Chapter 4. - "New Chances"

Nos megérkezett a negyedik fejezet. Szerintem nem lett valami jó! Jelenleg írói válságban szenvedek ugyanis nem jön ihlet. Valószínűleg egy darabig ez lesz az utolsó fejezet. Szeretnék egy kicsit előre haladni a történettel, hogy ne fussak ki a megígért időből. Remélem azért tetszik nektek ez a rész is! Elnézést a sok hibáért, elírásért (ha van benne). Jó szórakozást hozzá! puszi, Ella

Vasárnap reggel, vagy is inkább már délelőtt, iszonyatos fejfájással ébredtem. Bevillant néhány kép az éjszakából és ismét dühös lettem. Már a sírás kerülgetett az idegtől, de visszatartottam. Egy férfi miatt sem éri meg sírni. Még akkor sem, ha az a férfi maga Danny Jones. Nem értettem miért is vagyok féltékeny, hiszen nem járunk. Hiszen én kértem gondolkodási időt. Tulajdonképpen semmi jogom nem volt számon kérni Danny-t éjszaka a viselkedéséért. Össze voltam zavarodva. Ha lehet, akkor még jobban, mint eddig. Rájöttem, hogy nem kellett volna Londonba jönnöm. Minél hamarabb el akartam hagyni a várost ezért azonnal csomagolni kezdtem és úgy döntöttem, hogy a 12:50-es vonattal el is megyek, végleg. Pakolás közben hívott Heli is, hogy mikor érek oda. Észrevette a hangomon, hogy valami baj van, de csak nagyjából meséltem el a dolgokat.
- Ne haragudj, de most mennem kell pakolni. 
- Jól van, de ha ideértél mindent jó alaposan megbeszélünk! Ellenvetés nincs.
- Rendben.
- Sejtem mi lehet a baj és hidd el nekem, ilyenkor jobb, ha kibeszéled magadból a dolgokat.
- Rendben. De ha most nem hagysz békén, akkor nem érem el a vonatot. – erőltettem mosolyt magamra.
- Oké. Fel a fejjel! – bíztatott. – Szia!
- Szia!
Ismét a gondolataim martaléka lettem. Eddig meg sem fordult a fejemben, de most hírtelen rájöttem, mit is akar Danny valójában. A felismerés hatására homlokon csaptam magam. Hát persze. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! Danny csak az ágyába akar cipelni. Ha jól tudom, akkor Georgia csalta meg, ráadásul az egyik haverjával, ezért szakítottak. Gondolom, most minden nőn bosszút akar állni volt barátnője viselkedése miatt. Ahány helyzetet csak tud, kihasznál. És amilyen szerencséje van, minden nőt megkaphat, akit csak akar. Kivéve engem. Hiába vagyok oda érte – nem, azt úgysem sem vallom be, hogy szerelmes lennék – engem akkor sem fog kihasználni. Nekem ennél több sütnivalóm van. Valamilyen szinten megértem, hogy ezt csinálja, hiszen engem is csaltak már meg. Bár én nem voltam szerelmes, éppen ezért nem is rázott meg annyira a dolog. Persze azért rosszul esett a büszkeségemnek, hogy megcsaltak, de akkor sem ez a megfelelő reakció. Azt hittem ennél több esze van. De ha jól tudom, akkor Olivia-t pont Georgia-val csalta meg. Ha ezt vesszük alapul, akkor visszakapta amit Olivia-val tett. De sem Oli, sem Danny nem érdemelte meg. Biztos fájdalmas lehet, hogy ha egy olyan ember csal meg akit nagyon szeretsz és évekig együtt is éltek. Ahogy az sem lehet kellemes érzés, ha az egyik legjobb barátoddal teszi mindezt. De ha ő így reagál a történtekre, az sem jó felfogás. Biztos vagyok benne, hogy idő kell neki, amíg újra tud bízni valakiben, de nem szeretném, ha velem kísérletezne. 26 éves. Pont abban a korszakban van, amikor a legtöbb férfi szeret ide-oda csapongani. Sajnos Ő sem kivétel.  
Mire befejeztem a pakolást, megint csengett a telefonom. Ismeretlen angol szám volt. Felvettem, mert biztos voltam benne, hogy nem Danny az, hiszen ő már legalább harmincszor keresett. 
- Halló? – szóltam bele halkan.
- Ella?
- Giovanna? – meglepődtem.
- Jajj de jó, hogy felvetted! Mi van veled? Minden rendben? Danny halálra izgulja magát! Összevesztetek? Vagy mi történt? Mi is aggódunk érted Tommal. – csak úgy ömlöttek belőle a szavak.
- Ne aggódj, minden rendben. De nincs sok időm, mert indulnom kell a vonathoz.
- Találkozzunk!
- Nem érek rá. Sajnálom.
- Az állomás melletti kávézóban 15 perc múlva. – jelentette ki.
- Gondolom nincs más választásom. – inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Nincs bizony.
- Akkor csak annyit kérek, hogy Danny ne tudjon róla. 
- Ne aggódj, nem mondom meg neki. És Tommy sem.
- Rendben, akkor ott találkozunk. De most mennem kell, mert kopogtak. Sziasztok! – gyorsan letettem, mielőtt bármit mondhatott volna. 
Felvettem a kabátomat, mert kint be volt borulva az ég és gondoltam hideg lesz. Összeszedtem a bőröndömet és kiléptem az ajtón. Robert várt kint, a főnököm. 
- Indulhatunk? – kérdezte mosolyogva.
- Persze. – mondtam miközben az ajtó zárjával vacakoltam. Odaadtam neki a kulcsokat, de a szemem megakadt egy dobozon, ami a kezében volt. – Hát ez micsoda? – csodálkoztam.
- Itt volt az ajtó előtt. Azt hittem te raktad ki. – csodálkozott már ő is.
