom, a hobbim, a munkám, érte mégis megtenném valószínűleg. Csak azért, hogy nyugodtan élhessünk, boldogan.

- Ez most komoly? – akadt el Doug lélegzete.

- Úgy gondolom igen. Valószínűleg megtenném érte. Most tuti bolondnak néztek. De szeretném, ha ezt senkinek nem mondanátok el. Nem akarom, hogy arról pletykáljanak az emberek, hogy abba akarom hagyni a zenélést.

- Megértjük haver.

- Köszönöm.

Mikor visszamentem, már csak csendben ücsörögtek. Nem nagyon akartam beszélgetni tovább Danny-vel ezért csak odaadtam neki az ingjét és vártam. Vártam, hogy végre elmenjenek. Nem is tartott sokáig mire felfogták, mire várok.

- Szerintem jobb, ha megyünk Doug. Később majd visszajövünk értetek. Itt hagyom a bankkártyámat és vegyetek magatoknak azt amit akartok az esküvőre. Ruha, cipő, ami csak kell. Leírtam a kódomat is. – adott egy cetlit Helinek.

Már épp szóra nyitottam volna a számat, de ő gyorsan „lerendezett”. Ez annyit jelent, hogy adott egy puszit a számra majd gyorsan elköszöntek.

Chapter 5. - "Brand New Days"

Késve ugyan, de megérkezett az ötödik fejezet is! Ahogy az előző posztban írtam, nem tudtam haladni a történettel, úgyhogy az az ajánlatom, hogy heti egy résszel fogok jelentkezni. (De legalább is megpróbálok) Sajnos eddig nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna, de most már teljes erőbedobással az írásra fogok koncentrálni! :) Jó szórakozást a részhez, Ella

