Ennél a résznél ugrunk kicsit és némileg "felpörögnek" az események. Örülnék pár visszajelzésnek (tetszik, nem tetszik; komment), hogy tudjam, érdemes-e folytatnom. puszi, Ella
Április 20.-a van, és már egy hónapja keményen dolgozunk Helivel. Az első héten még alig-alig adtak nekünk munkát, de aztán egyre többet és többet kaptunk. Hiába van csak 5 szoba, mégis rengeteget kell takarítani a vendégek után, legyen az a vécé, a mosdó vagy bármi más. Az éttermet is nekünk kell kitakarítani, meg néha a konyhát is. Én mosogatni szerettem a legjobban, mert azt tartottam a legkönnyebbnek. Hát annyira mégsem volt egyszerű, mert nem csak a megszálló vendégek jöttek reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni. Bárki betérhetett, így még több lett a munka. Számomra a pincérkedés volt a legrosszabb. Az első alkalommal annyira féltem, hogy nem fogom megérteni, amit mondanak és ezáltal rossz rendelést adok le. Attól féltem, hogy ezért ki is rúghatnak! De szerencsére nem volt gond, mert tökéletesen ment. A vendégek is jól tudták, hogy mi diákmunkások vagyunk és ez csak gyakorlat nekünk. Nagyon kedvesek voltak velünk és megértőek, ha éppen nem értettük rendesen a választott étel vagy ital nevét. Szegény Heli egyszer pont a vécéket takarította, amikor is egy kedves vendég egy jókora „csomagot” hagyott az egyikben. Fel is fordult a gyomra, de sajnos ezt is meg kellett csinálnia.
Két héttel ezelőtt szóltak, hogy kapunk egy hosszú hétvégét előre láthatólag erre az időpontra. Szerencsére meg is tartották a szavunkat és délután kettőig kellett dolgoznunk.
- Te mi jót csinálsz a „szünetben”? – mutattam az idézőjelet a levegőben.
- Lustálkodom! Mi mást tehetnék? Örülök, hogy kapunk egy kis szabit. De lehet, hogy meglátogatom Henit Bournemouth-ban és vásárolunk. – sorolta a teendőit. – Te?
- Én dolgozom. – jelentettem ki egyszerűen.
- Hogy mit csinálsz?!
- Jól hallottad. Dolgozni fogok. Méghozzá Londonban! – csillant fel a szemem.
- Na de.. azt hittem, hogy együtt pihenjük ki az elmúlt heteket. – vágott szomorú arcot.
- Tudom. De jól jön a plusz pénz. Egyéként te is jöhetnél, biztos tudnak munkát adni még egy embernek.
- Azt már nem! Megígértem Heninek, hogy nála leszek egész hétvégén. Holnapra meg vasárnapra ő is szabit kapott.
- Értem. Akkor csak holnap mész?
- Neem. Még ma délután. Te mikor indulsz?
- 15:17-kor indul a vonat, úgyhogy nemsokára. Sietek is összecsomagolni néhány cuccot.
- Jól van, de vigyázz magadra! Majd hívlak valamikor este!
- Rendben. Szia!
- Szia! – köszönt el ő is majd gyors megöleltük egymást.
Amilyen gyorsan csak tudtam, siettem „haza”. Hihetetlen sebességgel összekapkodtam néhány ruhát. Volt köztük farmer, melegítő, egy-két pulcsi, néhány póló, na meg a 2 kedvenc cipőm. Úgy készültem, hogy városnézés is lesz a „listámon”, szóval strapabíró cipőt raktam be. De persze a sminkcucc se maradhatott ki. Átöltöztem, majd siettem ki a vonatállomásra. Olyan gyors voltam, hogy volt még negyed órám az indulás előtt, így nyugodtan rá tudtam gyújtani egy szál cigire. A vonaton elfoglaltam egy nekem igen szimpatikus helyet és elővettem az ipod-om, amit néhány napja vettem. Mivel hosszú volt az út, úgy gondoltam, hogy olvasással ütöm el az időt. Sajnos hamar (20 perc után) meguntam és inkább a laptopomat vettem elő, majd elkezdtem a blogomba pötyögni néhány dolgot. Amióta kint vagyok Angliában átszoktam arra, hogy angolul írjam, és így a munkatársaim illetve a főnökeim is tudják olvasni. Egyébként egész úton úgy éreztem, hogy valami nagyon jó dolog fog történni velem a hétvége folyamán..