- Majd útközben kidobjuk. – elkomorultam, mert láttam, hogy Danny küldte.
- Szerintem fontos dolog van benne.
- Nekem biztos nem fontos. Amúgy ha bármit találsz a lakásban, ami az enyém azt tartsd meg nyugodtan vagy dobd ki. De szerintem mindent összeszedtem.
- Majd szétnézek. – mondta, majd elindultunk a kocsijához.
Útközben nem sokat beszélgettünk. Bár jobb lett volna, ha igen, mert így megint a gondolataimba merültem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már az állomáson vagyunk.
- Köszönöm, hogy elhoztál.
- Én köszönöm, hogy nálam dolgoztál. Egyébként bármikor szívesen látlak téged is és a barátnődet is, amíg itt vagytok. És az Olimpia idejére fent tartok nektek egy-egy helyet. 
- Jaaj nagyon szépen köszönöm Heli nevében is. Ígérem, élünk majd a lehetőséggel. – kacsintottam egyet. – De most mennem kell. Szia! – nem vártam meg, hogy ő is köszönjön, hanem azonnal sarkon fordultam. A kávézóban megláttam új barátaimat és odasiettem hozzájuk.
- Sziasztok. – erőltettem mosolyt.
- Minket nem versz át. Tudjuk, hogy valami baj van, úgyhogy ne jó pofizz. – szidott meg Giovanna.
- Nem jó pofizok. Tényleg nincs semmi baj.
- Tudjuk, hogy haragszol Danny-re. Legalábbis, ő azt mondta, hogy ez a helyzet.
- Azt tudja legalább, hogy miért?
- Igen. Vagy is sejti. Meg kell mondjam Ella, hogy alaptalanul vagy mérges. Danny nem csinált semmit azzal a lánnyal. Végig velünk beszélgetett. Amikor meg eljöttünk, ott maradt Harry-vel és Dougie-val. A lányt meg elküldte melegebb éghajlatra. Lehet, hogy nem hiszed, de így van. – magyarázta Tom.
- Nézd. Nem kell fedezned. Úgy is tudom, hogy nem igaz, amit elmondtál.
- Nem fedezem. Négyünk közül én vagyok az egyetlen, aki nem falaz senkinek, ha valami rosszat csinál. Én mindig árulkodok, ha kell, ha nem.
- Ez így van. Én sem falaznék soha Danny-nek. Ha nem is békülsz ki vele, akkor legalább hallgasd meg. Nagyon ki van bukva, mert úgy érzi, hogy elszúrta a lehetőségét, amit kért. 
- Jól érzi. 
- Szóvá tetted neki, hogy zavar a lány? – kérdezte Gio.
- Persze.
- Hát ezt rosszul tetted. Ilyesmit nem szabad Dan-nek elmondani, mert kihasználja a helyzetet. Én már tapasztaltam, hidd el. – utasított helyre Tom. – Legközelebb ne tegyél így.
- Ne aggódj, nem fogok. Mert nem is lesz legközelebb. 
- Ne csináld már! Nem adhatod fel az elején. – unszolt Gio.
- Nem adok fel semmit. Ez eleve veszett ügy volt. Még jó, hogy nem egyeztem bele, hogy kapcsolatot kezdjünk. Különben is, nem sokáig leszek Angliában. Utána úgyse találkoznánk többet.
- Ne már!
- Ami nem megy azt nem szabad erőltetni. – mondtam egyszerűen.
- De ez menne! – Tom hajthatatlan volt.
- Nem. Most pedig megyek, mert a végén lemaradok a vonatról. Sziasztok. – álltam fel gyorsan és el is jöttem. Hallottam, hogy mondanak valamit, de nem foglalkoztam vele. Siettem a vonathoz, de nekiütköztem valakinek.
- Danny te mit keresel itt? – leesett az állam mikor megláttam.
- Na végre, hogy megtaláltalak. Nem tudtam, hogy mikor mész el, ezért már délelőtt tíz óta itt vagyok, hátha elcsíplek még.
- Nos, megtaláltál. Beszéltünk is. Most pedig megyek, mert lekésem a vonatot. Szia!
- Várj még! Szeretném megmagyarázni az egészet. – könyörgően nézett.
- Nem kell semmit mondanod. Tom már beszámolt róla.
- Tényleg?! Akkor, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz? – derült fel az arca.
- Ilyesmit egy szóval sem mondtam.
- Akkor, várj ezt nem értem. – látszott az arcán, hogy tényleg nem ért semmit.
- Nézd. Nekem idő kell. Ki kell beszéljem magamból az érzéseimet. – láttam, hogy szóra nyitná a száját ezért gyorsan folytattam – De nem veled. Ehhez csak a legjobb barátnőm lehet a megfelelő alany. Megbeszéljük és közösen döntünk.
- Közösen?! Egyedül kellene döntéseket hoznod.
- Nem teljesen közösen. Ő elmondja a véleményét, én pedig mérlegelek. Ennyi. De erre – hála neked – most még később kerül sor, ugyan is lekéstem a vonatot! – mérgelődtem.
- Azt hittem van még időd.
- Szerinted mégis miért rohantam annyira?? Kábé öt percem volt. De azt is rád pazaroltam.
- Ne haragudj. De mindenképpen beszélni akartam veled.
- Tegnap megegyeztünk, hogy ma este felhívsz a döntésem miatt.
- Azt hittem nem vennéd fel, hiszen már ezerszer hívtalak, de nem válaszoltál.
- Este felvettem volna. De már mindegy.
- Sajnálom. – lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy tényleg bánja.
- Ne sajnáld. Nem szükséges.
- Meghívlak ebédelni. A következő úgy is órák múlva megy szerintem.
- Nem is tudom..
- Naaaa. Szigorúan baráti ebéd. Menten éhen halok! Azt meg te sem szeretnéd. – kacsintott.
- Jól van, legyen. De nem kell semmi romantikus vagy ahhoz hasonló. Egy KFC is megteszi.
- Ha ezt akarod, akkor legyen. Kocsival gyorsabb lesz. – mosolygott.
- Nee máár. Kellemes az idő. 
- Annak ellenére, hogy bármikor eleredhet az eső. – fintorgott.
- Egy kis esőtől nem olvadsz el. – öltöttem nyelvet rá.
Végül beleegyezett, hogy gyalog menjünk, de a bőröndömet azért bepakolta az autóba. Imádtam azt az autót. Egy gyönyörű RangeRover-e van. És olyan kényelmes, hiszen ültem már benne. Na de visszatérve a sztorihoz. Nagyjából 20 perc gyaloglás után el is értünk egy KFC-t. Útközben még megkérdezte, hogy megfoghatja-e a kezem. Olyan aranyos volt, mint egy szégyenlős kisfiú. Megszántam és megfogtam a kezét. Egyből felderült az arca, de még mindig kisfiúsan vigyorgott. Ilyenkor nem tudom elhinni, hogy valóban 26 éves. A kajáldában nem hazudtolta meg önmagát. Folyamatosan ontotta magából a poénokat és én már enni sem mertem, mert tuti megfulladtam volna a nevetéstől. Mesélt a rövidfilmjükről, amit 2010-ben forgattak. Olyan átéléssel mesélt, hogy öröm volt őt hallgatni. Megemlítette Tom és Giovanna esküvőjét is. Még egy célzást is elejtett, hogy lehetnék a párja, de én figyelmen kívül hagytam és csak mosolyogtam tovább.  
Ebéd után elindultunk sétálni egy kicsit, de ez nem volt valami remek ötlet. Ahogy Danny megjósolta leszakadt az ég. Futottunk az autójához amilyen gyorsan csak tudtunk. Felajánlotta, hogy menjünk el hozzá, hogy át tudjunk öltözni. Huzakodva ugyan, de belementem. Talán 10 perc lehetett az út, de nem tudom pontosan. Egy gyönyörű kétszintes kertes ház előtt parkoltunk le. Amikor beljebb mentünk majdnem szó szerint leesett az állam. Iszonyatosan barátságos volt az a ház. Nem ilyennek képzeltem, egyáltalán nem. Megmutatta a fürdőszobát, hogy átöltözhessek. Behúztam a bőröndömet és válogatni kezdtem a ruhák között. Végül azt vettem fel, amit előző nap vettem Gio-val. Egy barna cicanadrágra és egy hosszú kötött fehér pulcsira esett a választásom, valamint egy barna topánkára. Néhány perccel később már szárazon léptem ki a fürdőből. Danny ott várt a konyhában. Egy sötétszürke farmert és fehér pólót viselt. Teljesen hétköznapi volt. Nagyon tetszett. 
- Wow, nagyon gyönyörű vagy! – dicsért meg. Én természetesen elpirultam.
- Köszönöm. – lehajtottam a fejem. De ő közelebb jött és felemelte az államnál fogva. Tudtam mit akar. De most én voltam az első. Én csókoltam először. Varázslatos volt, de hamar vége lett. Zavartan néztünk egymásra, majd elmosolyodtunk. 
- Gyere, körbevezetlek. – szólalt meg először ő. Beleegyeztem.
A ház minden apró négyzetcentiméterét megmutatta. Persze sokat nevettünk újfent. Volt ebben a házban minden. Kondiszoba, stúdió, vendégszoba, hálószoba, két fürdőszoba az emeleten, és egy a földszinten egy újabb vendégszobával. Hatalmas nappali, étkező és konyha. Hátul egy gyönyörű kert fogadott és terasszal. A teraszon ki volt állítva egy grillsütő is. A nappali egyik sarkában volt egy „kutyaágy” Bruce-nak is. Néhány rágóka, régi papucsok, amiket ő szedett szét. Nagyjából egy óráig lehettünk Danny-nél de a kutyus fel sem ébredt, pedig nem fogtuk vissza magunkat nevetés közben.
Négy óra körül végül úgy döntöttem, hogy ideje hazaindulnom. Közöltem is a szándékomat Dan-nel. Láthatólag nem örült neki, de megígérte, hogy hazavisz, ha már miatta késtem le a vonatot. Valamikor nyolc óra körül értünk Poole-ba. Heli rengetegszer hívott, de egyszer sem válaszoltam neki. Ki akartam élvezni minden percet, amit Danny-vel tölthetek. Elvitt egészen a lakásomig. Sajnos nem tudtam behívni, mert drága lakótársam éppen otthon volt. A kocsiban elbúcsúztam tőle. Most nem csókoltuk meg egymást. Csak puszit adtunk és szorosan megöleltük egymást. Alig akart elengedni.. Végül kiszálltam a kocsiból és figyeltem, ahogy elhajt. Furcsa érzés fogott el. Vajon miért fájt ennyire az elválás?

Chapter 3. - "It was only a kiss?"

Késéssel ugyan, de megérkezett a harmadik fejezet. Kicsit (sokkal) hosszabb lett, mint amit vártam, de örülök neki, hiszen sok munkám van benne. Elnézést kérek a sok hibáért, elírásért (ha van benne). Sajnos csak késő esténként tudok írni, mert napközben szóbelire tanulok és ilyenkor már nincs energiám átolvasni újra amit írtam. De igyekszem javítani. Amint lement az érettségi június végén, ígérem, hogy betartom a határidőket! A következő fejezet előre láthatólag egy hét múlva lát majd napvilágot. Addig is jó "szórakozást" ehhez a részhez! puszi, Ella

Szinte reagálni sem volt időm, olyan gyorsan történt minden. Csak annyit vettem észre a történések közepette, hogy az ajtó becsapódik, mi pedig a kanapé felé araszolunk… Aztán hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól, bár ez nem volt olyan könnyű, mint ahogy azt gondoltam. Mikor végre sikerült, lelöktem a kanapéra, ő meg csodálkozva pislogott rám. Ideges voltam és zavart, valószínűleg fülig vörös is. Nem szóltam semmit csak karba tett kézzel álltam előtte és a lábammal idegesen doboltam a padlón. Jó alaposan végig nézett rajtam, aztán pedig elmosolyodott és megszólalt.
- Csinos pizsi. – vigyorgott pimaszul. Én is végignéztem magamon és újfent elvörösödtem, hiszen csak egy nagyon rövid nadrág és egy top volt rajtam. Gyorsan össze is húztam magamon a köntösömet.
- Azt hittem világosan megmondtam, hogy hagyj békén. – higgadt voltam.
- Most komolyan. Miért kéreted magad?! Látom rajtad, hogy te is akarod. – megvillantotta fogsorát. Sikerült is elvarázsolnia.
- Nem! – elfordultam idegességemben. Amikor visszanéztem, meglepő látvány fogadott. Danny eldőlt a kanapén. Azt hittem rosszul van, már az is megfordult a fejemben, hogy meghalt. De amikor meghallottam, hogy horkol, hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen csak alszik. Ez azért megnyugtató volt.
Miközben figyeltem Őt alvás közben, elgondolkodtam. Régen arról álmodoztam, hogy egyszer majd én leszek Danny Jones barátnője. Bár eleinte Tom volt a kedvencem, mert nagyon emlékeztetett egy általános iskolai „szerelmemre”. Danny-re csak később figyeltem fel. Azt hiszem, hogy körülbelül 2006 környékén, amikor a harmadik studióalbumuk jelent meg. Addig mindig ki volt vasalva a haja, de 2006-ban már göndören hagyta és úgy sokkal jobban állt neki. Bár most még jobb.. Amikor először megláttam göndör hajjal, szinte azonnal „beleszerettem”. Onnantól kezdve nem létezett számomra Tom Fletcher, csak Danny Jones volt és senki más. Annak ellenére, hogy nálunk szinte ismeretlenek, az én szobám mondhatni ki van tapétázva a képeikkel még mindig (bár ez inkább azért van, mert már alig lakok otthon). Mindig tudtam, hogy mikor lesz új albumunk, vagy videoklipjük, vagy hol és mikor lesz a következő koncertjük. Egyszóval naprakész voltam belőlük. Nem volt soha olyan kérdés, amire ne tudtam volna azonnal válaszolni. Ha mondjuk valaki megkérdezte, hogy az „I Wanna Hold You” melyik albumon kapott helyet, én rögtön rávágtam, hogy „Wonderland”. Sőt még azt is meg tudtam mondani, hogy sorban az ötödik a korongon. Tisztában voltam a családtagjaik neveivel és a házi kedvenceket is tudtam, meg az éppen aktuális barátnők nevét is. Hát igen.. hatalmas rajongó voltam. Ez már csillapodott kicsit és nem követem nyomon az életüket annyira, mint régen és a zenéjüket is ritkábban hallgatom. Ettől függetlenül még ugyan úgy szeretem őket! Elmosolyogtam magam a gondolatmenet közben. Danny olyan édesen szuszogott, az arca mégis megviselt és fáradt volt.
Ismét elgondolkodtam. Mégis mi lett volna, ha engedek Neki? Senkinek se beszéltem volna a dologról. Ő valószínűleg elfelejtette volna, és csak én cipelném az emlékét az éjszakának. Állj le Ella! Ezt nem lehet, hiszen barátnője van! Legalábbis ezt olvastam pár hónapja. Ebből is látszik, hogy már nem követem annyira az eseményeket.
Gondolataimból telefoncsörgés rántott vissza a valóságba. Danny-é volt. Tom kereste. Egy ideig tanakodtam, hogy mitévő legyek. De amikor már harmadjára kereste, úgy éreztem muszáj beleszólnom, így hát benyomtam a hívásfogadó jelet a képernyőn.
- Na végre, hogy felvetted! Mégis hol a francba vagy??! – időm se volt megszólalni, Tom olyan hévvel dorgált le.
Végül összeszedtem magam és beleszóltam. – Öhm..Ella vagyok. Danny itt van a lakásomon és alszik. Valószínűleg nagyon kiüthette magát.
- Óó..akkor..jobb, ha érte megyek. – neki is furcsa volt a helyzet. De lehet, hogy nekem még jobban.
- Rendben. – motyogtam még mindig, majd megadtam a címet. Még szerencse, hogy felírtam a telefonomba.
- Nagyjából negyed óra és ott vagyok. Szia! – elköszönt, majd gyorsan le is rakta. Én már csak a búgó hangnak köszöntem. 
Amíg Tom ideért volt időm még Danny-t figyelni alvás közben. Olyan nyugodt volt. Kellemes „dallam” volt a szívemnek a szuszogását hallgatni. Kicsit több mint 20 perccel a hívás után kopogtak az ajtón. Tom állt ott és mögötte egy nagyon kómás Harry. Valószínűleg nem olyan rég ébresztette fel a szöszi srác. Beljebb hívtam őket és megmutattam nekik Danny-t. Tom csak a fejét ingatta és elnézést kért a viselkedése miatt. Amíg próbálták összekaparni a kanapéról egy lány jött be az ajtón köntösben. Ő volt Giovanna, Tom barátnője. Barátjával ellentétben ő barátságosabb volt velem szemben. Mosolygósan köszönt, majd be is mutatkozott. Lekísértem őket az autóig, közben beszélgettünk a lánnyal.
- Remélem nem okozott semmi kellemetlenséget Dan. – kezdte ő, majd folytatta is. – Csak tudod, nem rég szakítottak a barátnőjével és most kicsit maga alatt van.
Jól hallottam?! Szakítottak? Nem is tudtam.. – Neem, egyáltalán nem. Vagy is igen, de így már értem miért volt ilyen. Remélem, kiheveri.
- Hát azt én is! Kellemetlen egy ilyen szituáció. Tommy ezért ilyen mufurc most. Szeretném valahogy megköszönni, hogy szóltál nekünk.
- Igazán nem kell. Szívesen tettem.
- Először vagy Londonban igaz?
- Miből találtad ki? – zavartan mosolyogtam.
- Nem tűnsz idevalósinak, ezért gondoltam. – ő is mosolygott.
- Valóban nem vagyok. Délután érkeztem és még nem is volt időm semmire, egyből dolgozni mentem.
- Akkor már meg is van, mivel tudnám meghálálni ezt.
- Mondtam, hogy nem kell.
- Holnap, vagy is ma elviszlek várost nézni.
- Tényleg nem kell. – igazából örültem volna, ha ő vezet körbe, de ilyet mégse kérhettem.
- Dehogynem! – jelentette ki erélyesen. – Reggel kilenckor idejövök érted.
- Na mi beraktuk ezt a szerencsétlent, úgyhogy mehetünk is. – jött oda Tom. – Köszönök mindent.
- Nem tesz semmit. – mosolyogtam.
- Akkor reggel találkozunk. – mosolygott Gio. – Szia!
- Sziasztok! 
Úgy néz ki reggel korán kell kelnem.
Mielőtt lefeküdtem aludni, még gyorsan elmajszoltam a vacsorámat. Álmomban egy teljesen más világban jártam. Csak Ő volt és Én. Senki más.
Reggel nyolckor a telefonom ébresztőórájára ébredtem. Mérgesen kinyomtam és lustálkodtam pár percig. Végül a néhány percből fél óra lett, úgyhogy kapkodnom kellett. Gyorsan letusoltam és kiválasztottam a megfelelő ruhákat. Egy sötétkék csőnadrág és egy szürke atléta mellett döntöttem. A hajamat leengedve hagytam és néhány tincset behullámosítottam. A smink nagyon egyszerű volt, csak szempillaspirált és szemhéjtust használtam. Felkaptam a kedvenc converse cipőmet, amely angol zászlós volt. Összeszedtem a szükséges dolgokat, úgy mint a telefonom, Danny telója, pénztárca és az irataim. A napszemüveget a hajamba tettem és kabátommal a kezemben kiléptem az ajtón.
Kilenc előtt két perccel értem le. Mivel nem láttam még sehol Giovanna-t, ezért rágyújtottam és leültem a ház előtti padra. Végül 4 perccel a megbeszélt időpont után érkezett meg.
- Ne haragudj, hogy késtem, de Tommy alig akart elengedni. – szabadkozott egyből.
- Ugyan már, négy perc nem a világ vége. – mosolyogtam.
- Nos rendben. Akkor menjünk reggelizni. Meghívlak. – mosolygott már ő is.
Körülbelül tíz perccel később megérkeztünk egy Starbucks-hoz. Csak most jutott el a tudatomig, hogy már több mint egy hónapja itt vagyok, de még egyetlen Starbucks-ot sem látogattam meg. Pedig ez volt az egyik „fogadalmam” mielőtt idejöttem. Egyből a pulthoz mentünk. Ahogy kivettem a történésekből, Gio nem először jár itt, mert a pultos – Jake – azt kérdezte, hogy a szokásosat kéri-e. Végül én is azt kértem, bár nem tudom mit takarhat a „szokásos” kifejezés. Mivel jó idő volt, kint ültünk le. Giovanna egyből meg is törte a csendet.
- Szeretnék elnézést kérni Tom éjszakai viselkedése miatt.
- Nem kell elnézést kérned. Észrevettem, hogy nem kedvel. De meg is tudom érteni. Hiszen teljesen ismeretlen vagyok neki. Ráadásul még a legjobb barátja kellemetlenebb helyzetbe is hozta, mivel egy ismeretlen emberhez kellett elmenni érte. Szerintem az is megfordult a fejében, hogy egy fanatikus rajongó vagyok.
- Nos igen. De egyébként, én sem ismerlek, mégis kedvellek az első perctől kezdve. Pedig hidd el, ő is nagyon barátságos!
- Tudom, vagy is elhiszem. Egyébként abban nem tévedett, hogy rajongó vagyok. Csak éppen nem vagyok fanatikus. Soha nem is voltam.
- Tényleg rajongó vagy? – csodálkozott el.
- Igen. – elpirultam. – Azóta kedvelem a srácokat, mióta megjelent az első klipjük. 
- És ki a kedvenced? – egyből érdeklődő lett.
- Nem a barátod az biztos. – húztam egy kicsit az agyát, de mivel kérlelően nézett rám bevallottam neki. – Igazából eleinte Tom volt a kedvenc, de aztán felfigyeltem Danny-re, és már lassan 6 éve ő nálam az első. – már megint elpirultam. Le kellene szoknom erről.
- Annyira nem lepődtem meg. – nevetett. – Nézd! Ott jönnek a fiúk! – somolygott.
Abba az irányba néztem ahova mutatott. Először nem tudtam kiket kell figyelnem, de aztán megláttam a tömegben a McFly háromnegyedét. Név szerint Tom Fletcher-t, Harry Judd-ot és Dougie Poynter-t. Azt hittem menten lefordulok a székről. Csatlakoztak hozzánk, és be is mutatkoztak nekem. Majd az énekes (Tom) egy puszit nyomott barátnője szájára. Olyan aranyosak voltak! Irigykedtem is egy kicsit.. Ám észrevettem Tom-on, hogy valami baja van (velem).
- Mi a baj Tom?
- Áá semmi, semmi.
- Nekem úgy tűnik, én vagyok a bajod. El is mehetek, ha ennyire zavarok. – már álltam volna fel, de Giovanna visszatartott.
- Nem mész sehova, úgyhogy ülj vissza szépen! Tom, te pedig maradj nyugton! – adta ki az utasításokat a lány.
Nem tudom miért, de úgy éreztem jobb, ha nem ellenkezem vele. Szépen visszaültem a helyemre, de Tom tekintetét kerültem. Hát nem is telt valami fergeteges hangulatban a reggeli. Én végig kellemetlenül éreztem magam, de ahogy elnéztem Doug és Harry is feszengtek a kialakult helyzet miatt. Giovanna törte meg a kínos csendet végül
- Nos, hova szeretnél először menni? Vagy ránk bízod magad? – nevetett.
- Inkább rátok bíznám a döntést.
- Jól van akkor. Srácok mi legyen?
- Szerintem menjünk a Tower-hez. – javasolta Fletcher. Meg is lepődtem. De persze belementem.

Tower of London

Kocsiba ültünk és elindultunk a kitűzött cél felé. Harry vezetett, mellette az anyósülésen Dougie ült. Én hátra szorultam Tom és Gio közé. Szerintem direkt intézte így újdonsült barátnőm, bár engem nem zavart, hiszen nekem semmi bajom Tommal. Húsz perc autóút után végül is elértük a Tower-t. Bámulatos volt! Rengeteg turista volt a környékén, és ahogy beljebb mentünk, csak még több lett. Sokat olvastam már róla, mert én imádom Anglia történelmét. Ezáltal sok képet is láttam róla, de élőben sokkal csodálatosabb volt. Mivel minden egyes részét látni akartam – Tom legnagyobb örömére - végigjártuk az egészet. Voltunk a Szent Tamás-toronyban, a Fehér-toronyban, megnéztük a Só-tornyot, a Deveraux-tornyot is és a legendás Véres-toronyba is benéztünk. Lementünk a várbörtönbe is és a fiúk el is kezdtek ökörködni. Tom már sokkal felszabadultabb volt a társaságomban és ennek Gio-val nagyon örültünk. Sokat nevettünk mi is a fiúkkal. A kisebb túra után elmentünk ebédelni, de a srácok ott sem álltak le. Még jó, hogy csak egy gyorskajáldába ültünk be, nem pedig egy rendes étterembe, mert onnan tuti kivágtak volna minket, hiába ők a McFly tagjai. A nagy ökörködés közepette rengeteg képet készítettek, és jó néhány példányt fel is töltöttek twitterre. A képekről természetesen én se maradhattam le. Na nem azért, mert én annyira rá akartam kerülni, hanem azért, mert Tom ragaszkodott hozzá. Meg is lepett alaposan. Gondoltam, én nem maradhatok ki, ezért elővettem a telefonomat és fényképezni kezdtem. Összeültünk mind az öten, majd csináltam egy csoportképet rólunk és én is posztoltam twitteren.  Harry meg is fogadta, hogy amint hazaért, megkeres majd a közösségi oldalon meg facebookon is, és a többiek is csatlakoztak a kijelentéséhez. Nagyon örültem neki, főleg mikor Tom is beleegyezett.

Madame Tussauds

Ebéd után a Madame Tussauds volt a következő napirendi pont. Így el is indultunk a Marylebone Road felé, ugyanis ott található a híres-neve panoptikum. Mikor odaértünk, ugyan úgy ámuldoztam, ahogyan a Tower-nél. Körbejártuk ezt a helyet is és rengeteg hírességet láttunk. Pózoltunk is szinte mindegyikkel, bár a fiúk elviccelték a dolgot, ezért remekül szórakoztunk. Néha már annyira röhögő görcsöt kaptam, hogy folyt a könnyem is és semmit nem láttam a történésekből, na meg a hasam is fájt a rengeteg nevetéstől. De visszatérve a panoptikumra. Kétség sem fér hozzá, hogy ez London egyik fő turisztikai vonzereje, ahol történelmi és királyi személyek, filmszereplők, sport csillagok és híres gyilkosok viaszfigurái találhatók. Találkoztunk Benjamin Franklinnel, Voltaire-rel, a Beatles-szel, Britney Spears-szel, Jacko-val és a számomra oly kedves Ayrton Senna-val és Marylin Monroe-val is. 

Piccadilly Circus

Ezután a Piccadilly Circus felé vettük az irányt. Természetesen vásárolni mentünk. Bár a fiúk annyira nem örültek neki, mert így ők cipelik a cuccokat. Elsőként a Piccadilly Arcade-ba mentünk és ott megcéloztunk egy cipőboltot. Rengeteget felpróbáltunk, de végül csak egyet-egyet vettünk. Később átmentünk az Austin Reed-be ruhákat nézni. Itt szerintem több mint egy óráig időztünk, pedig alig vettünk valamit. Benéztünk egy könyvesboltba is és Gio-val be is szereztünk néhány ígéretesnek tűnő darabot. Míg mi a könyvek között nézelődtünk, addig a fiúk a cd-ket és a dvd-ket bújták. Mielőtt elindultunk volna az utolsó „állomásra”, még beültünk a Starbucks-ba meginni egy cappuccino-t. Megint jót beszélgettünk és Tom már ugyan úgy viselkedett velem, ahogy a többiekkel is. Vagyis, mintha ezer éve ismernénk egymást, és ez örömmel töltött el. Már csak Danny-t hiányoltam a társaságból… 

London Eye este

A legutolsó látnivaló, amit mára terveztek nekem a London Eye volt. Mire odaértünk már sötétedett, így ki volt világítva. Eszméletlenül csodálatos volt. Alig vártam, hogy végre felüljek rá. Harminckét darab zárt kapszula van az óriáskeréken, és nagyjából harminc perc alatt tesz meg egy teljes kört. Mivel a körforgás nagyon lassú, a kerék nem áll meg azért, hogy utasokat vegyen fel, hiszen kényelmesen lehet ki –és beszállni. Csak azért szokott megállni, hogy a fogyatékkal élő emberek és az idősek is fel tudjanak szállni rá. 