Két hét telt el azóta. Danny egyszer sem keresett, és a többiek sem. Rosszul esett. 
Miután Danny hazahozott, egyből átsiettem Helihez. Mindent elmeséltem neki. Még a legapróbbnak tűnő részletet is. Kiveséztük Danny viselkedését is. A részletek alapján Heli szerint nincsenek komolyabb szándékai néhány éjszakánál. Nem akartam hinni neki, de nagyon valószínű, hogy ez volt a terve. Arra is rávilágított, hogy vajon miért nem keres. Szerinte azért nem hívott, mert nem tudott elcsábítani azonnal, ezért nem is próbálkozik tovább. Nem szívesen, de egyet kellett értenem barátnőmmel. 
Ebben a két hétben megállás nélkül dolgoztunk. Szabadnapot sem kaptunk, pedig hetente minimum kettőt szoktak adni.
- Lányok! – jött oda hozzánk Chris, a főnökünk. – Vasárnap be kellene jönnötök dolgozni.
- De nekem szabadságom van! – fakadtam ki.
- Ja meg hétfőn is.
- Nekem pedig akkor van.. – jegyezte meg barátnőm.
- Tudom lányok, de hétfőtől új vendégek jönnek és ragyognia kell mindennek.
- Ezt úgy mondod, mintha nem végeznénk jól a munkánkat.
- Erről szó sincs. Csak ezek nagyon fontos vendégek lesznek.
- Mégis kik jönnek? A királyi család?? – akadt ki Heli.
- Semmit nem mondhatok. De a munkátokat akkor is meg kell csinálnotok. Valószínűleg sokáig maradnak majd. Ez persze attól függ, hogy mennyire tetszik nekik a hely.
- Remek..
- Sajnálom. És hogy lássátok, mennyire, ma délutánra szabadnapot kaptok. – mosolygott.
- Ezzel most nagyon kisegítettél minket.. – mérgelődött Heli.
- Sajnálom, de ez van! Tudtátok nagyon jól mire vállalkoztok! El kell fogadnotok! – szólt keményen.
- Tudjuk. De.. hamarabb is szólhattál volna.
- Körülbelül fél órája tudtam meg mindent. Hamarabb nem ment volna.
- Rendben. – mondtuk egyszerre. – Akkor most el is mehetünk? – folytattam.
- Persze. Hiszen megígértem. – mosolygott újra.
- Sietünk is, mielőtt meggondolnád magad. – nevettünk már mi is.
Elköszöntünk a munkatársaktól és amilyen gyorsan csak tudtunk, el is tűntünk. Első utunk a tengerpartra vezetett. Leültünk a homokba és csak néztük a hullámzó tengert. Én újfent elgondolkoztam. Természetesen a Londonban történteken járt az agyam. Pedig én reménykedtem. Reménykedtem abban, hogy Danny mindent komolyan gondol és több is lehet köztünk. Sajnos tévedtem. Ha így lett volna, akkor már hívott volna, vagy legalább eljött volna hozzám. Magamban már ordítottam a szomorúságtól. Annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy barátnőm eltűnt mellőlem. Csak arra eszméltem, hogy valaki arcon talál egy adag jéghideg(!) vízzel. Meglepettségemet nem palástoltam. Heli viszont fetrengett a röhögéstől. Szerinte annyira béna képet vágtam. Persze bosszút kellett állnom valahogy, ezért én is lefröcsköltem, amíg röhögött. Ezúttal én kezdtem nevetni, ugyanis ő vágott hülye arcot. Legalább egy teljes órán keresztül szórakoztunk így, de végül hazaindultunk, mert hiába van már május, a tenger mégis hideg még.
Mindketten hozzám indultunk. Szerencsére meg tudtuk beszélni a lakótársammal, Mia-val, hogy együtt szeretnénk lakni, ezért helyet cseréltek Helivel. Tegnap este át is cuccolt hozzám. Egy órával később már megszárítkozva, tiszta ruhában ültünk a nappali-szerű szobában és a tévét bámultuk egy kis popcorn társaságában.
- Szerinted kik lehetnek ennyire fontosak? – kérdezte barátnőm.
- Lövésem sincs. De remélem nem valami kibírhatatlan figurák. Szeretném nyugisan eltölteni ezt a néhány hetet, amíg itt vagyunk. – válaszoltam monoton hangon, majd folytattam. – Tudod..amíg hülyültünk a parton, Danny egyszer sem jutott az eszembe. Most gondoltam rá először délután óta. 
- Naa ez fejlődés. – tapsolt Heli. – De még messze vagy attól, hogy elfelejtsd. De én mindenben támogatlak. – vigyorgott szélesen. – Kezdjük azzal, hogy jövő héten elmegyünk szórakozni. Átugrunk csütörtökön Henihez és benézünk a V-Club-ba. – kacsintott.
- Nem is tudom.. – húztam a szám. – Nem vagyok biztos benne, hogy el akarom felejteni ezt az egészet. Azt már elfogadtam, hogy vége. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. Feldolgoztam. De nem akarom elfelejteni. 
- Nos, te tudod. De attól bulizni még mehetnénk. Egyébként meg többet nem hozom szóba a témát. Csak ha te említed. De egy valamit még szeretnék tudni. Illetve két dolgot.
- Hallgatlak. – mosolyogtam.
- Először is.. – hatásszünetet tartott. – Jól csókol??
Elpirultam. Nem is. Inkább rákvörös lettem. – Nagyon is. – válaszoltam végül.
- Valahogy sejtettem. A második kérdés viszont kényesebb lesz.
- Mond. Bármit elviselek. – nevettem.
- Szerelmes vagy? – félve kérdezte meg.
- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ilyet még sose éreztem ezelőtt. Ha az a szerelem, hogy pillangók repkednek a hasamban, amikor Danny-re gondolok, akkor igen. Szerelmes vagyok. Legalább is ezt gondolom. Tulajdonképpen csak néhány órát töltöttem vele, mégis szörnyű volt nekem, mikor el kellett búcsúznom. Nem tudom, ő mit gondolhatott vagy gondolhat most. Szerintem neki nincsenek ilyen gondjai. De ha lennének is, azt se tudnám meg, mivel nem keres. Pedig úgy éreztem, hogy ebből valami jó is lehet. De mint mindig, most is tévedtem. – mosolyogtam a monológom végén. Keserű mosoly volt, annyi szent.
- Húú. Szóhoz se jutok. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly a részedről. Nem tudom, mit tehetnék érted..
- Én viszont tudom. Többet ne hozd szóba légy szíves.
- Rendben. – bólintott mosolyogva.
Aznap este nem is hoztuk szóba. Persze utána se. Folyamatosan csak dolgoztunk. Vasárnap mérgelődtünk egy sort, amiért agyonhajszoltak minket. Még mindig nem tudtuk, hogy kik miatt van ez a felhajtás. Senki nem mondott egy szót se. Bár nekem az volt az érzésem, mintha direkt csinálták volna. Elméletemet meg is osztottam barátnőmmel, de ő kiröhögött, mondván hogy ez lehetetlen. Szerintem nem.  De rám persze nem kell hallgatni. Na majd, ha nekem lesz igazam.. Én este tíz után estem be az ágyba hulla fáradtan. Helinek maradnia kellett még egy kicsit, így nélküle jöttem haza. Annyira fáradt voltam, hogy azon nyomban elaludtam, amint a testem találkozott az ággyal. Még azt se hallottam, amikor drága lakótársam hazaért.
Hétfőn reggel korán (hétkor) keltem. Nyolcra mennünk kellett dolgozni. Amikor kimentem a „nappaliba” érdekes látvány fogadott. Heli feküdt a kanapén érdekes pózban. Fájdalmas lesz neki a mai nap az egyszer biztos. Odaguggoltam a kanapé mellé és szólongatni kezdtem Helit. Nem igazán hatott, ezért elkezdtem kiabálni, hogy le fogja késni a gépet, ha tovább alszik. Az eredmény meg is lett, ugyanis azonnal felpattant ideiglenes ágyáról és teljesen kétségbe volt esve. Elkezdett hisztizni, hogy miért vagyok még pizsiben, hiszen lekéssük a gépet. Lefogtam a kalimpáló kezeit és megnyugtattam, hogy csak álmodott. Csalódottan vette tudomásul a dolgot. Elküldtem a fürdőbe, hogy összeszedje magát és felébredjen, addig én megcsináltam a reggeli kávénkat egy-egy pirítós társaságában. Hát igen, amióta dolgozunk, rászoktunk a kávéra. A cigi és az energiaitalok mellett még éppen elfér. Amint kijött a fürdőből, én vettem birtokba az említett helységet. Gyorsan letusoltam és elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Heli volt olyan rendes, hogy megvárt a reggelivel. Étkezés közben nem szóltunk egy szót se, csak néztünk ki a fejünkből. Háromnegyed nyolckor aztán elindultunk a munkába. Szerencsére gyalog tíz percre van csak a munkahelyünk. 
Nyolc órakor meg is kezdtük a munkát. A vendégek csak tíz körül jönnek majd, úgyhogy volt még időnk átnézni minden helyiséget. Utána viszont a konyhások energiáit szívtuk le a hülyeségeinkkel. Láttam Eric-en, hogy legszívesebben kidobna minket onnan, de nem tehette meg, szerencsére. Tíz óra után Chris és Angie jött be hozzánk és elmondták, hogy a vendégek megérkeztek és már az étkezőben vannak és várják az egyik pincért. Szerencsére engem Eric beállított mosogatni meg törölgetni, így Heli ment felvenni a rendelést. Néhány perc múlva vigyorogva jött vissza és én egyből kifaggattam.
