Chapter 6. - "Party Girl"

Tudom, tudom, tudom... Nagyon eltűntem. Azt is tudom, hogy erre semmi mentségem nincs! De itt a 6. fejezet! :) Egyébként van egy társszerkesztőm is mostantól Kinga személyében. Ő fogja írni legfőképpen Danny szemszögét, meg akit még szeretne :) jó szórakozást a részhez. puszi, Ella [egyébként a következő rész pont Danny szemszögéből mutatja be a történéseket :)]

Este 8 óra körül indult a buszunk Bournemouth-ba. A nagyjából fél órás út alatt kibeszéltük a srácokat és megosztottam a kételyeimet barátnőmmel, az esti bulival kapcsolatban. Már majdnem 9 óra volt mire odaértünk Henihez, de nem várt látvány fogadott minket. Heni nem volt felöltözve és csak az ágyban feküdt egy halom papírzsepi társaságában.

- Hát veled meg mi történt?? – kerekedett ki a szemünk.

- Lázas vagyok. – vágott szomorú arcot Heni.

- Akkor gondolom nem is jössz velünk. – teljesen elment a kedvem az egész estétől, de nem szóltam semmit Helinek, mert akkor nagy lecseszést kaptam volna.

- Sajnos nem, de nektek jó szórakozást! – erőltetett mosolyt magára a beteg. – És óvatosan a pasikkal! – kacsintott egyet.

Mindketten damentünk és megöleltük és jól megpuszilgattuk és sokszor jobbulást kívántunk neki.

Mivel korán volt még, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kínaiba vacsizni. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy már negyed 12 is elmúlt, mire elindultunk a V Club-ba. Pont éjfélt ütött az óra mire bementünk a klubba. Imádtam azt a helyet mindig is. Kívülről egy egyszerű templomnak tűnt, de belül teljesen meg volt „vadulva” az egész. A fények, a tömeg, a zene, a hangulat. Leírhatatlan. Azt látni kell! Komolyan. Ajánlani tudom mindenkinek!

Heli észrevette, hogy nem sok kedvem van a bulizáshoz, úgyhogy próbált elráncigálni, hogy táncoljunk. De nekem innom kellett előtte, hogy egy kicsit el tudjam engedni magam. Ezért legurítottunk három kör vodkát, természetesen feleseket. Utána már nem kellett kétszer mondani, hogy menjek táncolni. Már én rángattam Helcsit, hogy menjünk végre bulizni. Nos igen, ha iszok előjön a „sötét oldalam”.

Időközben annyit ittunk, hogy nem sok minden maradt meg. Így például az sem, hogy kik állták az esténk további részét. Csak négy rendkívül jóképű pasira emlékszem. Egész este velük táncoltunk. Egy idő után, ahogy kezdett tisztulni a fejem, felismertem a srácokat. Harry, Dougie, Tom és Danny volt az személyesen. Aztán persze Helinek is feltűnt, hogy velük vagyunk. Helcsi és Doug nagyon sokat beszélgettek. Kicsivel később félre is vonultak, hogy jobban el tudjanak merülni a beszédtémájukban. Nekem ki kellett mennem friss levegőt szívni, ezért fogtam magam és megindultam. Danny perse egyből jött után, hogy minden rendben van-e. De persze semmi bajom nem volt, csak kellett a friss levegő és igazság szerint meg is akartam kicsit szabadulni Danny-től. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de akkor is ez volt az igazság, bár ezt neki nem mondtam.

Egyébként az, hogy kezdett tisztulni a fejem, nem jelenti azt, hogy mindenre emlékszem is, ami aznap este történt. Csak emlékképek jönnek elő néhanapján. Az biztos, hogy a klub előtt nagyon sokat beszélgettem Dan Juan-nal, de hogy pontosan miről az még mindig nem tiszta nálam.

Nagyon haza akartam menni, de nem volt kedvem taxit hívni. Természetesen felajánlotta, hogy hazavisz, amit én csak nagy nehezen fogadtam el. Az út alatt nem igazán akartam beszélni vele, de nem hagyott békén, ezért mindenféle hülyeségről beszéltem neki, ami csak eszembe jutott. Még magyarul is beszéltem hozzá, de nem igazán díjazta a dolgot. De engem em igazán tudott meghatni a navalygásával. Ő kérte, hogy beszéljek hozzá, úgyhogy nem volt sok választása és végig kellett hallgatni a „hablatyolásomat”. Nagyjából egy óra alatt értünk haza a fél óra helyett. Na igen, miattam kellett megállni, mert folyton rám tört a hányinger és Danny nem díjazta volna, hogy ha kiengedem a rókát az autóban. Természetesen nem hánytam egyszer sem, csak az inger volt meg.