Már tisztára tűkön ültem, hogy mikor szállhatunk fel végre. De Tom miatt nem tehettük meg azonnal, mert kapott valami hívást és el kellett intéznie egy szerinte nagyon fontos telefont. Aztán engem előre küldtek és azt mondták, hogy azonnal jönnek ők is. Természetesen nem vártam meg őket, mert gyorsan siettem is egy közeledő kapszulához. Ahogy nézelődtem, éreztem, hogy beszállnak. Nem néztem hátra, hanem elkezdtem mondani a magamét.
- Ti biztos láttátok már ezerszer ezt a pazar kilátást, de szerintem ezt nem lehet megunni, annyira gyönyörű. – ámuldoztam.
- Valóban csodás, bár amit én látok az sokkal szebb. – megijedtem a hangtól, hiszen Tom-nak, Harry-nek vagy Dougie-nak egyáltalán nem ilyen hangja volt. Mikor hátranéztem nagyon meglepődtem. Danny állt velem szemben. Percekig csak álltunk és nem szóltunk egy szót sem. Én azért nem, mert ledöbbentem a meglepettségtől, Ő pedig azért nem, mert nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e. Végül én törtem meg a csendet.
- Hát te mit keresel itt? És Harry-ék merre vannak? – kérdezősködtem.
- Ha azt mondanám, hogy hiányoztál, elhinnéd?
- Nem. – feleltem.
- Pedig így volt. Meg beszélni is akartam veled.
Nem hittem el, hogy hiányoztam neki. Még abban sem voltam biztos, hogy emlékezni fog-e rám egyáltalán, hiszen annyira kiütötte magát az éjszaka. – Miről akartál beszélni velem? – kérdeztem végül.
- Először is szeretnék bocsánatot kérni az éjszaka történetekért. Valójában nem vagyok ilyen tuskó, csak az alkohol beszélt belőlem.
- Megbocsátva. Másodszor?
- Másodszor pedig szeretnék egy esély kérni tőled. – szerintem látta, ahogy képzeletben leesik az állam, mert folytatta. – Jól hallottad. Azt szeretném, ha a barátnőm lennél, szeretnélek jobban megismerni. Mióta felébredtem, csak te jársz a fejemben. Mikor hívtam Tom-ot és mondta, hogy velük vagy, szinte azonnal rohantam ide, hogy beszélhessek veled nyugodtan. Szerintem egy ilyen beszélgetésre ez egy nagyon is alkalmas hely.
- Várjunk egy percet. Te komolyan azt akarod, hogy mi ketten, Te meg Én járjunk??! – még mindig nem hittem el, hiába mondtam ki én is.
- Nos igen. Mondtam, hogy szeretnélek megismerni.
- Ahhoz, hogy megismerj, nem kell járnunk. – képzeletben már kétszer lelőttem maga a kijelentésem miatt.
- De én nem csak barátként akarlak megismerni, hanem mindenhogy! Nézd..én nem szoktam könyörögni a nőknek, többnyire egy mosoly után ugranak az ágyamba. Te nem vagy ilyen. Legalább is az esti és a mostani viselkedésedből erre gondolok. Mikor először megláttalak a bárban, nem tudtam levenni rólad a szemem, mert annyira megbabonáztál. Nem a legjobb módját választottam az ismerkedésre, ezzel tisztában vagyok. De már mindegy, mert megtörtént és ez ellen nem tudok már tenni semmit. Én csak egyetlen esélyt szeretnék. Egyetlen egyet. – könyörgő kis kutya szemekkel nézett rám. Imádtam ezt a nézést. Mindig elolvadtam tőle, pedig csak képeken láttam így.
- Nem is tudom.. – nem tudom?? Mi ütött belém? Mindig is erről álmodtam, erre mikor itt van az orrom előtt, akkor meg nem kell? Tényleg nem vagyok normális.
- Kérlek, csak egyetlen esélyt adj, többet ne. Kérlek. Kérlek. Kérlek. Kérlek. – ismételgette ezt az egy szót és közben folyamatosan közeledett, míg végül elért az arcomhoz. Tovább mondogatta és közben puszilgatott. – Kérlek. – mondtam már szinte könyörögve, majd megcsókolt. Ez most teljesen más volt, mint éjszaka. Akkor vad volt és követelőző. Most pedig szelíd és szinte könyörgő. 
- Adj egy kis időt, hogy átgondoljam. – mondtam, miután elváltak ajkaink, majd elfordultam és folytattam. – Holnap ilyenkor hívj fel. A számomat beleírtam a telefonodba. – adtam oda mosolyogva az említett tárgyat.
- Nahát, azt hittem, hogy elvesztettem. – csodálkozott.
- Mikor jöttek érted Tom-ék, elfelejtettem odaadni nekik. – mosolyogtam. – De megnyugodhatsz, mert nem kutattam benne. Csak addig nyúltam hozzá, amíg elraktam.
- Nincs benne semmi lényeges vagy kompromittáló, szóval mindegy. – nevetett.
- Ebben az esetben vissza is adhatod, hogy átnézhessem. – nevettem már én is.
A telefonját végül nem adta ide, mert nem voltam igazából kíváncsi semmire, ami benne van. Az „út” további részét végig nevettük, mert nevetségesebbnél nevetségesebb történeteket mesélt a srácokról. Épp fuldoklottam a nevetéstől, mikor kiszálltunk a kapszulából. A többiek furcsán néztek végig rajtunk. Tom csak a fejét ingatta, mert el tudta képzelni, hogy miért sírok a röhögéstől. A csapat többi tagja viszont érdeklődve figyelte mi van köztünk Danny-vel. 