- Na? Kik azok?
- Hát..nem ismerem őket, de híresek az biztos. – mosolygott. – Egyébként négy kávé lesz. 
- Csak négyen jöttek? És ezért kellett ez a felhajtás?? – akadtam ki egyből.
- Neem. Hatan vannak, csak az ebéddel megvárják a többieket is.
- Jaa, így már értem. – mosolyogtam. – Kivigyem a kávét?
- Igen. Addig folytatom a mosogatást.
Azzal felvettem a tálcát és hatalmas mosollyal az arcomon léptem ki az étterembe. De amint megláttam a vendégeket, hirtelen megtorpantam és a mosoly lefagyott az arcomról. Idegesen pillantottam végig a négy vendégen. Alig hittem a szememnek, hogy itt vannak. Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Sajnos észrevettek, még mielőtt visszasurranhattam volna a konyhába.
- Ella! Micsoda meglepetés! 
- Igen, valóban az. – mosolyogtam kedvesen barátaimra. Gondolom már kitaláltátok, hogy a McFly-os emberkék azok, pontosabban Tom, Gio, Harry és a barátnője, Izzy. Harold gyors bemutatott minket egymásnak és aztán el is kezdtek faggatózni.
- Nem is mondtad, hogy itt dolgozol. – kezdte Tommy.
- De igen. Gio-nak megemlítettem.
- Tényleeg. – vágott csodálkozó arcot az említett. – Akkor azért volt olyan ismerős a hely neve.
- Valószínűleg igen. – mosolyogtam töretlenül. – És.. csak így négyesben?
- Neem. – vette át a szót Harry. – Itt van Doug és Danny is csak még kipakolnak. Dan barátunk biztos örülni fog, ha meglát. – hatalmas vigyor ült ki az arcára.
- Persze, biztosan.. – motyogtam. Gyorsan odaadtam a kávékat és siettem is vissza a konyhába. Heli látta rajtam, hogy valami baj van ezért egyből ott is hagyta a munkáját és odasietett hozzám. 
Lefagytam. Megszólalni sem tudtam. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Heli mégis tudta, hogy mi a bajom. Elég volt a szemembe néznie és máris tudta minden gondolatomat. Nem is csodálkoztam soha ezen a „képességén”. Óvoda óta ismerjük egymást és jóban is voltunk mindig. De az utóbbi években váltunk legjobb barátokká. Annak ellenére lettünk ilyen jóba, hogy nemegyszer kiderült már, néha mennyire „áruló” tud lenni az ember. Na de visszatérve a történethez.. Teljesen lesokkolt, hogy itt vannak a fiúk, és hogy Danny is itt van. Nem akartam vele találkozni. Egyáltalán nem. Jó, persze bármit megadnék azért, hogy újra a szemébe nézhessek. De az agyam mégis ellent mond a szívemnek. Sajnos ez a baj velem. Legtöbbször nem azt teszem, amit a szívem diktál. Na de mindegy. 
Kérnem sem kellett barátnőmet. Szó nélkül elindult az étterembe, hogy felvegye a rendeléseket.  Néhány röpke perc múlva vissza is tért és leadta az ebédeket. Sajnos engem is utasítottak, hogy segítsek Helcsinek kivinni a rendelt ételeket. Kénytelen voltam én is kimenni, hiszen a főnökömmel nem ellenkezhettem – akármennyire is szerettem volna. Már Danny is ott ült a társaságnál. Persze Doug is ott volt, de számomra Dan volt a lényeges. Az első pillanatban találkozott a tekintetünk, ahogy kiléptem a konyhaajtón. Kínos volt a szituáció annyi szent. Gyorsan szétosztottam az ételeket és már siettem is vissza a konyhába. Tiszta vörös voltam. Mint valami szerelmes kislány, úgy viselkedhettem. Na igen..lehetek bármi, tehetek akármit, de kislány már többé sohasem leszek.
Amennyire csak lehetett, kerültem Danny-t, meg úgy az egész bandát. Bár ez elég nehézkes dolog, tekintve, hogy ők az egyetlen vendégeink még jó néhány hétig. A takarításnál nem voltam szerencsés. Felosztottuk egymás között a szobákat. Nekem jutott Danny valamint Tom és Gio szobája. Heli kapta Doug-ot és a Harry-Izzy párost. Nem igazán örültem, hogy nekem kell Danny szobáját takarítanom, hiszen olyan Danny-illata volt az egésznek. Mikor először beléptem a szobába, majdnem szörnyethaltam a látvány miatt. Amerre csak néztem, mindenhol papírfecnik és kották hevertek. Ha valaki esetleg nem ismerné, akkor ebből rögtön rájöhet, hogy a zenével foglalkozik. Kezdetnek úgy döntöttem, hogy összeszedem a szétdobált papírokat. Azonban ahogy pakolásztam, megakadt a szemem az egyik dalon. Vagyis a címén. „Ella”. Ez volt a címe. Nem szándékosan ugyan, de elkezdtem olvasni. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe. Azonban ezek nem szomorú könnyek voltak, hanem örömkönnyek. 
- Tetszik? – kérdezte hirtelen egy hang. Gyorsan odakaptam a fejem. Természetesen Danny volt.
- I-igen. – alig tudtam megszólalni. – Nagyon szép. – szipogtam még mindig. 
- Muszáj volt megírnom. – kezdte. – Akármikor rád gondoltam, mindig ihletet kaptam. Nem csak ehhez a dalhoz, hanem a legtöbbhez, amit itt látsz. Mondhatni te lettél a múzsám. – elmosolyodott. Először mióta itt vannak.
- Köszönöm. – nem igazán tudtam mit mondani. – De nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő múzsa. – mosolyogtam én is. Bár az enyém keserves mosoly volt.
- Ez baromság! – csattant fel hirtelen. – Bárki lehet múzsa. Egyébként meg.. – hatásszünetet tartott. – Mióta megismertelek hatalmasat változtam. Teljesen másképp nézem a világot már. Olyasmit is észreveszek az embereken, amiket eddig nem. Megváltoztattad az életemet. Ha nem hiszed, akkor kérdezd meg nyugodtan a többieket.
- Ne haragudj, de nem igazán tudom elhinni, hogy ekkorát változtál volna. Ha így lenne, akkor kerestél volna, ahogy megígérted. De én várhattam. Biztos azt gondoltad, hogy jót szórakoztál velem és ennyi neked elég is volt.
- Baromság! Előbb gondolkozz egy kicsit. Az eszedbe se jutott, hogy nem értem rá?!
- Őszintén? – bólogatott. – Nem. 
- Sejthettem volna. Akár hiszed, akár nem, teljesen el voltunk havazva az elmúlt hetekben. De tudod mit? Nem fogok magyarázkodni, mert ahogy látom nem is érdekel téged.
- Hidegen hagy a magyarázatod. És ha most nem haragszol nekem dolgoznom kell. – válaszoltam hidegen.
- Rendben van. De ezt nem fogom annyiban hagyni. – mondta, majd felkapott néhány papírt és a gitárját és elindult kifelé. – Ja! Még azt a dalt is szeretném elkérni ami nálad van. – szó nélkül odaadtam neki, csak hagyjon már békén végre.
Amilyen gyorsan csak tudtam rendbe szedtem a szobáját és siettem is el onnan. Muszáj volt rágyújtanom, így a konyhán keresztül kisurrantam egy cigire. Gondolkodóba estem újra. Mi van, ha igaza van és tényleg rengeteg dolguk volt? Nem lennék meglepődve, hiszen imádják őket a rajongók és sok koncertjük van. Na és persze ott van Tom és Giovanna esküvője, ami a hétvégén esedékes. Feltételezem, rengeteg meló van egy esküvő tökéletes megszervezésével. 
Iszonyatos fejfájás jött rám Tom és Gio szobájának a takarítása közben. Persze máskor is szokott fájni, de ez valahogy most más volt. Mintha „kegyetlenebb” lett volna. Nem igazán törődtem vele, így folytattam a takarítást. Időközben Heli is megtalált és folyamatosan csak fecsegett. Ilyenkor mikor fáj a fejem, akkor mindig és minden felidegesít. Ugyan ő tisztában van ezzel, mégis be nem áll a szája. De valami jó is kisült az állandó beszédből. Felvetette az ötletet, hogy menjünk át Bournemouth-ba bulizni, hiszen úgyis megígértük Heninek. Nehezen ugyan, de végül beadtam a derekamat. Azonban nem sejtettük, hogy valaki kihallgatta a beszélgetésünket..
Miután végeztünk a melóval egyből hazaindultunk, hogy időben el tudjunk készülni mindennel. Ugyan öt órakor telt le a munkaidőnk és közel is lakunk, azért kell nekünk 5 óra, hogy felkészüljünk az estére. A megfelelő ruha, a hozzá tökéletesen illő cipő és a kiegészítők, a smink és a haj beállítása. Ezek mind hosszadalmas és néha bonyolult procedúrák. :D 

Jelentem: "Élek!"