Olyan hajnal fél öt körül érkezhettünk haza. Hiába ellenkeztem, Danny mégis bekísért a házba, egészen a szobámig. Tudtam, hogy akar valamit, mert folyamatosan csak a padlót fixírozta.

- Mit szeretnél? – tértem rögtön a lényegre, bár em igazán tudtam mit beszélek.

- Szerintem tudod jól. – megvillantotta mesés fogsorát.

- Attól, hogy részeg vagyok, még nem fogok lefeküdni. – jelentettem ki erélyesen.

- Ajj drágaság, mindig rossza gondolsz. – kacsintott egyet. – Én csak veled szeretnék aludni. De a te ötleted jobban tetszik.

- Na azt elhiszem, de mondtam, hogy nem hagyom magam. Én nem vagyok olyan lány, aki szerelem nélkül képes rá.

- Ha akarnád, én szeretnélek. – mosolygott kedvesen.

Erre már nem mondtam semmit, csak behívtam a szobába. Persze nem bírta ki, hogy ne csókoljon meg. De még szerencse, hogy megtette, mert én már alig bírtam magammal. De azért tartottam magam.

Megmutattam neki az onnan níló fürdőszobát és miután végzett kijelentettem, hogy nem aludhat velem egy ágyban. Vagy ő alszik a földön vagy én. Persze nem tetszett neki az ötlet, de végül nagy nehezen és néhány csókcsata után belement.

Mire letusoltam ő már az ágyban feküdt és a laptopomat babrálta már megint. Ha józan állapotomban lettem volna, akkor biztos nekiestem volna mérgemben, de így csak melléfeküdtem és néztem, hogy mit csinál. Azonban a tekintete nagyon hamar rám kalandozott. Nem viseltem ugyanis túl sok ruhát, csupán egy fekete francia bugyi és egy szürke top volt rajtam, semmi más. Lassan becsukta a laptopot és én szomorúan vettem tudomásul, hogy már nem nézegetjük a „csajbulis” képeket. Pedig lett volna néhány szaftos kép, ami 100%, hogy tetszett volna neki. Elkezdte simogatni a hátamat, ami be kell valljam, nagyon jól esett. Tudtam pontosan, hogy mit akar, de nem érdekelt. Nem először lettem volna pasival, de ennyire figyelmes még nem volt velem senki. Ugyan csak a hátamat simogatta, de én doromboltam neki, ő pedig örömmel vette tudomásul, hogy tovább is mehet. Nem is tétovázott sokat, hanem egyből belecsókolt a nyakamba, a keze pedig lejjebb kalandozott, de ezt sem bántam. Sőt! Ez még jobban esett, mint amikor a hátamat simogatta. De szerintem mondanom sem kell, hogy én sem hagytam annyiban a dolgot és én is felfedező útra indultam a testén…

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy szexeltünk, máris leszögezném, hogy nem történt ilyesmi! Azt viszont nem tagadhatom, hogy más bizony történt…

Reggel, vagyis inkább délután fejfájással ébredtem, de aztán megláttam a Danny-hez tartozó szétdobált ruhákat a földön, a meztelenül mellettem fekvő Danny-t amint a karja a hasamon pihen, még úgy is, amikor ülök, aztán magamra néztem és rajtam sem volt semmi. A fejfájás még rosszabb lett és azt hittem, hogy ha nem veszek be gyógyszert, akkor mentem meghalok. Magamra kaptam az ingjét (mert ez volt a legközelebb hozzám), felvettem a bugyimat és kisiettem a konyhába. Ott két csodálkozó szempárral találtam szemben magam, de mit sem törődve velük, elkezdtem keresni a fájdalomcsillapítót. Mikor végre megtaláltam töltöttem magamnak egy kis narancslevet és bevettem a gyógyszert. Néhány másodperccel később Dougie csúsztatott elém egy nagy bögre erős feketét. Hálásan néztem rá és belekortyoltam. Először rosszul esett a keserű íz, de utána jobban éreztem magam. A két velem szemben ülő fiatal még mindig érdeklődve figyelt engem. Magyarázkodni nem akartam. Egyrészt azért mert nem tudtam pontosan, hogy mi történt az éjszaka, másrészt meg azért, mert ha történt is bármi, akkor az meg nem tartozik rájuk.

Néhány perccel később megjelent Danny is.

