The dreams always come true: Chapter 1. – "England, here we come!"

Nos, ez lenne az első fejezet. Ezek még csak a kezdetek, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket! Annyit még hozzátennék, hogy ez a fejezet a valóságon alapul, mivel egy barátnőm (Heli) a valóságban most pont Poole-ban van és ezerrel dolgozik. :) Jó "szórakozást" hozzá. puszi, Ella.

2011. december
- Naaaa hogy sikerült?? – érdeklődött barátnőm a vizsga után. Alig tudtam megszólalni.
- Márcuis 17-én irány Bournemouth! – kiáltottam.
- Ééééjleeeeeeeen! – kiáltott ő is.

2012. január
- Még mindig alig tudom elhinni, hogy két hónap múlva már Angliában leszünk! – mosolyogtam Heli kijelentésén.
- Hidd el, hogy én sem. De legalább együtt megyünk. – még mindig csak mosolyogni tudtam.
Szerencsére az egész január szünet volt. Azoknak legalább is, akiknek nem sikerült bejutni a programba. Szóval nekünk suliba kellett járnunk, de csak heti háromszor és akkor is csak angolra mentünk. Meg is szabadultunk a kolitól egy kicsikét, bár volt amikor bent aludtunk, mert korán kezdődött az óra.
Január 23-án viszont elkezdődött újra a suli és nem volt más választásunk és vissza kellett mennünk a kollégiumba. De egy cseppet sem bántuk. Folyamatosan az járt a fejünkben, hogy hamarosan már a ködös Albionban leszünk.

2012. március
A napok és a hetek iszonyatos gyorsasággal teltek. Azon kaptuk magunkat, hogy már csak két nap van az utazásig. 15-én megejtettük az utolsó sétát Imivel és a többiektől is könnyes búcsút vettünk, hiszen három hónapig nem fogunk találkozni. 17-én korán, szinte még hajnalban indultunk el Ferihegyre. Csak a szüleink, illetve Helinek a nővére kísért el minket. Még a reptéren is búcsúzkodtunk egy keveset, majd a családjaink magunkra hagytak minket. Találkoztunk pár osztálytársunkkal és együtt vártuk, hogy szólítsanak minket a beszálláshoz. A gépünk 12:15-kor szállt fel és mi izgatottan ültök végig a 2 és fél órás utat. Mikor kijöttünk a luton-i reptérről tátva maradt a szám. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy ez nem csak egy álom, hanem maga a valóság. Az a rengeteg ember, a nyüzsgés..bámulatos volt! Egyáltalán nem hasonlított arra a kisvárosra ahol mi éltünk. Helyi idő szerint háromnegyed kettő volt, így sokan igyekeztek munkába, vagy haza illetve iskolába. Végre megcsodálhattam álmaim kocsiját is, egy Rangerovert, ahogy elsuhant mellettünk. Szétnéztünk kicsit jobban, majd kerestünk egy megfelelő buszjáratot és elindultunk a "családjainkhoz". Az első héten ugyanis egy-egy családnál kellett laknunk és rendesen suliba jártunk. De az első hét végeztével pénteken reggel volt egy nyelvvizsga-szerű felmérő. Az eredményeket csak két héttel később tudtuk meg, amikor már dolgoztunk. Hát nem sikerültek valami fényesre, de mégis átmentünk a vizsgán. Amíg a családoknál laktunk, minden nap tudtunk találkozni, mert ugyan abban az utcában laktunk. Helinek volt nagyobb szerencséje, mert ők a buszmegállóval szemben laktak, így neki elég volt 5 perccel korábban kint lennie, míg nekem 10 perccel hamarabb kellett indulnom, hogy elérjem a buszt. Természetesen az egy hét alatt megnéztünk szinte minden nevezetességet és bulizni is voltunk, háromszor is. Kipróbáltuk a híres-neves V Club-ot, ami egy templomból átalakított szórakozóhely volt. Szerintem mondanom sem kell, hogy mekkora élmény volt az egész!
A vizsga után szombaton el kellett költöznünk Poole-ba. Sajnos itt már nem volt akkora szerencsénk, mert nem lakhattunk együtt, bár közel voltunk egymáshoz. Helinek két francia lakótársa volt, nekem pedig egy német. Nagyon örültem neki, mondhatom.. Állandóan nekem kellett takarítanom a drága lakótársam után. Mindig széthagyott mindent, legyen az ruha, cipő vagy tányér, esetleg pohár. Én végeztem szinte minden házimunkát, mosogattam, főztem, vasaltam. De ami a hab volt a tortán, hogy egy hónap után minden héten más pasit hozott fel és a nyögdécselésüket kellett hallgatnom! Na meg az sem volt valami jó, hogy miután megkértem ne dohányozzon a lakásban, ő mégis megtette. Jó, én is cigizek de legalább kimentem az erkélyre vagy az udvarra, ahol a kijelölt dohányzóhely volt. Mia (mert így hívták) cigivel a kezében járkált állandóan a lakásban, nem győztem szellőztetni utána! De most hagyjuk a panaszkodást.

A fogadó kívülről

A munkahelyünk egy gyönyörű kis fogadó volt. Már nagyon vártuk, hogy elkezdjünk dolgozni. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, de nem volt más választásunk és még a legapróbb munkát is el kellett végeznünk. Az Inn in The Park egy gyönyörű 18. századi épület, amely a déli parton található. A fogadóban öt szoba található, amelyek teljesen felszereltek. Vannak kétágyas- és családi szobák, valamint egy baldachinos lakosztály is. Minden szoba ízlésesen van berendezve és a legmagasabb színvonalon karbantartottak. A kellemes pub-ban a lépcsők alatt tárolják a finom borokat. Az étterem és a bár kínálatában a minőségi házias ételek és a la carte snackek szerepelnek. Büszkén támogatják a helyi termékeket, a friss, helyben fogott halak pedig a vendéglő specialitásai. Az Inn in The Park a legideálisabb hely arra, hogy felfedezze az erre látogató a déli part által kínált lehetőségeket. A bejárati ajtóval szemben volt a recepciós pult, ami mögött egy harmincas évei végén járó nő álldogált. Mosolyogva köszönt nekünk és mi illedelmesen viszonoztuk a gesztust. Bal kéz felől volt az étterem-rész. Nagyjából tíz-tizenöt kétszemélyes asztalka volt a kis teremben. Szemben az étterem bejáratával szemben volt egy másik ajtó, ami a konyhába vezetett. Az étkező részhez hasonlóan a konyha sem volt hatalmas, de mégis barátságos volt. Bemutattak minket a főszakácsnak, Eric Johnson-nak, valamint megismerhettük a leendő munkatársainkat is. A recepciós pult jobb oldalán nyílt egy újabb ajtó a hall-ba. A többi helyiséghez hasonlóan ez is ízlésesen volt berendezve. A falak és a kispárnák krémszínűek volt és teljesen harmonizáltak a csokoládébarna karosszékekkel és a két kisebb fajta kanapéval.

Az étterem-rész

Csak hétfőn kellett munkába állnunk, így szét tudtunk nézni a városban. Poole egyébként egy aranyos kikötőváros Anglia déli részén, szóval az első dolgunk a tengerpart meglátogatása volt. Rengeteg képet készítettünk és folyamatosan pakoltuk fel facebook-ra őket. A legtöbb időt végül a tengerparton töltöttük. Hatalmas élmény volt, mert ezelőtt még egyikünk sem járt a tengernél. Hűvös volt még ugyan, de nem bírtuk ki, hogy ne menjünk be a tengerbe. Bár ugyanezt megtettük Bournemouth-ban is, de hát az még sem Poole volt. Megnéztük Poole nevezetességeit, mint például a városházát, vagy a Poole Quay-t.