Még élek! Befejeződtek a szóbeli vizsgáim, úgyhogy hamarosan hozom a fejezeteket! Sajnos nem tudtam haladni, ahogy szerettem volna, mert az utolsó pillanatra hagytam a tanulást és rengeteg volt! :( De sikeresen leérettségiztem! :) Sajnos nem úgy ahogy szerettem volna, de így is jó lesz. :) Valószínűleg holnap este fent is lesz a következő rész. Még a végét meg kell írjam és át is szeretném nézni, hogy ne legyen benne hiba. Nem tudom, hogy a következőkben mikor tudok jelentkezni, mert holnaptól dolgozok annak ellenére, hogy megyek beiratkozni. :/ De igyekszem és amint tudom, hozom a részeket! :) 

Addig is üdv, Ella.

Chapter 4. - "New Chances"

Nos megérkezett a negyedik fejezet. Szerintem nem lett valami jó! Jelenleg írói válságban szenvedek ugyanis nem jön ihlet. Valószínűleg egy darabig ez lesz az utolsó fejezet. Szeretnék egy kicsit előre haladni a történettel, hogy ne fussak ki a megígért időből. Remélem azért tetszik nektek ez a rész is! Elnézést a sok hibáért, elírásért (ha van benne). Jó szórakozást hozzá! puszi, Ella

Vasárnap reggel, vagy is inkább már délelőtt, iszonyatos fejfájással ébredtem. Bevillant néhány kép az éjszakából és ismét dühös lettem. Már a sírás kerülgetett az idegtől, de visszatartottam. Egy férfi miatt sem éri meg sírni. Még akkor sem, ha az a férfi maga Danny Jones. Nem értettem miért is vagyok féltékeny, hiszen nem járunk. Hiszen én kértem gondolkodási időt. Tulajdonképpen semmi jogom nem volt számon kérni Danny-t éjszaka a viselkedéséért. Össze voltam zavarodva. Ha lehet, akkor még jobban, mint eddig. Rájöttem, hogy nem kellett volna Londonba jönnöm. Minél hamarabb el akartam hagyni a várost ezért azonnal csomagolni kezdtem és úgy döntöttem, hogy a 12:50-es vonattal el is megyek, végleg. Pakolás közben hívott Heli is, hogy mikor érek oda. Észrevette a hangomon, hogy valami baj van, de csak nagyjából meséltem el a dolgokat.
- Ne haragudj, de most mennem kell pakolni. 
- Jól van, de ha ideértél mindent jó alaposan megbeszélünk! Ellenvetés nincs.
- Rendben.
- Sejtem mi lehet a baj és hidd el nekem, ilyenkor jobb, ha kibeszéled magadból a dolgokat.
- Rendben. De ha most nem hagysz békén, akkor nem érem el a vonatot. – erőltettem mosolyt magamra.
- Oké. Fel a fejjel! – bíztatott. – Szia!
- Szia!
Ismét a gondolataim martaléka lettem. Eddig meg sem fordult a fejemben, de most hírtelen rájöttem, mit is akar Danny valójában. A felismerés hatására homlokon csaptam magam. Hát persze. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! Danny csak az ágyába akar cipelni. Ha jól tudom, akkor Georgia csalta meg, ráadásul az egyik haverjával, ezért szakítottak. Gondolom, most minden nőn bosszút akar állni volt barátnője viselkedése miatt. Ahány helyzetet csak tud, kihasznál. És amilyen szerencséje van, minden nőt megkaphat, akit csak akar. Kivéve engem. Hiába vagyok oda érte – nem, azt úgysem sem vallom be, hogy szerelmes lennék – engem akkor sem fog kihasználni. Nekem ennél több sütnivalóm van. Valamilyen szinten megértem, hogy ezt csinálja, hiszen engem is csaltak már meg. Bár én nem voltam szerelmes, éppen ezért nem is rázott meg annyira a dolog. Persze azért rosszul esett a büszkeségemnek, hogy megcsaltak, de akkor sem ez a megfelelő reakció. Azt hittem ennél több esze van. De ha jól tudom, akkor Olivia-t pont Georgia-val csalta meg. Ha ezt vesszük alapul, akkor visszakapta amit Olivia-val tett. De sem Oli, sem Danny nem érdemelte meg. Biztos fájdalmas lehet, hogy ha egy olyan ember csal meg akit nagyon szeretsz és évekig együtt is éltek. Ahogy az sem lehet kellemes érzés, ha az egyik legjobb barátoddal teszi mindezt. De ha ő így reagál a történtekre, az sem jó felfogás. Biztos vagyok benne, hogy idő kell neki, amíg újra tud bízni valakiben, de nem szeretném, ha velem kísérletezne. 26 éves. Pont abban a korszakban van, amikor a legtöbb férfi szeret ide-oda csapongani. Sajnos Ő sem kivétel.  
Mire befejeztem a pakolást, megint csengett a telefonom. Ismeretlen angol szám volt. Felvettem, mert biztos voltam benne, hogy nem Danny az, hiszen ő már legalább harmincszor keresett. 
- Halló? – szóltam bele halkan.
- Ella?
- Giovanna? – meglepődtem.
- Jajj de jó, hogy felvetted! Mi van veled? Minden rendben? Danny halálra izgulja magát! Összevesztetek? Vagy mi történt? Mi is aggódunk érted Tommal. – csak úgy ömlöttek belőle a szavak.
- Ne aggódj, minden rendben. De nincs sok időm, mert indulnom kell a vonathoz.
- Találkozzunk!
- Nem érek rá. Sajnálom.
- Az állomás melletti kávézóban 15 perc múlva. – jelentette ki.
- Gondolom nincs más választásom. – inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Nincs bizony.
- Akkor csak annyit kérek, hogy Danny ne tudjon róla. 
- Ne aggódj, nem mondom meg neki. És Tommy sem.
- Rendben, akkor ott találkozunk. De most mennem kell, mert kopogtak. Sziasztok! – gyorsan letettem, mielőtt bármit mondhatott volna. 
Felvettem a kabátomat, mert kint be volt borulva az ég és gondoltam hideg lesz. Összeszedtem a bőröndömet és kiléptem az ajtón. Robert várt kint, a főnököm. 
- Indulhatunk? – kérdezte mosolyogva.
- Persze. – mondtam miközben az ajtó zárjával vacakoltam. Odaadtam neki a kulcsokat, de a szemem megakadt egy dobozon, ami a kezében volt. – Hát ez micsoda? – csodálkoztam.
- Itt volt az ajtó előtt. Azt hittem te raktad ki. – csodálkozott már ő is.
- Majd útközben kidobjuk. – elkomorultam, mert láttam, hogy Danny küldte.
- Szerintem fontos dolog van benne.
- Nekem biztos nem fontos. Amúgy ha bármit találsz a lakásban, ami az enyém azt tartsd meg nyugodtan vagy dobd ki. De szerintem mindent összeszedtem.
- Majd szétnézek. – mondta, majd elindultunk a kocsijához.
Útközben nem sokat beszélgettünk. Bár jobb lett volna, ha igen, mert így megint a gondolataimba merültem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már az állomáson vagyunk.
- Köszönöm, hogy elhoztál.
- Én köszönöm, hogy nálam dolgoztál. Egyébként bármikor szívesen látlak téged is és a barátnődet is, amíg itt vagytok. És az Olimpia idejére fent tartok nektek egy-egy helyet. 
- Jaaj nagyon szépen köszönöm Heli nevében is. Ígérem, élünk majd a lehetőséggel. – kacsintottam egyet. – De most mennem kell. Szia! – nem vártam meg, hogy ő is köszönjön, hanem azonnal sarkon fordultam. A kávézóban megláttam új barátaimat és odasiettem hozzájuk.
- Sziasztok. – erőltettem mosolyt.
- Minket nem versz át. Tudjuk, hogy valami baj van, úgyhogy ne jó pofizz. – szidott meg Giovanna.
- Nem jó pofizok. Tényleg nincs semmi baj.
- Tudjuk, hogy haragszol Danny-re. Legalábbis, ő azt mondta, hogy ez a helyzet.
- Azt tudja legalább, hogy miért?
- Igen. Vagy is sejti. Meg kell mondjam Ella, hogy alaptalanul vagy mérges. Danny nem csinált semmit azzal a lánnyal. Végig velünk beszélgetett. Amikor meg eljöttünk, ott maradt Harry-vel és Dougie-val. A lányt meg elküldte melegebb éghajlatra. Lehet, hogy nem hiszed, de így van. – magyarázta Tom.
- Nézd. Nem kell fedezned. Úgy is tudom, hogy nem igaz, amit elmondtál.
- Nem fedezem. Négyünk közül én vagyok az egyetlen, aki nem falaz senkinek, ha valami rosszat csinál. Én mindig árulkodok, ha kell, ha nem.
- Ez így van. Én sem falaznék soha Danny-nek. Ha nem is békülsz ki vele, akkor legalább hallgasd meg. Nagyon ki van bukva, mert úgy érzi, hogy elszúrta a lehetőségét, amit kért. 
- Jól érzi. 
- Szóvá tetted neki, hogy zavar a lány? – kérdezte Gio.
- Persze.
- Hát ezt rosszul tetted. Ilyesmit nem szabad Dan-nek elmondani, mert kihasználja a helyzetet. Én már tapasztaltam, hidd el. – utasított helyre Tom. – Legközelebb ne tegyél így.
- Ne aggódj, nem fogok. Mert nem is lesz legközelebb. 
- Ne csináld már! Nem adhatod fel az elején. – unszolt Gio.
- Nem adok fel semmit. Ez eleve veszett ügy volt. Még jó, hogy nem egyeztem bele, hogy kapcsolatot kezdjünk. Különben is, nem sokáig leszek Angliában. Utána úgyse találkoznánk többet.
- Ne már!
- Ami nem megy azt nem szabad erőltetni. – mondtam egyszerűen.
- De ez menne! – Tom hajthatatlan volt.
- Nem. Most pedig megyek, mert a végén lemaradok a vonatról. Sziasztok. – álltam fel gyorsan és el is jöttem. Hallottam, hogy mondanak valamit, de nem foglalkoztam vele. Siettem a vonathoz, de nekiütköztem valakinek.
- Danny te mit keresel itt? – leesett az állam mikor megláttam.
- Na végre, hogy megtaláltalak. Nem tudtam, hogy mikor mész el, ezért már délelőtt tíz óta itt vagyok, hátha elcsíplek még.
- Nos, megtaláltál. Beszéltünk is. Most pedig megyek, mert lekésem a vonatot. Szia!
- Várj még! Szeretném megmagyarázni az egészet. – könyörgően nézett.
- Nem kell semmit mondanod. Tom már beszámolt róla.
- Tényleg?! Akkor, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz? – derült fel az arca.
- Ilyesmit egy szóval sem mondtam.
- Akkor, várj ezt nem értem. – látszott az arcán, hogy tényleg nem ért semmit.
- Nézd. Nekem idő kell. Ki kell beszéljem magamból az érzéseimet. – láttam, hogy szóra nyitná a száját ezért gyorsan folytattam – De nem veled. Ehhez csak a legjobb barátnőm lehet a megfelelő alany. Megbeszéljük és közösen döntünk.
- Közösen?! Egyedül kellene döntéseket hoznod.
- Nem teljesen közösen. Ő elmondja a véleményét, én pedig mérlegelek. Ennyi. De erre – hála neked – most még később kerül sor, ugyan is lekéstem a vonatot! – mérgelődtem.
- Azt hittem van még időd.
- Szerinted mégis miért rohantam annyira?? Kábé öt percem volt. De azt is rád pazaroltam.
- Ne haragudj. De mindenképpen beszélni akartam veled.
- Tegnap megegyeztünk, hogy ma este felhívsz a döntésem miatt.
- Azt hittem nem vennéd fel, hiszen már ezerszer hívtalak, de nem válaszoltál.
- Este felvettem volna. De már mindegy.
- Sajnálom. – lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy tényleg bánja.
- Ne sajnáld. Nem szükséges.
- Meghívlak ebédelni. A következő úgy is órák múlva megy szerintem.
- Nem is tudom..
- Naaaa. Szigorúan baráti ebéd. Menten éhen halok! Azt meg te sem szeretnéd. – kacsintott.
- Jól van, legyen. De nem kell semmi romantikus vagy ahhoz hasonló. Egy KFC is megteszi.
- Ha ezt akarod, akkor legyen. Kocsival gyorsabb lesz. – mosolygott.
- Nee máár. Kellemes az idő. 
- Annak ellenére, hogy bármikor eleredhet az eső. – fintorgott.
- Egy kis esőtől nem olvadsz el. – öltöttem nyelvet rá.
Végül beleegyezett, hogy gyalog menjünk, de a bőröndömet azért bepakolta az autóba. Imádtam azt az autót. Egy gyönyörű RangeRover-e van. És olyan kényelmes, hiszen ültem már benne. Na de visszatérve a sztorihoz. Nagyjából 20 perc gyaloglás után el is értünk egy KFC-t. Útközben még megkérdezte, hogy megfoghatja-e a kezem. Olyan aranyos volt, mint egy szégyenlős kisfiú. Megszántam és megfogtam a kezét. Egyből felderült az arca, de még mindig kisfiúsan vigyorgott. Ilyenkor nem tudom elhinni, hogy valóban 26 éves. A kajáldában nem hazudtolta meg önmagát. Folyamatosan ontotta magából a poénokat és én már enni sem mertem, mert tuti megfulladtam volna a nevetéstől. Mesélt a rövidfilmjükről, amit 2010-ben forgattak. Olyan átéléssel mesélt, hogy öröm volt őt hallgatni. Megemlítette Tom és Giovanna esküvőjét is. Még egy célzást is elejtett, hogy lehetnék a párja, de én figyelmen kívül hagytam és csak mosolyogtam tovább.  
Ebéd után elindultunk sétálni egy kicsit, de ez nem volt valami remek ötlet. Ahogy Danny megjósolta leszakadt az ég. Futottunk az autójához amilyen gyorsan csak tudtunk. Felajánlotta, hogy menjünk el hozzá, hogy át tudjunk öltözni. Huzakodva ugyan, de belementem. Talán 10 perc lehetett az út, de nem tudom pontosan. Egy gyönyörű kétszintes kertes ház előtt parkoltunk le. Amikor beljebb mentünk majdnem szó szerint leesett az állam. Iszonyatosan barátságos volt az a ház. Nem ilyennek képzeltem, egyáltalán nem. Megmutatta a fürdőszobát, hogy átöltözhessek. Behúztam a bőröndömet és válogatni kezdtem a ruhák között. Végül azt vettem fel, amit előző nap vettem Gio-val. Egy barna cicanadrágra és egy hosszú kötött fehér pulcsira esett a választásom, valamint egy barna topánkára. Néhány perccel később már szárazon léptem ki a fürdőből. Danny ott várt a konyhában. Egy sötétszürke farmert és fehér pólót viselt. Teljesen hétköznapi volt. Nagyon tetszett. 
- Wow, nagyon gyönyörű vagy! – dicsért meg. Én természetesen elpirultam.
- Köszönöm. – lehajtottam a fejem. De ő közelebb jött és felemelte az államnál fogva. Tudtam mit akar. De most én voltam az első. Én csókoltam először. Varázslatos volt, de hamar vége lett. Zavartan néztünk egymásra, majd elmosolyodtunk. 
- Gyere, körbevezetlek. – szólalt meg először ő. Beleegyeztem.
A ház minden apró négyzetcentiméterét megmutatta. Persze sokat nevettünk újfent. Volt ebben a házban minden. Kondiszoba, stúdió, vendégszoba, hálószoba, két fürdőszoba az emeleten, és egy a földszinten egy újabb vendégszobával. Hatalmas nappali, étkező és konyha. Hátul egy gyönyörű kert fogadott és terasszal. A teraszon ki volt állítva egy grillsütő is. A nappali egyik sarkában volt egy „kutyaágy” Bruce-nak is. Néhány rágóka, régi papucsok, amiket ő szedett szét. Nagyjából egy óráig lehettünk Danny-nél de a kutyus fel sem ébredt, pedig nem fogtuk vissza magunkat nevetés közben.
Négy óra körül végül úgy döntöttem, hogy ideje hazaindulnom. Közöltem is a szándékomat Dan-nel. Láthatólag nem örült neki, de megígérte, hogy hazavisz, ha már miatta késtem le a vonatot. Valamikor nyolc óra körül értünk Poole-ba. Heli rengetegszer hívott, de egyszer sem válaszoltam neki. Ki akartam élvezni minden percet, amit Danny-vel tölthetek. Elvitt egészen a lakásomig. Sajnos nem tudtam behívni, mert drága lakótársam éppen otthon volt. A kocsiban elbúcsúztam tőle. Most nem csókoltuk meg egymást. Csak puszit adtunk és szorosan megöleltük egymást. Alig akart elengedni.. Végül kiszálltam a kocsiból és figyeltem, ahogy elhajt. Furcsa érzés fogott el. Vajon miért fájt ennyire az elválás?