- Sziasztok! – köszönt vidáman, majd egy puszit nyomott a számra. – Most már tudom hova tűnt az ingem. – vigyorgott szélesen, mikor végig nézett rajtam.

Mi csak kórusban köszöntünk neki, de én nem bírtam már bent maradni, ezért kimentem az udvarra cigizni. Az se érdekelt, ha megfázok, tekintve a hiányos öltözékemet.

- Mi baja van? – hallottam még Danny hangját, de hogy a többiek mit válaszoltak neki, azt már nem hallottam. De lehet, hogy jobb is.

Magányomat néhány perc múlva Danny szakította meg.

- Nézd… tudom, hogy egyedül szeretnél lenni, de jó lenne, ha meg tudnánk beszélni a dolgot. Szóval… ami a történteket illeti… – kezdte, de én félbeszakítottam.

- Nem kell elmondanod semmit sem. Tudom mi történt, mert emlékszem mindenre.

- Tényleg? – csodálkozott és mire bólintottam egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. – Jajj, de jó. Akkor nem kell elmondanom legalább. Kicsit ciki lett volna ezt ecsetelni. – mosolygott zavartan.

- Valóban. – válaszoltan egykedvűen, miközben a könnyeimet törölgettem. Próbáltam úgy véghezvinni mindezt, hogy ő ne vegye észre, de sajnos nem sikerült.

- Hé, kislány! Ezért nem kell sírnod. Történt, ami történt. Ezen nem tudunk már változtatni, de én a magam részéről nem is szeretnék változtatni rajta.

- Elhiszem. De annyira szégyellem magam. Én… én nem akartam. Én még várni akartam vele. Legalább addig, amíg haza nem megyek. Vagyis… azt akartam, hogy az utolsó este történjen meg, hogy a lehető legszebb emlékekkel menjek haza. – mosolyogtam erőtlenül, mire ő magához ölelt.

- Jajj kincsem. Emiatt ne aggódj. Ezért nem foglak kevésbé, vagy egyáltalán nem szeretni. Sőt… - mosolygott sunyin. – Nézd. Nem akartam még erről beszélni, mert túl korainak találom még a dolgot, de most mégis úgy érzem, hogy itt az ideje. – csodálkozva figyeltem az arcát. – Lehet, hogy hülyének fogsz gondolni, vagy azt hiszed majd, hogy hazudok, de ezt már akkor sem tudom magamban tartani. Az arcodat elnézve bolondnak tartasz most. De ez csak azért van, mert még nem tudod mit akarok mondani. Tudod… ezt nehéz megfogalmaznom. De megpróbálom.

Igazság szerint tényleg hülyének gondoltam abban a pillanatban, mert össze-vissza magyarázott minden hülyeséget, de a lényeget még mindig nem tudtam. Már épp közbe akartam szólni, hogy vagy kinyögi a mondandóját vagy bemegyünk -mert halálra fagyok-, mire újra megszólalt, ezúttal a lényeggel.

- Mikor először megláttalak, valami nagyon megfogott benned az első pillanatban. Nem igazán tudtam megmagyarázni, hogy micsoda. Sőt, még most sem tudom megmondani. Azóta már eltelt ugye pár hét és a lehető legkomolyabban mondom, hogy ilyet még sose éreztem. Persze voltam már szerelemes, de ennyire még sose szerettem senkit sem. Jelenleg azt érzem, hogy le tudnám élni veled az egész életemet. Nem. Nem csak tudnám, hanem veled akarom leélni az egészhátralévő életemet. Minden este melletted akarok lefeküdni és minden reggel melletted akarok felkelni. Sőt jobbat mondok. Én már látom magunkat ahogy 50-60 év múva karácsonykor a kandalló előtt ülünk a vidéki házunkban és kint mindent hó borít. A nappaliban ott vannak a gyerekeink és az unokáink és várjuk, hogy asztalhoz ülhessünk és elköltsük a karácsonyi vacsorát. Vacsora után pedig az unokák ott rohangálnak a karácsonyfa körül és visongatnak. Minden gyerek azt várja, hogy kibonthassa az ajándékait. A gyerekeinket a párjaikkal – legalább 3 gyereket szeretnék majd – és nagyjából 6-7 unokát látok a szobában. Lehet, hogy ezt ijesztőnek találod, de én akkor is ezt látom magam előtt, amikor rád gondolok vagy veled vagyok. Én ezt akarom. Harcolni akarok veled. Ha kell, akkor minden nap. Mert én komolyan ezt akarom. Ezt élvezem. Hogy harcolhatok veled minden nap. Nekem ez kell, nekem erre van szükségem. Nekem rád van szükségem. Mert szeretlek.

Hogy mit reagáltam erre az egészre? Nagyjából köpni-nyelni nem tudtam semmit. Végül csak megöleltem és mosolyogtam. Akkor még nem nagyon fogtam fel ezt a dolgot, csak nem sokkal később mikor már elmentek Dougie-val.

- Nos csajok? Felkészültetek a holnapi bulira? – kérdezte vigyorogva Danny miután bementünk.

- Milyen buli? – kérdeztem meglepve.

- Hát Tom és Gio esküvője. Nem emlékszel kicsim? Éjszaka megkérdeztem, hogy eljössz-e velem és te igent mondtál.

- Ez lehetetlen. Tuti, hogy nem egyeztem bele ilyesmibe. – akadtam ki azonnal.

- Pedig én tisztán emlékszek rá, mert én kevesebbet ittam, mint te. – somolygott.

- Ez biztos nem igaz. Ilyet ezer százalék, hogy nem ígértem meg.

- Jajj már Ella, ne csináld ezt. Tudod jól mennyire örülnének Gio-ék is ha eljönnél. – szólalt meg Doug is.

- Tudom. De nem akarok. Nem akarok belefolyni ebbe az egész mizériába.

- Megfogalmaznád pontosabban, hogy mégis mibe nem akarsz belefolyni? – szólt közbe most már Heli is.

- Mindegy, hagyjuk. – zártam le a témát, majd elindultam a fürdőbe.

Mérges voltam. Emlékeztem mindenre, amit este mondtam vagy tettem, de erreaz ígéretre eyáltalán nem. Mialattén a fürdőben tevékenykedtem, addig Heli megnyugtatta a fiúkat, hogy ott leszek a esküvőn.

- Ne aggódjatok. Majd én rábeszélem, hiszen én is szeretnék ott lenni. Na me Tommy-éknak is jól esne, ha elmenne. Sőt szerintem el akar menni, csak fél attól, hogy ott lesz egy rakás paparazzi és lefotózzák veled Dan.

- Ezt hogy érted? Nem akar nyilvánosan velem mutatkozni? – háborodott fel azonnal.

- Dehogyis. Szerintem attól tart, hogy utána nem lesz nyugta. Folyamatosan zaklatni fogják meg ilyesmi. Tudod Dan, egy közembernek nem biztos, hogy jó, ha a nyilvánosság előtt éli le az életét. Neked ez természetes, de neki, nekünk nem. Ezt azért megérthetnéd.

- De én nem akarom őt rejtegetni. Azt akarom, hogy mindenki lássa, mennyire boldogok vagynk együtt. Azt akarom, hogy mindenki tudja, mlyen gyönyörű barátnőm van és irigykedjenek ezért. Várj, ezt lehet, hogy rosszul fogalmaztam…

- Értem mit akarsz mondani. És hidd el ő lenne a legboldogabb, ha mindig veled lehetne, de nem biztos, hogy fel tudná dolgozni ezt a „világot” amiben te élsz. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb hozzászokna, de legalább egyszer tuti, hogy összeroppanna.

- Most mondok nektek valamit. Bolondnak fogtok gondolni, ebben biztos vagyok. De… ha egyszer arra kérne, hogy hagyjam abba a zenélést, szerintem megtenném. Hiába ez az álmom, a hobbim, a munkám, érte mégis megtenném valószínűleg. Csak azért, hogy nyugodtan élhessünk, boldogan.

- Ez most komoly? – akadt el Doug lélegzete.

- Úgy gondolom igen. Valószínűleg megtenném érte. Most tuti bolondnak néztek. De szeretném, ha ezt senkinek nem mondanátok el. Nem akarom, hogy arról pletykáljanak az emberek, hogy abba akarom hagyni a zenélést.

- Megértjük haver.

- Köszönöm.

Mikor visszamentem, már csak csendben ücsörögtek. Nem nagyon akartam beszélgetni tovább Danny-vel ezért csak odaadtam neki az ingjét és vártam. Vártam, hogy végre elmenjenek. Nem is tartott sokáig mire felfogták, mire várok.

- Szerintem jobb, ha megyünk Doug. Később majd visszajövünk értetek. Itt hagyom a bankkártyámat és vegyetek magatoknak azt amit akartok az esküvőre. Ruha, cipő, ami csak kell. Leírtam a kódomat is. – adott egy cetlit Helinek.

Már épp szóra nyitottam volna a számat, de ő gyorsan „lerendezett”. Ez annyit jelent, hogy adott egy puszit a számra majd gyorsan elköszöntek.