A londoni állomáson kint várt az ideiglenes főnökön, Robert McNeil, így ha akartam volna, se tudtam eltévedni. Először újdonsült lakásomra vitt. Megmutogatta, hogy mit merre találok. Első ránézésre nagyon tetszett új lakhelyem. Nem volt valami nagy, de nekem tökéletesen megfelelt. A konyha teljesen felszerelt volt annak ellenére, hogy nem volt hatalmas. Barátságtalannak sem mondanám, pedig króm volt szinte minden, a mosogató és a konyhapult is. A hálószoba viszonylag nagyobb volt. Narancs-és citromsárga színekben pompázott. A kispárnák az ágyon és a lepedő citromsárga volt, a többi „ágykellék” pedig narancssárga, ahogyan a függönyök is. A nappali egyszerű halványsárga volt, mégis nagyon tetszett. Az ablak alatt szorosan a fal előtt volt a kanapé, vele szemben pedig a tévé, míg köztük egy kis üveg-dohányzóasztal kapott helyett. A lakásom közelében volt egy aranyos kis kávézó, attól nem messze pedig egy pékség. „Na a reggelim megoldva holnapra.” gondoltam magamban. Egy sarokkal arrébb volt új munkahelyem. Rob oda is elkísért és bemutatott ideiglenes munkatársaimnak. Nem ki meglepetésemre ott volt Sara is, aki Poole-ban szintén a munkatársam. Örültem, hogy lesz valaki ismerős.
- Sara, kérlek mutass meg mindent Ellának. Nekem el kell intéznem néhány dolgot. – szólt kedvesen a főnök. – 7-kor nyitunk! – kiabált még vissza az ajtóból.
- Szia csajszi! – ölelt meg Sara. – Mi járatban erre, hol a madár se jár? – nevetett.
- Egy kis plusz melót kerestem. – mosoly.
- De miért pont itt?
- Múlt héten láttam, hogy ezzel a fickóval beszélsz valami munkáról, és gondoltam én is megpróbálkozok.
- Értem. Na akkor gyere megmutatok mindent és a munkaruhát is megkapod. – invitált hátra az öltözők felé.
Hihetetlenül kedves volt, mindent részletesen elmagyarázott és néha megkérdezte, hogy tudom-e követni. Semmi gond nem volt ezzel, még magam is meglepődtem. Időközben jött néhány új arc (munkatársak) és nekik is bemutatott. Hét előtt nem sokkal átvettem a munkaruhám, ami nagyon egyszerű volt. Egy fehér pólóból és egy fekete rövidnadrágból állt. A pólón és a nadrágon is a bár emblémája állt, valamint a tulajdonos (vagyis Rob) neve. 7-kor kinyitottuk a helységet és néhány perccel később elkezdtek szállingózni az emberkék.
Egész jól ment a munka végig. Csak egy aprócska bajom volt. Mégpedig az, hogy egy srác folyamatosan bámult. Fél kilenc után érkezhetett, mert előtte nem láttam ott. Leült a pulthoz Sara oldalánál és egy másodpercre sem vette le rólam a szemét. Nagyon zavaró volt! Szóvá is tettem Sara-nak, na meg azt is, hogy ezek után félek hazamenni, hiszen simán utánam jöhet és elrabolhat vagy megerőszakolhat. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Sara felajánlotta, hogy hazakísér, de nem fogadtam el, mert neki csak négykor jár majd le a munkaideje, míg nekem már éjfélkor. Valószínűleg nem örült volna a főnök, hogy engem kísérgetnie kell a munkatársaknak. Meg aztán..valahogy csak meg tudom védeni magamat. Legalább is remélem.
Tizenegy után Sara megkért, hogy helyettesítsem, amíg elmegy mosdóba. Huzakodva ugyan, de belementem. „Egyedüllétem” a pultnál nem tartott sokáig, ugyanis a bámuló férfi megszólított.
- Figyelj kislány. – kislány?! Utoljára apukám szólított így még pár éve.. – Mikor végzel? Nincs kedved feljönni hozzám? – nem válaszoltam semmit, így folytatta. – De ha neked jobb, akkor mehetünk hozzád is.
- Ne haragudj, de nincs rád időm. Nem látod, mennyire elfoglalt vagyok? – igazából csak a pultot törölgettem már egy jó ideje.