Chapter 3. - "It was only a kiss?"

Késéssel ugyan, de megérkezett a harmadik fejezet. Kicsit (sokkal) hosszabb lett, mint amit vártam, de örülök neki, hiszen sok munkám van benne. Elnézést kérek a sok hibáért, elírásért (ha van benne). Sajnos csak késő esténként tudok írni, mert napközben szóbelire tanulok és ilyenkor már nincs energiám átolvasni újra amit írtam. De igyekszem javítani. Amint lement az érettségi június végén, ígérem, hogy betartom a határidőket! A következő fejezet előre láthatólag egy hét múlva lát majd napvilágot. Addig is jó "szórakozást" ehhez a részhez! puszi, Ella

Szinte reagálni sem volt időm, olyan gyorsan történt minden. Csak annyit vettem észre a történések közepette, hogy az ajtó becsapódik, mi pedig a kanapé felé araszolunk… Aztán hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól, bár ez nem volt olyan könnyű, mint ahogy azt gondoltam. Mikor végre sikerült, lelöktem a kanapéra, ő meg csodálkozva pislogott rám. Ideges voltam és zavart, valószínűleg fülig vörös is. Nem szóltam semmit csak karba tett kézzel álltam előtte és a lábammal idegesen doboltam a padlón. Jó alaposan végig nézett rajtam, aztán pedig elmosolyodott és megszólalt.
- Csinos pizsi. – vigyorgott pimaszul. Én is végignéztem magamon és újfent elvörösödtem, hiszen csak egy nagyon rövid nadrág és egy top volt rajtam. Gyorsan össze is húztam magamon a köntösömet.
- Azt hittem világosan megmondtam, hogy hagyj békén. – higgadt voltam.
- Most komolyan. Miért kéreted magad?! Látom rajtad, hogy te is akarod. – megvillantotta fogsorát. Sikerült is elvarázsolnia.
- Nem! – elfordultam idegességemben. Amikor visszanéztem, meglepő látvány fogadott. Danny eldőlt a kanapén. Azt hittem rosszul van, már az is megfordult a fejemben, hogy meghalt. De amikor meghallottam, hogy horkol, hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen csak alszik. Ez azért megnyugtató volt.
Miközben figyeltem Őt alvás közben, elgondolkodtam. Régen arról álmodoztam, hogy egyszer majd én leszek Danny Jones barátnője. Bár eleinte Tom volt a kedvencem, mert nagyon emlékeztetett egy általános iskolai „szerelmemre”. Danny-re csak később figyeltem fel. Azt hiszem, hogy körülbelül 2006 környékén, amikor a harmadik studióalbumuk jelent meg. Addig mindig ki volt vasalva a haja, de 2006-ban már göndören hagyta és úgy sokkal jobban állt neki. Bár most még jobb.. Amikor először megláttam göndör hajjal, szinte azonnal „beleszerettem”. Onnantól kezdve nem létezett számomra Tom Fletcher, csak Danny Jones volt és senki más. Annak ellenére, hogy nálunk szinte ismeretlenek, az én szobám mondhatni ki van tapétázva a képeikkel még mindig (bár ez inkább azért van, mert már alig lakok otthon). Mindig tudtam, hogy mikor lesz új albumunk, vagy videoklipjük, vagy hol és mikor lesz a következő koncertjük. Egyszóval naprakész voltam belőlük. Nem volt soha olyan kérdés, amire ne tudtam volna azonnal válaszolni. Ha mondjuk valaki megkérdezte, hogy az „I Wanna Hold You” melyik albumon kapott helyet, én rögtön rávágtam, hogy „Wonderland”. Sőt még azt is meg tudtam mondani, hogy sorban az ötödik a korongon. Tisztában voltam a családtagjaik neveivel és a házi kedvenceket is tudtam, meg az éppen aktuális barátnők nevét is. Hát igen.. hatalmas rajongó voltam. Ez már csillapodott kicsit és nem követem nyomon az életüket annyira, mint régen és a zenéjüket is ritkábban hallgatom. Ettől függetlenül még ugyan úgy szeretem őket! Elmosolyogtam magam a gondolatmenet közben. Danny olyan édesen szuszogott, az arca mégis megviselt és fáradt volt.
Ismét elgondolkodtam. Mégis mi lett volna, ha engedek Neki? Senkinek se beszéltem volna a dologról. Ő valószínűleg elfelejtette volna, és csak én cipelném az emlékét az éjszakának. Állj le Ella! Ezt nem lehet, hiszen barátnője van! Legalábbis ezt olvastam pár hónapja. Ebből is látszik, hogy már nem követem annyira az eseményeket.
Gondolataimból telefoncsörgés rántott vissza a valóságba. Danny-é volt. Tom kereste. Egy ideig tanakodtam, hogy mitévő legyek. De amikor már harmadjára kereste, úgy éreztem muszáj beleszólnom, így hát benyomtam a hívásfogadó jelet a képernyőn.
- Na végre, hogy felvetted! Mégis hol a francba vagy??! – időm se volt megszólalni, Tom olyan hévvel dorgált le.
Végül összeszedtem magam és beleszóltam. – Öhm..Ella vagyok. Danny itt van a lakásomon és alszik. Valószínűleg nagyon kiüthette magát.
- Óó..akkor..jobb, ha érte megyek. – neki is furcsa volt a helyzet. De lehet, hogy nekem még jobban.
- Rendben. – motyogtam még mindig, majd megadtam a címet. Még szerencse, hogy felírtam a telefonomba.
- Nagyjából negyed óra és ott vagyok. Szia! – elköszönt, majd gyorsan le is rakta. Én már csak a búgó hangnak köszöntem. 
Amíg Tom ideért volt időm még Danny-t figyelni alvás közben. Olyan nyugodt volt. Kellemes „dallam” volt a szívemnek a szuszogását hallgatni. Kicsit több mint 20 perccel a hívás után kopogtak az ajtón. Tom állt ott és mögötte egy nagyon kómás Harry. Valószínűleg nem olyan rég ébresztette fel a szöszi srác. Beljebb hívtam őket és megmutattam nekik Danny-t. Tom csak a fejét ingatta és elnézést kért a viselkedése miatt. Amíg próbálták összekaparni a kanapéról egy lány jött be az ajtón köntösben. Ő volt Giovanna, Tom barátnője. Barátjával ellentétben ő barátságosabb volt velem szemben. Mosolygósan köszönt, majd be is mutatkozott. Lekísértem őket az autóig, közben beszélgettünk a lánnyal.
- Remélem nem okozott semmi kellemetlenséget Dan. – kezdte ő, majd folytatta is. – Csak tudod, nem rég szakítottak a barátnőjével és most kicsit maga alatt van.
Jól hallottam?! Szakítottak? Nem is tudtam.. – Neem, egyáltalán nem. Vagy is igen, de így már értem miért volt ilyen. Remélem, kiheveri.
- Hát azt én is! Kellemetlen egy ilyen szituáció. Tommy ezért ilyen mufurc most. Szeretném valahogy megköszönni, hogy szóltál nekünk.
- Igazán nem kell. Szívesen tettem.
- Először vagy Londonban igaz?
- Miből találtad ki? – zavartan mosolyogtam.
- Nem tűnsz idevalósinak, ezért gondoltam. – ő is mosolygott.
- Valóban nem vagyok. Délután érkeztem és még nem is volt időm semmire, egyből dolgozni mentem.
- Akkor már meg is van, mivel tudnám meghálálni ezt.
- Mondtam, hogy nem kell.
- Holnap, vagy is ma elviszlek várost nézni.
- Tényleg nem kell. – igazából örültem volna, ha ő vezet körbe, de ilyet mégse kérhettem.
- Dehogynem! – jelentette ki erélyesen. – Reggel kilenckor idejövök érted.
- Na mi beraktuk ezt a szerencsétlent, úgyhogy mehetünk is. – jött oda Tom. – Köszönök mindent.
- Nem tesz semmit. – mosolyogtam.
- Akkor reggel találkozunk. – mosolygott Gio. – Szia!
- Sziasztok! 
Úgy néz ki reggel korán kell kelnem.
Mielőtt lefeküdtem aludni, még gyorsan elmajszoltam a vacsorámat. Álmomban egy teljesen más világban jártam. Csak Ő volt és Én. Senki más.
Reggel nyolckor a telefonom ébresztőórájára ébredtem. Mérgesen kinyomtam és lustálkodtam pár percig. Végül a néhány percből fél óra lett, úgyhogy kapkodnom kellett. Gyorsan letusoltam és kiválasztottam a megfelelő ruhákat. Egy sötétkék csőnadrág és egy szürke atléta mellett döntöttem. A hajamat leengedve hagytam és néhány tincset behullámosítottam. A smink nagyon egyszerű volt, csak szempillaspirált és szemhéjtust használtam. Felkaptam a kedvenc converse cipőmet, amely angol zászlós volt. Összeszedtem a szükséges dolgokat, úgy mint a telefonom, Danny telója, pénztárca és az irataim. A napszemüveget a hajamba tettem és kabátommal a kezemben kiléptem az ajtón.
Kilenc előtt két perccel értem le. Mivel nem láttam még sehol Giovanna-t, ezért rágyújtottam és leültem a ház előtti padra. Végül 4 perccel a megbeszélt időpont után érkezett meg.
- Ne haragudj, hogy késtem, de Tommy alig akart elengedni. – szabadkozott egyből.
- Ugyan már, négy perc nem a világ vége. – mosolyogtam.
- Nos rendben. Akkor menjünk reggelizni. Meghívlak. – mosolygott már ő is.
Körülbelül tíz perccel később megérkeztünk egy Starbucks-hoz. Csak most jutott el a tudatomig, hogy már több mint egy hónapja itt vagyok, de még egyetlen Starbucks-ot sem látogattam meg. Pedig ez volt az egyik „fogadalmam” mielőtt idejöttem. Egyből a pulthoz mentünk. Ahogy kivettem a történésekből, Gio nem először jár itt, mert a pultos – Jake – azt kérdezte, hogy a szokásosat kéri-e. Végül én is azt kértem, bár nem tudom mit takarhat a „szokásos” kifejezés. Mivel jó idő volt, kint ültünk le. Giovanna egyből meg is törte a csendet.
- Szeretnék elnézést kérni Tom éjszakai viselkedése miatt.
- Nem kell elnézést kérned. Észrevettem, hogy nem kedvel. De meg is tudom érteni. Hiszen teljesen ismeretlen vagyok neki. Ráadásul még a legjobb barátja kellemetlenebb helyzetbe is hozta, mivel egy ismeretlen emberhez kellett elmenni érte. Szerintem az is megfordult a fejében, hogy egy fanatikus rajongó vagyok.
- Nos igen. De egyébként, én sem ismerlek, mégis kedvellek az első perctől kezdve. Pedig hidd el, ő is nagyon barátságos!
- Tudom, vagy is elhiszem. Egyébként abban nem tévedett, hogy rajongó vagyok. Csak éppen nem vagyok fanatikus. Soha nem is voltam.
- Tényleg rajongó vagy? – csodálkozott el.
- Igen. – elpirultam. – Azóta kedvelem a srácokat, mióta megjelent az első klipjük. 
- És ki a kedvenced? – egyből érdeklődő lett.
- Nem a barátod az biztos. – húztam egy kicsit az agyát, de mivel kérlelően nézett rám bevallottam neki. – Igazából eleinte Tom volt a kedvenc, de aztán felfigyeltem Danny-re, és már lassan 6 éve ő nálam az első. – már megint elpirultam. Le kellene szoknom erről.
- Annyira nem lepődtem meg. – nevetett. – Nézd! Ott jönnek a fiúk! – somolygott.
Abba az irányba néztem ahova mutatott. Először nem tudtam kiket kell figyelnem, de aztán megláttam a tömegben a McFly háromnegyedét. Név szerint Tom Fletcher-t, Harry Judd-ot és Dougie Poynter-t. Azt hittem menten lefordulok a székről. Csatlakoztak hozzánk, és be is mutatkoztak nekem. Majd az énekes (Tom) egy puszit nyomott barátnője szájára. Olyan aranyosak voltak! Irigykedtem is egy kicsit.. Ám észrevettem Tom-on, hogy valami baja van (velem).
- Mi a baj Tom?
- Áá semmi, semmi.
- Nekem úgy tűnik, én vagyok a bajod. El is mehetek, ha ennyire zavarok. – már álltam volna fel, de Giovanna visszatartott.
- Nem mész sehova, úgyhogy ülj vissza szépen! Tom, te pedig maradj nyugton! – adta ki az utasításokat a lány.
Nem tudom miért, de úgy éreztem jobb, ha nem ellenkezem vele. Szépen visszaültem a helyemre, de Tom tekintetét kerültem. Hát nem is telt valami fergeteges hangulatban a reggeli. Én végig kellemetlenül éreztem magam, de ahogy elnéztem Doug és Harry is feszengtek a kialakult helyzet miatt. Giovanna törte meg a kínos csendet végül
- Nos, hova szeretnél először menni? Vagy ránk bízod magad? – nevetett.
- Inkább rátok bíznám a döntést.
- Jól van akkor. Srácok mi legyen?
- Szerintem menjünk a Tower-hez. – javasolta Fletcher. Meg is lepődtem. De persze belementem.

Tower of London

Kocsiba ültünk és elindultunk a kitűzött cél felé. Harry vezetett, mellette az anyósülésen Dougie ült. Én hátra szorultam Tom és Gio közé. Szerintem direkt intézte így újdonsült barátnőm, bár engem nem zavart, hiszen nekem semmi bajom Tommal. Húsz perc autóút után végül is elértük a Tower-t. Bámulatos volt! Rengeteg turista volt a környékén, és ahogy beljebb mentünk, csak még több lett. Sokat olvastam már róla, mert én imádom Anglia történelmét. Ezáltal sok képet is láttam róla, de élőben sokkal csodálatosabb volt. Mivel minden egyes részét látni akartam – Tom legnagyobb örömére - végigjártuk az egészet. Voltunk a Szent Tamás-toronyban, a Fehér-toronyban, megnéztük a Só-tornyot, a Deveraux-tornyot is és a legendás Véres-toronyba is benéztünk. Lementünk a várbörtönbe is és a fiúk el is kezdtek ökörködni. Tom már sokkal felszabadultabb volt a társaságomban és ennek Gio-val nagyon örültünk. Sokat nevettünk mi is a fiúkkal. A kisebb túra után elmentünk ebédelni, de a srácok ott sem álltak le. Még jó, hogy csak egy gyorskajáldába ültünk be, nem pedig egy rendes étterembe, mert onnan tuti kivágtak volna minket, hiába ők a McFly tagjai. A nagy ökörködés közepette rengeteg képet készítettek, és jó néhány példányt fel is töltöttek twitterre. A képekről természetesen én se maradhattam le. Na nem azért, mert én annyira rá akartam kerülni, hanem azért, mert Tom ragaszkodott hozzá. Meg is lepett alaposan. Gondoltam, én nem maradhatok ki, ezért elővettem a telefonomat és fényképezni kezdtem. Összeültünk mind az öten, majd csináltam egy csoportképet rólunk és én is posztoltam twitteren.  Harry meg is fogadta, hogy amint hazaért, megkeres majd a közösségi oldalon meg facebookon is, és a többiek is csatlakoztak a kijelentéséhez. Nagyon örültem neki, főleg mikor Tom is beleegyezett.

Madame Tussauds

Ebéd után a Madame Tussauds volt a következő napirendi pont. Így el is indultunk a Marylebone Road felé, ugyanis ott található a híres-neve panoptikum. Mikor odaértünk, ugyan úgy ámuldoztam, ahogyan a Tower-nél. Körbejártuk ezt a helyet is és rengeteg hírességet láttunk. Pózoltunk is szinte mindegyikkel, bár a fiúk elviccelték a dolgot, ezért remekül szórakoztunk. Néha már annyira röhögő görcsöt kaptam, hogy folyt a könnyem is és semmit nem láttam a történésekből, na meg a hasam is fájt a rengeteg nevetéstől. De visszatérve a panoptikumra. Kétség sem fér hozzá, hogy ez London egyik fő turisztikai vonzereje, ahol történelmi és királyi személyek, filmszereplők, sport csillagok és híres gyilkosok viaszfigurái találhatók. Találkoztunk Benjamin Franklinnel, Voltaire-rel, a Beatles-szel, Britney Spears-szel, Jacko-val és a számomra oly kedves Ayrton Senna-val és Marylin Monroe-val is. 

Piccadilly Circus

Ezután a Piccadilly Circus felé vettük az irányt. Természetesen vásárolni mentünk. Bár a fiúk annyira nem örültek neki, mert így ők cipelik a cuccokat. Elsőként a Piccadilly Arcade-ba mentünk és ott megcéloztunk egy cipőboltot. Rengeteget felpróbáltunk, de végül csak egyet-egyet vettünk. Később átmentünk az Austin Reed-be ruhákat nézni. Itt szerintem több mint egy óráig időztünk, pedig alig vettünk valamit. Benéztünk egy könyvesboltba is és Gio-val be is szereztünk néhány ígéretesnek tűnő darabot. Míg mi a könyvek között nézelődtünk, addig a fiúk a cd-ket és a dvd-ket bújták. Mielőtt elindultunk volna az utolsó „állomásra”, még beültünk a Starbucks-ba meginni egy cappuccino-t. Megint jót beszélgettünk és Tom már ugyan úgy viselkedett velem, ahogy a többiekkel is. Vagyis, mintha ezer éve ismernénk egymást, és ez örömmel töltött el. Már csak Danny-t hiányoltam a társaságból… 

London Eye este

A legutolsó látnivaló, amit mára terveztek nekem a London Eye volt. Mire odaértünk már sötétedett, így ki volt világítva. Eszméletlenül csodálatos volt. Alig vártam, hogy végre felüljek rá. Harminckét darab zárt kapszula van az óriáskeréken, és nagyjából harminc perc alatt tesz meg egy teljes kört. Mivel a körforgás nagyon lassú, a kerék nem áll meg azért, hogy utasokat vegyen fel, hiszen kényelmesen lehet ki –és beszállni. Csak azért szokott megállni, hogy a fogyatékkal élő emberek és az idősek is fel tudjanak szállni rá. 
Már tisztára tűkön ültem, hogy mikor szállhatunk fel végre. De Tom miatt nem tehettük meg azonnal, mert kapott valami hívást és el kellett intéznie egy szerinte nagyon fontos telefont. Aztán engem előre küldtek és azt mondták, hogy azonnal jönnek ők is. Természetesen nem vártam meg őket, mert gyorsan siettem is egy közeledő kapszulához. Ahogy nézelődtem, éreztem, hogy beszállnak. Nem néztem hátra, hanem elkezdtem mondani a magamét.
- Ti biztos láttátok már ezerszer ezt a pazar kilátást, de szerintem ezt nem lehet megunni, annyira gyönyörű. – ámuldoztam.
- Valóban csodás, bár amit én látok az sokkal szebb. – megijedtem a hangtól, hiszen Tom-nak, Harry-nek vagy Dougie-nak egyáltalán nem ilyen hangja volt. Mikor hátranéztem nagyon meglepődtem. Danny állt velem szemben. Percekig csak álltunk és nem szóltunk egy szót sem. Én azért nem, mert ledöbbentem a meglepettségtől, Ő pedig azért nem, mert nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e. Végül én törtem meg a csendet.
- Hát te mit keresel itt? És Harry-ék merre vannak? – kérdezősködtem.
- Ha azt mondanám, hogy hiányoztál, elhinnéd?
- Nem. – feleltem.
- Pedig így volt. Meg beszélni is akartam veled.
Nem hittem el, hogy hiányoztam neki. Még abban sem voltam biztos, hogy emlékezni fog-e rám egyáltalán, hiszen annyira kiütötte magát az éjszaka. – Miről akartál beszélni velem? – kérdeztem végül.
- Először is szeretnék bocsánatot kérni az éjszaka történetekért. Valójában nem vagyok ilyen tuskó, csak az alkohol beszélt belőlem.
- Megbocsátva. Másodszor?
- Másodszor pedig szeretnék egy esély kérni tőled. – szerintem látta, ahogy képzeletben leesik az állam, mert folytatta. – Jól hallottad. Azt szeretném, ha a barátnőm lennél, szeretnélek jobban megismerni. Mióta felébredtem, csak te jársz a fejemben. Mikor hívtam Tom-ot és mondta, hogy velük vagy, szinte azonnal rohantam ide, hogy beszélhessek veled nyugodtan. Szerintem egy ilyen beszélgetésre ez egy nagyon is alkalmas hely.
- Várjunk egy percet. Te komolyan azt akarod, hogy mi ketten, Te meg Én járjunk??! – még mindig nem hittem el, hiába mondtam ki én is.
- Nos igen. Mondtam, hogy szeretnélek megismerni.
- Ahhoz, hogy megismerj, nem kell járnunk. – képzeletben már kétszer lelőttem maga a kijelentésem miatt.
- De én nem csak barátként akarlak megismerni, hanem mindenhogy! Nézd..én nem szoktam könyörögni a nőknek, többnyire egy mosoly után ugranak az ágyamba. Te nem vagy ilyen. Legalább is az esti és a mostani viselkedésedből erre gondolok. Mikor először megláttalak a bárban, nem tudtam levenni rólad a szemem, mert annyira megbabonáztál. Nem a legjobb módját választottam az ismerkedésre, ezzel tisztában vagyok. De már mindegy, mert megtörtént és ez ellen nem tudok már tenni semmit. Én csak egyetlen esélyt szeretnék. Egyetlen egyet. – könyörgő kis kutya szemekkel nézett rám. Imádtam ezt a nézést. Mindig elolvadtam tőle, pedig csak képeken láttam így.
- Nem is tudom.. – nem tudom?? Mi ütött belém? Mindig is erről álmodtam, erre mikor itt van az orrom előtt, akkor meg nem kell? Tényleg nem vagyok normális.
- Kérlek, csak egyetlen esélyt adj, többet ne. Kérlek. Kérlek. Kérlek. Kérlek. – ismételgette ezt az egy szót és közben folyamatosan közeledett, míg végül elért az arcomhoz. Tovább mondogatta és közben puszilgatott. – Kérlek. – mondtam már szinte könyörögve, majd megcsókolt. Ez most teljesen más volt, mint éjszaka. Akkor vad volt és követelőző. Most pedig szelíd és szinte könyörgő. 
- Adj egy kis időt, hogy átgondoljam. – mondtam, miután elváltak ajkaink, majd elfordultam és folytattam. – Holnap ilyenkor hívj fel. A számomat beleírtam a telefonodba. – adtam oda mosolyogva az említett tárgyat.
- Nahát, azt hittem, hogy elvesztettem. – csodálkozott.
- Mikor jöttek érted Tom-ék, elfelejtettem odaadni nekik. – mosolyogtam. – De megnyugodhatsz, mert nem kutattam benne. Csak addig nyúltam hozzá, amíg elraktam.
- Nincs benne semmi lényeges vagy kompromittáló, szóval mindegy. – nevetett.
- Ebben az esetben vissza is adhatod, hogy átnézhessem. – nevettem már én is.
A telefonját végül nem adta ide, mert nem voltam igazából kíváncsi semmire, ami benne van. Az „út” további részét végig nevettük, mert nevetségesebbnél nevetségesebb történeteket mesélt a srácokról. Épp fuldoklottam a nevetéstől, mikor kiszálltunk a kapszulából. A többiek furcsán néztek végig rajtunk. Tom csak a fejét ingatta, mert el tudta képzelni, hogy miért sírok a röhögéstől. A csapat többi tagja viszont érdeklődve figyelte mi van köztünk Danny-vel. 
- Mehetünk vacsorázni? – tette fel végül a leglényegesebb kérdést a szöszi basszeros.
- Hány óra van? – kérdeztem izgatottan
- Háromnegyed nyolc múlt. – adta meg a választ barátnőm.
- Akkor sajnos nem tudok veletek tartani, mert nemsokára mennem kell dolgozni.
- Ne már! – adott hangot nemtetszésének Tom.
- Sajnos ez van. Ha egyszer dolgoznom kell, akkor dolgoznom kell. – nevettem. – Úgyhogy megyek is! Sziasztok!
- Szia! – köszöntek kórusban.
Elindultam taxit keresni, de közben csengett a telefonom. Heli volt. Kíváncsi volt, hogy mi van velem. Nagy vonalakban elmeséltem az éjszakát és a mai napot. Ámuldozva hallgatott, pedig a lényeget még nem is mondtam neki. Mivel nem volt több ideje – mert moziba indultak Henivel – a lelkemre kötötte, hogy holnap mindent megbeszélünk, de ne Poole-ba menjek, hanem Bournemouth-ba. Beleegyeztem, mivel mást úgysem fogadott volna el. Épp taxi után kutattam, mikor valaki ismét megkocogtatta a vállam, pont úgy mint éjszaka.
- Mégis mire készülsz? – vont kérdőre.
- Természetesen haza megyek. Taxival. – jelentettem ki egyszerűen.
- Azt már nem, elviszlek!
- Igazán nem akarok a terhedre lenni.
- Egyáltalán nem vagy. Szívesen teszem. – mosolygott.
- Rendben. – belementem, mert Helihez hasonlóan Danny sem fogadott el mást választ.
Szerencsére nem volt messze a kocsija, így hamar el tudtunk indulni. Brucie is velünk tartott, végig az ölemben ült. Danny meg is említette, hogy nagyon hamar kedvelt hőn szeretett kutyusa. Elmondása szerint én vagyok az egyetlen ember – rajta kívül – akit ilyen hamar elfogadott. Sokat beszélgettünk az autóút alatt, hiszen a város másik felében voltunk, így az út is hosszabb volt, mint azt elsőnek gondoltam. A beszélgetés közben sok dolgot megtudtam Danny-ről. Elmondta, hogy ami a neten terjeng róla és a bandáról, egy kérdőív – kedvenc énekes, autó, ital, étel, stb. – a nagy része csak vicc, hiszen akkor még fiatalok és hülyék voltak (ezt Ő mondta..). Én is meséltem magamról egy keveset. Időközben megérkeztünk a lakásomhoz. Behívtam őt is, mert megígérte, hogy elkísér a munkahelyemre. Először nem akart bejönni, de viccesen hozzátettem, hogy józanul szívesen látom itt. Beinvitáltam és mondtam neki, hogy nézzen körül nyugodtan, amíg én összeszedem a cuccom és átöltözök. Egyből be is robogtam a fürdőbe. Néhány percig farkasszemet néztem a tükörképemmel. Még mindig nem tudtam elhinni, amit Danny mondott a kapszulában. Felfoghatatlan volt számomra, hogy egy híres „rocksztár” mit akar egy magamfajta hétköznapi embertől. Mire kijöttem a fürdőből, Danny már a laptopomat bújta. Kicsit meg is rémültem, hiszen tele van McFly-os cuccokkal. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy egy fanatikus rajongó vagyok. 
- Te mégis mit képzelsz magadról, hogy a laptopomat nézegeted??! – tettettem felháborodást.
- Be volt kapcsolva. – mosolygott. Az a mosoly, Istenem…
- Ez nem mentség.
- Te mondtad, hogy nézzek szét nyugodtan.
- De nem így gondoltam. – nevettem.
Végignéztünk rajta mindent. Az összes mappába belenézett. Sajnos a személyes képeimet is megtalálta és alaposan meg is nézte őket. Megdicsérte a magyarországi lakásomat és a cicáim is tetszettek neki. De a legjobban a bulizósakat értékelte. Mondta, hogy majd szeretne egyszer velem bulizni Magyarországon, de én nem vettem komolyan, csak nevettem. 
Végül kilenc előtt 20 perccel elindultunk a munkahelyemre. Sírva estem be a bár ajtaján. Persze a nevetéstől sírtam megint. Sara nagyon furcsán nézett rám. Nem bírtam ki, és elmeséltem neki mindent, ami azóta történt, mióta tegnap éjszaka hazaindultam. Helihez hasonlóan ő is ámuldozott és meglepődött Danny viselkedésén. Aztán nem sokat foglalkoztunk a témával, mert munkába kellett állnunk. Legnagyobb meglepetésemre a McFly is megjelent tíz után. Ha belegondolok, ez annyira nem meglepő, hiszen szombatonként a híres és tehetősebb emberek szórakozóhelye volt a bár. Az előző estéhez hasonlóan Danny most sem vette le rólam a szemét egész éjszaka. Egy idő után azonban szemet szúrt egy szöszi cicababa, aki Danny körül legyeskedett. Féltékeny lettem volna? Lehet. Ezt még magam sem tudom biztosra. Nem tisztáztam még az érzéseimet, de nem azért mert nem akarom, hanem azért mert nem volt időm rá. Nemtetszésemet Danny-nek is megemlítettem, de ő csak pimaszul vigyorgott és elvonult valahova. Mivel a szöszit se láttam sehol, biztos voltam benne, hogy együtt vannak. Abban a pillanatban el is döntöttem mit fogok válaszolni, ha felhív. Mérges voltam, mérhetetlenül mérges és féltékeny…





Ui.: zene a fejezethez
http://www.youtube.com/watch?v=TEoLfpnJWuI

Chapter 2. - "When we first met"

Ennél a résznél ugrunk kicsit és némileg "felpörögnek" az események. Örülnék pár visszajelzésnek (tetszik, nem tetszik; komment), hogy tudjam, érdemes-e folytatnom. puszi, Ella

Április 20.-a van, és már egy hónapja keményen dolgozunk Helivel. Az első héten még alig-alig adtak nekünk munkát, de aztán egyre többet és többet kaptunk. Hiába van csak 5 szoba, mégis rengeteget kell takarítani a vendégek után, legyen az a vécé, a mosdó vagy bármi más. Az éttermet is nekünk kell kitakarítani, meg néha a konyhát is. Én mosogatni szerettem a legjobban, mert azt tartottam a legkönnyebbnek. Hát annyira mégsem volt egyszerű, mert nem csak a megszálló vendégek jöttek reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni. Bárki betérhetett, így még több lett a munka. Számomra a pincérkedés volt a legrosszabb. Az első alkalommal annyira féltem, hogy nem fogom megérteni, amit mondanak és ezáltal rossz rendelést adok le. Attól féltem, hogy ezért ki is rúghatnak! De szerencsére nem volt gond, mert tökéletesen ment. A vendégek is jól tudták, hogy mi diákmunkások vagyunk és ez csak gyakorlat nekünk. Nagyon kedvesek voltak velünk és megértőek, ha éppen nem értettük rendesen a választott étel vagy ital nevét. Szegény Heli egyszer pont a vécéket takarította, amikor is egy kedves vendég egy jókora „csomagot” hagyott az egyikben. Fel is fordult a gyomra, de sajnos ezt is meg kellett csinálnia.
Két héttel ezelőtt szóltak, hogy kapunk egy hosszú hétvégét előre láthatólag erre az időpontra. Szerencsére meg is tartották a szavunkat és délután kettőig kellett dolgoznunk.
- Te mi jót csinálsz a „szünetben”? – mutattam az idézőjelet a levegőben.
- Lustálkodom! Mi mást tehetnék? Örülök, hogy kapunk egy kis szabit. De lehet, hogy meglátogatom Henit Bournemouth-ban és vásárolunk. – sorolta a teendőit. – Te?
- Én dolgozom. – jelentettem ki egyszerűen.
- Hogy mit csinálsz?! 
- Jól hallottad. Dolgozni fogok. Méghozzá Londonban! – csillant fel a szemem.
- Na de.. azt hittem, hogy együtt pihenjük ki az elmúlt heteket. – vágott szomorú arcot.
- Tudom. De jól jön a plusz pénz. Egyéként te is jöhetnél, biztos tudnak munkát adni még egy embernek.
- Azt már nem! Megígértem Heninek, hogy nála leszek egész hétvégén. Holnapra meg vasárnapra ő is szabit kapott.
- Értem. Akkor csak holnap mész?
- Neem. Még ma délután. Te mikor indulsz?
- 15:17-kor indul a vonat, úgyhogy nemsokára. Sietek is összecsomagolni néhány cuccot.
- Jól van, de vigyázz magadra! Majd hívlak valamikor este!
- Rendben. Szia!
- Szia! – köszönt el ő is majd gyors megöleltük egymást.
Amilyen gyorsan csak tudtam, siettem „haza”. Hihetetlen sebességgel összekapkodtam néhány ruhát. Volt köztük farmer, melegítő, egy-két pulcsi, néhány póló, na meg a 2 kedvenc cipőm. Úgy készültem, hogy városnézés is lesz a „listámon”, szóval strapabíró cipőt raktam be. De persze a sminkcucc se maradhatott ki. Átöltöztem, majd siettem ki a vonatállomásra. Olyan gyors voltam, hogy volt még negyed órám az indulás előtt, így nyugodtan rá tudtam gyújtani egy szál cigire. A vonaton elfoglaltam egy nekem igen szimpatikus helyet és elővettem az ipod-om, amit néhány napja vettem. Mivel hosszú volt az út, úgy gondoltam, hogy olvasással ütöm el az időt. Sajnos hamar (20 perc után) meguntam és inkább a laptopomat vettem elő, majd elkezdtem a blogomba pötyögni néhány dolgot. Amióta kint vagyok Angliában átszoktam arra, hogy angolul írjam, és így a munkatársaim illetve a főnökeim is tudják olvasni. Egyébként egész úton úgy éreztem, hogy valami nagyon jó dolog fog történni velem a hétvége folyamán..
A londoni állomáson kint várt az ideiglenes főnökön, Robert McNeil, így ha akartam volna, se tudtam eltévedni. Először újdonsült lakásomra vitt. Megmutogatta, hogy mit merre találok. Első ránézésre nagyon tetszett új lakhelyem. Nem volt valami nagy, de nekem tökéletesen megfelelt. A konyha teljesen felszerelt volt annak ellenére, hogy nem volt hatalmas. Barátságtalannak sem mondanám, pedig króm volt szinte minden, a mosogató és a konyhapult is. A hálószoba viszonylag nagyobb volt. Narancs-és citromsárga színekben pompázott. A kispárnák az ágyon és a lepedő citromsárga volt, a többi „ágykellék” pedig narancssárga, ahogyan a függönyök is. A nappali egyszerű halványsárga volt, mégis nagyon tetszett. Az ablak alatt szorosan a fal előtt volt a kanapé, vele szemben pedig a tévé, míg köztük egy kis üveg-dohányzóasztal kapott helyett. A lakásom közelében volt egy aranyos kis kávézó, attól nem messze pedig egy pékség. „Na a reggelim megoldva holnapra.” gondoltam magamban. Egy sarokkal arrébb volt új munkahelyem. Rob oda is elkísért és bemutatott ideiglenes munkatársaimnak. Nem ki meglepetésemre ott volt Sara is, aki Poole-ban szintén a munkatársam. Örültem, hogy lesz valaki ismerős.
- Sara, kérlek mutass meg mindent Ellának. Nekem el kell intéznem néhány dolgot. – szólt kedvesen a főnök. – 7-kor nyitunk! – kiabált még vissza az ajtóból.
- Szia csajszi! – ölelt meg Sara. – Mi járatban erre, hol a madár se jár? – nevetett.
- Egy kis plusz melót kerestem. – mosoly.
- De miért pont itt?
- Múlt héten láttam, hogy ezzel a fickóval beszélsz valami munkáról, és gondoltam én is megpróbálkozok.
- Értem. Na akkor gyere megmutatok mindent és a munkaruhát is megkapod. – invitált hátra az öltözők felé.
Hihetetlenül kedves volt, mindent részletesen elmagyarázott és néha megkérdezte, hogy tudom-e követni. Semmi gond nem volt ezzel, még magam is meglepődtem. Időközben jött néhány új arc (munkatársak) és nekik is bemutatott. Hét előtt nem sokkal átvettem a munkaruhám, ami nagyon egyszerű volt. Egy fehér pólóból és egy fekete rövidnadrágból állt. A pólón és a nadrágon is a bár emblémája állt, valamint a tulajdonos (vagyis Rob) neve. 7-kor kinyitottuk a helységet és néhány perccel később elkezdtek szállingózni az emberkék.
Egész jól ment a munka végig. Csak egy aprócska bajom volt. Mégpedig az, hogy egy srác folyamatosan bámult. Fél kilenc után érkezhetett, mert előtte nem láttam ott. Leült a pulthoz Sara oldalánál és egy másodpercre sem vette le rólam a szemét. Nagyon zavaró volt! Szóvá is tettem Sara-nak, na meg azt is, hogy ezek után félek hazamenni, hiszen simán utánam jöhet és elrabolhat vagy megerőszakolhat. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Sara felajánlotta, hogy hazakísér, de nem fogadtam el, mert neki csak négykor jár majd le a munkaideje, míg nekem már éjfélkor. Valószínűleg nem örült volna a főnök, hogy engem kísérgetnie kell a munkatársaknak. Meg aztán..valahogy csak meg tudom védeni magamat. Legalább is remélem.
Tizenegy után Sara megkért, hogy helyettesítsem, amíg elmegy mosdóba. Huzakodva ugyan, de belementem. „Egyedüllétem” a pultnál nem tartott sokáig, ugyanis a bámuló férfi megszólított. 
- Figyelj kislány. – kislány?! Utoljára apukám szólított így még pár éve.. – Mikor végzel? Nincs kedved feljönni hozzám? – nem válaszoltam semmit, így folytatta. – De ha neked jobb, akkor mehetünk hozzád is. 
- Ne haragudj, de nincs rád időm. Nem látod, mennyire elfoglalt vagyok? – igazából csak a pultot törölgettem már egy jó ideje. 
- Ugyan már, ne kéresd magad! – lassan, artikulálatlanul mondta ki a szavakat.
- Danny, már megint zaklatod a személyzetet?!? – Sara megérkezett végre. Várjunk csak! Azt mondta „Danny”? Hát persze! Csaptam képzeletben a homlokomra. Már tudom miért volt annyira ismerős a hapsi. Ő Danny Jones a McFly egyik énekese.
- Nem zaklatott, csak beszélgettünk kicsit. – na jó, igen is zaklatott!
- Hát..jól van. Köszi, hogy helyettesítettél.
- Nincs mit. – mosolyogtam, majd visszamentem a helyemre.
Danny csak nem akarta levenni rólam a szemét. De már nem volt idegesítő, inkább zavarban éreztem magam. Ahogy hallottam próbálta megtudni, hogy meddig dolgozom, de Sara hajthatatlan volt és nem mondott neki semmit. Éjfélkor oda jött hozzám barátnőm és a kezembe nyomta a vacsimat, ami egy hamburgerben és egy paradicsomsalátában ki is merült. De nem számít, mert örültem neki. Hátramentem az öltözőkhöz és átvettem a hétköznapi ruhámat, majd elindultam „haza”. Bár Sara nem kísérhetett haza, telefonon azért felhívott, hogy megnyugodjon, minden rendben van velem. Amint leraktuk pár másodperccel később újra csörgött a telefonom. Kicsit erélyesebben szóltam bele, mert azt hittem, hogy megint Sara az. Nagy meglepetésemre Heli volt. Csodálkoztam, hogy még nem alszanak Henivel, pedig már éjfél is elmúlt. Nagyvonalakban elmeséltem neki a helyet, meg megemlítettem, hogy Sara is itt van. Mivel hamar le akartam feküdni, gyorsan leráztam, hogy majd otthon mindent elmesélek részletesen. Ahogy raktam el a telefont, valaki hozzáért a vállamhoz és én ilyedtemben ugrottam egyet és ráadásul a telefonom is kiesett a kezemből, de szerencsére nem történt semmi baja. Félve fordultam meg, de „szerencsémre” csak Danny volt az.
- Te jó Isten, most nagyon megijesztettél! – förmedtem rá.
- Nem volt szándékos, ne haragudj. Csak épp kint cigiztem és megláttam, ahogy eljössz. Gondoltam beszélhetnénk. – még mindig lassan és tagoltan beszélt – Amúgy az előbb jól hallottam a csengőhangod?
- Igen jól. Te vagy a csengőhangom. Pontosabban az egyik mixed. – zavarba jöttem ismét.
- Akkor nem kell bemutatkoznom. Én viszont a nevedet sem tudom.
- Ella vagyok. – nyújtottam a kezem, ő pedig kézfogás helyett megcsókolta azt.
- Gyönyörű neved van.
- Hát..ha te mondod.
- Naaa, biztos nincs kedved feljönni hozzám?? 
- Már mondtam, hogy nincs és ne is erőszakoskodj tovább! Most pedig szia! – mondtam, majd kitéptem a karom a szorításából.
- Rendben, jól van. Akkor csak egy puszit kérek ide az arcomra. – mutatott az említett helyre.
Kicsit haboztam, de végül úgy döntöttem, hogy nem lehet semmi baj belőle. – Na jól van legyen! – megadtam magam.
Ám a puszi félre sikerült, mert elfordította a fejét és így a szájára kapta. Bármibe lefogadnám, hogy direkt csinálta! Ismét zavarba jöttem. Gyorsan elköszöntem majd felrohantam a lakásomra. Ledobáltam a vacsorámat és a táskámat a konyhaasztalra és elsiettem fürdeni. Alig tudtam felfogni, hogy mi is történt lent. Csak egy puszi volt, de.. ilyen nem történik minden nap az emberrel! Nekem mindig is ő volt a kedvencem, és ez felfoghatatlan számomra. Nem sokat időztem a fürdőben. Nekiláttam a vacsorám megmelegítéséhez, közbe pedig észrevettem, hogy Sara keresett már kétszer is. Hirtelen csöngettek. Mivel azzal voltam, hogy biztos Sara az, így ajtót nyitottam. De amit kinyílt az ajtó valaki rátapadt az ajkaimra…