- Mehetünk vacsorázni? – tette fel végül a leglényegesebb kérdést a szöszi basszeros.
- Hány óra van? – kérdeztem izgatottan
- Háromnegyed nyolc múlt. – adta meg a választ barátnőm.
- Akkor sajnos nem tudok veletek tartani, mert nemsokára mennem kell dolgozni.
- Ne már! – adott hangot nemtetszésének Tom.
- Sajnos ez van. Ha egyszer dolgoznom kell, akkor dolgoznom kell. – nevettem. – Úgyhogy megyek is! Sziasztok!
- Szia! – köszöntek kórusban.
Elindultam taxit keresni, de közben csengett a telefonom. Heli volt. Kíváncsi volt, hogy mi van velem. Nagy vonalakban elmeséltem az éjszakát és a mai napot. Ámuldozva hallgatott, pedig a lényeget még nem is mondtam neki. Mivel nem volt több ideje – mert moziba indultak Henivel – a lelkemre kötötte, hogy holnap mindent megbeszélünk, de ne Poole-ba menjek, hanem Bournemouth-ba. Beleegyeztem, mivel mást úgysem fogadott volna el. Épp taxi után kutattam, mikor valaki ismét megkocogtatta a vállam, pont úgy mint éjszaka.
- Mégis mire készülsz? – vont kérdőre.
- Természetesen haza megyek. Taxival. – jelentettem ki egyszerűen.
- Azt már nem, elviszlek!
- Igazán nem akarok a terhedre lenni.
- Egyáltalán nem vagy. Szívesen teszem. – mosolygott.
- Rendben. – belementem, mert Helihez hasonlóan Danny sem fogadott el mást választ.
Szerencsére nem volt messze a kocsija, így hamar el tudtunk indulni. Brucie is velünk tartott, végig az ölemben ült. Danny meg is említette, hogy nagyon hamar kedvelt hőn szeretett kutyusa. Elmondása szerint én vagyok az egyetlen ember – rajta kívül – akit ilyen hamar elfogadott. Sokat beszélgettünk az autóút alatt, hiszen a város másik felében voltunk, így az út is hosszabb volt, mint azt elsőnek gondoltam. A beszélgetés közben sok dolgot megtudtam Danny-ről. Elmondta, hogy ami a neten terjeng róla és a bandáról, egy kérdőív – kedvenc énekes, autó, ital, étel, stb. – a nagy része csak vicc, hiszen akkor még fiatalok és hülyék voltak (ezt Ő mondta..). Én is meséltem magamról egy keveset. Időközben megérkeztünk a lakásomhoz. Behívtam őt is, mert megígérte, hogy elkísér a munkahelyemre. Először nem akart bejönni, de viccesen hozzátettem, hogy józanul szívesen látom itt. Beinvitáltam és mondtam neki, hogy nézzen körül nyugodtan, amíg én összeszedem a cuccom és átöltözök. Egyből be is robogtam a fürdőbe. Néhány percig farkasszemet néztem a tükörképemmel. Még mindig nem tudtam elhinni, amit Danny mondott a kapszulában. Felfoghatatlan volt számomra, hogy egy híres „rocksztár” mit akar egy magamfajta hétköznapi embertől. Mire kijöttem a fürdőből, Danny már a laptopomat bújta. Kicsit meg is rémültem, hiszen tele van McFly-os cuccokkal. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy egy fanatikus rajongó vagyok. 
- Te mégis mit képzelsz magadról, hogy a laptopomat nézegeted??! – tettettem felháborodást.
- Be volt kapcsolva. – mosolygott. Az a mosoly, Istenem…
- Ez nem mentség.
- Te mondtad, hogy nézzek szét nyugodtan.
- De nem így gondoltam. – nevettem.
Végignéztünk rajta mindent. Az összes mappába belenézett. Sajnos a személyes képeimet is megtalálta és alaposan meg is nézte őket. Megdicsérte a magyarországi lakásomat és a cicáim is tetszettek neki. De a legjobban a bulizósakat értékelte. Mondta, hogy majd szeretne egyszer velem bulizni Magyarországon, de én nem vettem komolyan, csak nevettem. 
Végül kilenc előtt 20 perccel elindultunk a munkahelyemre. Sírva estem be a bár ajtaján. Persze a nevetéstől sírtam megint. Sara nagyon furcsán nézett rám. Nem bírtam ki, és elmeséltem neki mindent, ami azóta történt, mióta tegnap éjszaka hazaindultam. Helihez hasonlóan ő is ámuldozott és meglepődött Danny viselkedésén. Aztán nem sokat foglalkoztunk a témával, mert munkába kellett állnunk. Legnagyobb meglepetésemre a McFly is megjelent tíz után. Ha belegondolok, ez annyira nem meglepő, hiszen szombatonként a híres és tehetősebb emberek szórakozóhelye volt a bár. Az előző estéhez hasonlóan Danny most sem vette le rólam a szemét egész éjszaka. Egy idő után azonban szemet szúrt egy szöszi cicababa, aki Danny körül legyeskedett. Féltékeny lettem volna? Lehet. Ezt még magam sem tudom biztosra. Nem tisztáztam még az érzéseimet, de nem azért mert nem akarom, hanem azért mert nem volt időm rá. Nemtetszésemet Danny-nek is megemlítettem, de ő csak pimaszul vigyorgott és elvonult valahova. Mivel a szöszit se láttam sehol, biztos voltam benne, hogy együtt vannak. Abban a pillanatban el is döntöttem mit fogok válaszolni, ha felhív. Mérges voltam, mérhetetlenül mérges és féltékeny…





Ui.: zene a fejezethez
http://www.youtube.com/watch?v=TEoLfpnJWuI