- Ugyan már, ne kéresd magad! – lassan, artikulálatlanul mondta ki a szavakat.
- Danny, már megint zaklatod a személyzetet?!? – Sara megérkezett végre. Várjunk csak! Azt mondta „Danny”? Hát persze! Csaptam képzeletben a homlokomra. Már tudom miért volt annyira ismerős a hapsi. Ő Danny Jones a McFly egyik énekese.
- Nem zaklatott, csak beszélgettünk kicsit. – na jó, igen is zaklatott!
- Hát..jól van. Köszi, hogy helyettesítettél.
- Nincs mit. – mosolyogtam, majd visszamentem a helyemre.
Danny csak nem akarta levenni rólam a szemét. De már nem volt idegesítő, inkább zavarban éreztem magam. Ahogy hallottam próbálta megtudni, hogy meddig dolgozom, de Sara hajthatatlan volt és nem mondott neki semmit. Éjfélkor oda jött hozzám barátnőm és a kezembe nyomta a vacsimat, ami egy hamburgerben és egy paradicsomsalátában ki is merült. De nem számít, mert örültem neki. Hátramentem az öltözőkhöz és átvettem a hétköznapi ruhámat, majd elindultam „haza”. Bár Sara nem kísérhetett haza, telefonon azért felhívott, hogy megnyugodjon, minden rendben van velem. Amint leraktuk pár másodperccel később újra csörgött a telefonom. Kicsit erélyesebben szóltam bele, mert azt hittem, hogy megint Sara az. Nagy meglepetésemre Heli volt. Csodálkoztam, hogy még nem alszanak Henivel, pedig már éjfél is elmúlt. Nagyvonalakban elmeséltem neki a helyet, meg megemlítettem, hogy Sara is itt van. Mivel hamar le akartam feküdni, gyorsan leráztam, hogy majd otthon mindent elmesélek részletesen. Ahogy raktam el a telefont, valaki hozzáért a vállamhoz és én ilyedtemben ugrottam egyet és ráadásul a telefonom is kiesett a kezemből, de szerencsére nem történt semmi baja. Félve fordultam meg, de „szerencsémre” csak Danny volt az.
- Te jó Isten, most nagyon megijesztettél! – förmedtem rá.
- Nem volt szándékos, ne haragudj. Csak épp kint cigiztem és megláttam, ahogy eljössz. Gondoltam beszélhetnénk. – még mindig lassan és tagoltan beszélt – Amúgy az előbb jól hallottam a csengőhangod?
- Igen jól. Te vagy a csengőhangom. Pontosabban az egyik mixed. – zavarba jöttem ismét.
- Akkor nem kell bemutatkoznom. Én viszont a nevedet sem tudom.
- Ella vagyok. – nyújtottam a kezem, ő pedig kézfogás helyett megcsókolta azt.
- Gyönyörű neved van.
- Hát..ha te mondod.
- Naaa, biztos nincs kedved feljönni hozzám??
- Már mondtam, hogy nincs és ne is erőszakoskodj tovább! Most pedig szia! – mondtam, majd kitéptem a karom a szorításából.
- Rendben, jól van. Akkor csak egy puszit kérek ide az arcomra. – mutatott az említett helyre.
Kicsit haboztam, de végül úgy döntöttem, hogy nem lehet semmi baj belőle. – Na jól van legyen! – megadtam magam.
Ám a puszi félre sikerült, mert elfordította a fejét és így a szájára kapta. Bármibe lefogadnám, hogy direkt csinálta! Ismét zavarba jöttem. Gyorsan elköszöntem majd felrohantam a lakásomra. Ledobáltam a vacsorámat és a táskámat a konyhaasztalra és elsiettem fürdeni. Alig tudtam felfogni, hogy mi is történt lent. Csak egy puszi volt, de.. ilyen nem történik minden nap az emberrel! Nekem mindig is ő volt a kedvencem, és ez felfoghatatlan számomra. Nem sokat időztem a fürdőben. Nekiláttam a vacsorám megmelegítéséhez, közbe pedig észrevettem, hogy Sara keresett már kétszer is. Hirtelen csöngettek. Mivel azzal voltam, hogy biztos Sara az, így ajtót nyitottam. De amit kinyílt az ajtó valaki rátapadt az ajkaimra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése