Chapter 4. - "New Chances"

Nos megérkezett a negyedik fejezet. Szerintem nem lett valami jó! Jelenleg írói válságban szenvedek ugyanis nem jön ihlet. Valószínűleg egy darabig ez lesz az utolsó fejezet. Szeretnék egy kicsit előre haladni a történettel, hogy ne fussak ki a megígért időből. Remélem azért tetszik nektek ez a rész is! Elnézést a sok hibáért, elírásért (ha van benne). Jó szórakozást hozzá! puszi, Ella

Vasárnap reggel, vagy is inkább már délelőtt, iszonyatos fejfájással ébredtem. Bevillant néhány kép az éjszakából és ismét dühös lettem. Már a sírás kerülgetett az idegtől, de visszatartottam. Egy férfi miatt sem éri meg sírni. Még akkor sem, ha az a férfi maga Danny Jones. Nem értettem miért is vagyok féltékeny, hiszen nem járunk. Hiszen én kértem gondolkodási időt. Tulajdonképpen semmi jogom nem volt számon kérni Danny-t éjszaka a viselkedéséért. Össze voltam zavarodva. Ha lehet, akkor még jobban, mint eddig. Rájöttem, hogy nem kellett volna Londonba jönnöm. Minél hamarabb el akartam hagyni a várost ezért azonnal csomagolni kezdtem és úgy döntöttem, hogy a 12:50-es vonattal el is megyek, végleg. Pakolás közben hívott Heli is, hogy mikor érek oda. Észrevette a hangomon, hogy valami baj van, de csak nagyjából meséltem el a dolgokat.
- Ne haragudj, de most mennem kell pakolni. 
- Jól van, de ha ideértél mindent jó alaposan megbeszélünk! Ellenvetés nincs.
- Rendben.
- Sejtem mi lehet a baj és hidd el nekem, ilyenkor jobb, ha kibeszéled magadból a dolgokat.
- Rendben. De ha most nem hagysz békén, akkor nem érem el a vonatot. – erőltettem mosolyt magamra.
- Oké. Fel a fejjel! – bíztatott. – Szia!
- Szia!
Ismét a gondolataim martaléka lettem. Eddig meg sem fordult a fejemben, de most hírtelen rájöttem, mit is akar Danny valójában. A felismerés hatására homlokon csaptam magam. Hát persze. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! Danny csak az ágyába akar cipelni. Ha jól tudom, akkor Georgia csalta meg, ráadásul az egyik haverjával, ezért szakítottak. Gondolom, most minden nőn bosszút akar állni volt barátnője viselkedése miatt. Ahány helyzetet csak tud, kihasznál. És amilyen szerencséje van, minden nőt megkaphat, akit csak akar. Kivéve engem. Hiába vagyok oda érte – nem, azt úgysem sem vallom be, hogy szerelmes lennék – engem akkor sem fog kihasználni. Nekem ennél több sütnivalóm van. Valamilyen szinten megértem, hogy ezt csinálja, hiszen engem is csaltak már meg. Bár én nem voltam szerelmes, éppen ezért nem is rázott meg annyira a dolog. Persze azért rosszul esett a büszkeségemnek, hogy megcsaltak, de akkor sem ez a megfelelő reakció. Azt hittem ennél több esze van. De ha jól tudom, akkor Olivia-t pont Georgia-val csalta meg. Ha ezt vesszük alapul, akkor visszakapta amit Olivia-val tett. De sem Oli, sem Danny nem érdemelte meg. Biztos fájdalmas lehet, hogy ha egy olyan ember csal meg akit nagyon szeretsz és évekig együtt is éltek. Ahogy az sem lehet kellemes érzés, ha az egyik legjobb barátoddal teszi mindezt. De ha ő így reagál a történtekre, az sem jó felfogás. Biztos vagyok benne, hogy idő kell neki, amíg újra tud bízni valakiben, de nem szeretném, ha velem kísérletezne. 26 éves. Pont abban a korszakban van, amikor a legtöbb férfi szeret ide-oda csapongani. Sajnos Ő sem kivétel.  
Mire befejeztem a pakolást, megint csengett a telefonom. Ismeretlen angol szám volt. Felvettem, mert biztos voltam benne, hogy nem Danny az, hiszen ő már legalább harmincszor keresett. 
- Halló? – szóltam bele halkan.
- Ella?
- Giovanna? – meglepődtem.
- Jajj de jó, hogy felvetted! Mi van veled? Minden rendben? Danny halálra izgulja magát! Összevesztetek? Vagy mi történt? Mi is aggódunk érted Tommal. – csak úgy ömlöttek belőle a szavak.
- Ne aggódj, minden rendben. De nincs sok időm, mert indulnom kell a vonathoz.
- Találkozzunk!
- Nem érek rá. Sajnálom.
- Az állomás melletti kávézóban 15 perc múlva. – jelentette ki.
- Gondolom nincs más választásom. – inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Nincs bizony.
- Akkor csak annyit kérek, hogy Danny ne tudjon róla. 
- Ne aggódj, nem mondom meg neki. És Tommy sem.
- Rendben, akkor ott találkozunk. De most mennem kell, mert kopogtak. Sziasztok! – gyorsan letettem, mielőtt bármit mondhatott volna. 
Felvettem a kabátomat, mert kint be volt borulva az ég és gondoltam hideg lesz. Összeszedtem a bőröndömet és kiléptem az ajtón. Robert várt kint, a főnököm. 
- Indulhatunk? – kérdezte mosolyogva.
- Persze. – mondtam miközben az ajtó zárjával vacakoltam. Odaadtam neki a kulcsokat, de a szemem megakadt egy dobozon, ami a kezében volt. – Hát ez micsoda? – csodálkoztam.
- Itt volt az ajtó előtt. Azt hittem te raktad ki. – csodálkozott már ő is.
- Majd útközben kidobjuk. – elkomorultam, mert láttam, hogy Danny küldte.
- Szerintem fontos dolog van benne.
- Nekem biztos nem fontos. Amúgy ha bármit találsz a lakásban, ami az enyém azt tartsd meg nyugodtan vagy dobd ki. De szerintem mindent összeszedtem.
- Majd szétnézek. – mondta, majd elindultunk a kocsijához.
Útközben nem sokat beszélgettünk. Bár jobb lett volna, ha igen, mert így megint a gondolataimba merültem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már az állomáson vagyunk.
- Köszönöm, hogy elhoztál.
- Én köszönöm, hogy nálam dolgoztál. Egyébként bármikor szívesen látlak téged is és a barátnődet is, amíg itt vagytok. És az Olimpia idejére fent tartok nektek egy-egy helyet. 
- Jaaj nagyon szépen köszönöm Heli nevében is. Ígérem, élünk majd a lehetőséggel. – kacsintottam egyet. – De most mennem kell. Szia! – nem vártam meg, hogy ő is köszönjön, hanem azonnal sarkon fordultam. A kávézóban megláttam új barátaimat és odasiettem hozzájuk.
- Sziasztok. – erőltettem mosolyt.
- Minket nem versz át. Tudjuk, hogy valami baj van, úgyhogy ne jó pofizz. – szidott meg Giovanna.
- Nem jó pofizok. Tényleg nincs semmi baj.
- Tudjuk, hogy haragszol Danny-re. Legalábbis, ő azt mondta, hogy ez a helyzet.
- Azt tudja legalább, hogy miért?
- Igen. Vagy is sejti. Meg kell mondjam Ella, hogy alaptalanul vagy mérges. Danny nem csinált semmit azzal a lánnyal. Végig velünk beszélgetett. Amikor meg eljöttünk, ott maradt Harry-vel és Dougie-val. A lányt meg elküldte melegebb éghajlatra. Lehet, hogy nem hiszed, de így van. – magyarázta Tom.
- Nézd. Nem kell fedezned. Úgy is tudom, hogy nem igaz, amit elmondtál.
- Nem fedezem. Négyünk közül én vagyok az egyetlen, aki nem falaz senkinek, ha valami rosszat csinál. Én mindig árulkodok, ha kell, ha nem.
- Ez így van. Én sem falaznék soha Danny-nek. Ha nem is békülsz ki vele, akkor legalább hallgasd meg. Nagyon ki van bukva, mert úgy érzi, hogy elszúrta a lehetőségét, amit kért. 
- Jól érzi. 
- Szóvá tetted neki, hogy zavar a lány? – kérdezte Gio.
- Persze.
- Hát ezt rosszul tetted. Ilyesmit nem szabad Dan-nek elmondani, mert kihasználja a helyzetet. Én már tapasztaltam, hidd el. – utasított helyre Tom. – Legközelebb ne tegyél így.
- Ne aggódj, nem fogok. Mert nem is lesz legközelebb. 
- Ne csináld már! Nem adhatod fel az elején. – unszolt Gio.
- Nem adok fel semmit. Ez eleve veszett ügy volt. Még jó, hogy nem egyeztem bele, hogy kapcsolatot kezdjünk. Különben is, nem sokáig leszek Angliában. Utána úgyse találkoznánk többet.
- Ne már!
- Ami nem megy azt nem szabad erőltetni. – mondtam egyszerűen.
- De ez menne! – Tom hajthatatlan volt.
- Nem. Most pedig megyek, mert a végén lemaradok a vonatról. Sziasztok. – álltam fel gyorsan és el is jöttem. Hallottam, hogy mondanak valamit, de nem foglalkoztam vele. Siettem a vonathoz, de nekiütköztem valakinek.
- Danny te mit keresel itt? – leesett az állam mikor megláttam.
- Na végre, hogy megtaláltalak. Nem tudtam, hogy mikor mész el, ezért már délelőtt tíz óta itt vagyok, hátha elcsíplek még.
- Nos, megtaláltál. Beszéltünk is. Most pedig megyek, mert lekésem a vonatot. Szia!
- Várj még! Szeretném megmagyarázni az egészet. – könyörgően nézett.
- Nem kell semmit mondanod. Tom már beszámolt róla.
- Tényleg?! Akkor, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz? – derült fel az arca.
- Ilyesmit egy szóval sem mondtam.
- Akkor, várj ezt nem értem. – látszott az arcán, hogy tényleg nem ért semmit.
- Nézd. Nekem idő kell. Ki kell beszéljem magamból az érzéseimet. – láttam, hogy szóra nyitná a száját ezért gyorsan folytattam – De nem veled. Ehhez csak a legjobb barátnőm lehet a megfelelő alany. Megbeszéljük és közösen döntünk.
- Közösen?! Egyedül kellene döntéseket hoznod.
- Nem teljesen közösen. Ő elmondja a véleményét, én pedig mérlegelek. Ennyi. De erre – hála neked – most még később kerül sor, ugyan is lekéstem a vonatot! – mérgelődtem.
- Azt hittem van még időd.
- Szerinted mégis miért rohantam annyira?? Kábé öt percem volt. De azt is rád pazaroltam.
- Ne haragudj. De mindenképpen beszélni akartam veled.
- Tegnap megegyeztünk, hogy ma este felhívsz a döntésem miatt.
- Azt hittem nem vennéd fel, hiszen már ezerszer hívtalak, de nem válaszoltál.
- Este felvettem volna. De már mindegy.
- Sajnálom. – lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy tényleg bánja.
- Ne sajnáld. Nem szükséges.
- Meghívlak ebédelni. A következő úgy is órák múlva megy szerintem.
- Nem is tudom..
- Naaaa. Szigorúan baráti ebéd. Menten éhen halok! Azt meg te sem szeretnéd. – kacsintott.
- Jól van, legyen. De nem kell semmi romantikus vagy ahhoz hasonló. Egy KFC is megteszi.
- Ha ezt akarod, akkor legyen. Kocsival gyorsabb lesz. – mosolygott.
- Nee máár. Kellemes az idő. 
- Annak ellenére, hogy bármikor eleredhet az eső. – fintorgott.
- Egy kis esőtől nem olvadsz el. – öltöttem nyelvet rá.
Végül beleegyezett, hogy gyalog menjünk, de a bőröndömet azért bepakolta az autóba. Imádtam azt az autót. Egy gyönyörű RangeRover-e van. És olyan kényelmes, hiszen ültem már benne. Na de visszatérve a sztorihoz. Nagyjából 20 perc gyaloglás után el is értünk egy KFC-t. Útközben még megkérdezte, hogy megfoghatja-e a kezem. Olyan aranyos volt, mint egy szégyenlős kisfiú. Megszántam és megfogtam a kezét. Egyből felderült az arca, de még mindig kisfiúsan vigyorgott. Ilyenkor nem tudom elhinni, hogy valóban 26 éves. A kajáldában nem hazudtolta meg önmagát. Folyamatosan ontotta magából a poénokat és én már enni sem mertem, mert tuti megfulladtam volna a nevetéstől. Mesélt a rövidfilmjükről, amit 2010-ben forgattak. Olyan átéléssel mesélt, hogy öröm volt őt hallgatni. Megemlítette Tom és Giovanna esküvőjét is. Még egy célzást is elejtett, hogy lehetnék a párja, de én figyelmen kívül hagytam és csak mosolyogtam tovább.  
Ebéd után elindultunk sétálni egy kicsit, de ez nem volt valami remek ötlet. Ahogy Danny megjósolta leszakadt az ég. Futottunk az autójához amilyen gyorsan csak tudtunk. Felajánlotta, hogy menjünk el hozzá, hogy át tudjunk öltözni. Huzakodva ugyan, de belementem. Talán 10 perc lehetett az út, de nem tudom pontosan. Egy gyönyörű kétszintes kertes ház előtt parkoltunk le. Amikor beljebb mentünk majdnem szó szerint leesett az állam. Iszonyatosan barátságos volt az a ház. Nem ilyennek képzeltem, egyáltalán nem. Megmutatta a fürdőszobát, hogy átöltözhessek. Behúztam a bőröndömet és válogatni kezdtem a ruhák között. Végül azt vettem fel, amit előző nap vettem Gio-val. Egy barna cicanadrágra és egy hosszú kötött fehér pulcsira esett a választásom, valamint egy barna topánkára. Néhány perccel később már szárazon léptem ki a fürdőből. Danny ott várt a konyhában. Egy sötétszürke farmert és fehér pólót viselt. Teljesen hétköznapi volt. Nagyon tetszett. 
- Wow, nagyon gyönyörű vagy! – dicsért meg. Én természetesen elpirultam.
- Köszönöm. – lehajtottam a fejem. De ő közelebb jött és felemelte az államnál fogva. Tudtam mit akar. De most én voltam az első. Én csókoltam először. Varázslatos volt, de hamar vége lett. Zavartan néztünk egymásra, majd elmosolyodtunk. 
- Gyere, körbevezetlek. – szólalt meg először ő. Beleegyeztem.
A ház minden apró négyzetcentiméterét megmutatta. Persze sokat nevettünk újfent. Volt ebben a házban minden. Kondiszoba, stúdió, vendégszoba, hálószoba, két fürdőszoba az emeleten, és egy a földszinten egy újabb vendégszobával. Hatalmas nappali, étkező és konyha. Hátul egy gyönyörű kert fogadott és terasszal. A teraszon ki volt állítva egy grillsütő is. A nappali egyik sarkában volt egy „kutyaágy” Bruce-nak is. Néhány rágóka, régi papucsok, amiket ő szedett szét. Nagyjából egy óráig lehettünk Danny-nél de a kutyus fel sem ébredt, pedig nem fogtuk vissza magunkat nevetés közben.
Négy óra körül végül úgy döntöttem, hogy ideje hazaindulnom. Közöltem is a szándékomat Dan-nel. Láthatólag nem örült neki, de megígérte, hogy hazavisz, ha már miatta késtem le a vonatot. Valamikor nyolc óra körül értünk Poole-ba. Heli rengetegszer hívott, de egyszer sem válaszoltam neki. Ki akartam élvezni minden percet, amit Danny-vel tölthetek. Elvitt egészen a lakásomig. Sajnos nem tudtam behívni, mert drága lakótársam éppen otthon volt. A kocsiban elbúcsúztam tőle. Most nem csókoltuk meg egymást. Csak puszit adtunk és szorosan megöleltük egymást. Alig akart elengedni.. Végül kiszálltam a kocsiból és figyeltem, ahogy elhajt. Furcsa érzés fogott el. Vajon miért fájt ennyire az elválás?