Késve ugyan, de megérkezett az ötödik fejezet is! Ahogy az előző posztban írtam, nem tudtam haladni a történettel, úgyhogy az az ajánlatom, hogy heti egy résszel fogok jelentkezni. (De legalább is megpróbálok) Sajnos eddig nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna, de most már teljes erőbedobással az írásra fogok koncentrálni! :) Jó szórakozást a részhez, Ella
Két hét telt el azóta. Danny egyszer sem keresett, és a többiek sem. Rosszul esett.
Miután Danny hazahozott, egyből átsiettem Helihez. Mindent elmeséltem neki. Még a legapróbbnak tűnő részletet is. Kiveséztük Danny viselkedését is. A részletek alapján Heli szerint nincsenek komolyabb szándékai néhány éjszakánál. Nem akartam hinni neki, de nagyon valószínű, hogy ez volt a terve. Arra is rávilágított, hogy vajon miért nem keres. Szerinte azért nem hívott, mert nem tudott elcsábítani azonnal, ezért nem is próbálkozik tovább. Nem szívesen, de egyet kellett értenem barátnőmmel.
Ebben a két hétben megállás nélkül dolgoztunk. Szabadnapot sem kaptunk, pedig hetente minimum kettőt szoktak adni.
- Lányok! – jött oda hozzánk Chris, a főnökünk. – Vasárnap be kellene jönnötök dolgozni.
- De nekem szabadságom van! – fakadtam ki.
- Ja meg hétfőn is.
- Nekem pedig akkor van.. – jegyezte meg barátnőm.
- Tudom lányok, de hétfőtől új vendégek jönnek és ragyognia kell mindennek.
- Ezt úgy mondod, mintha nem végeznénk jól a munkánkat.
- Erről szó sincs. Csak ezek nagyon fontos vendégek lesznek.
- Mégis kik jönnek? A királyi család?? – akadt ki Heli.
- Semmit nem mondhatok. De a munkátokat akkor is meg kell csinálnotok. Valószínűleg sokáig maradnak majd. Ez persze attól függ, hogy mennyire tetszik nekik a hely.
- Remek..
- Sajnálom. És hogy lássátok, mennyire, ma délutánra szabadnapot kaptok. – mosolygott.
- Ezzel most nagyon kisegítettél minket.. – mérgelődött Heli.
- Sajnálom, de ez van! Tudtátok nagyon jól mire vállalkoztok! El kell fogadnotok! – szólt keményen.
- Tudjuk. De.. hamarabb is szólhattál volna.
- Körülbelül fél órája tudtam meg mindent. Hamarabb nem ment volna.
- Rendben. – mondtuk egyszerre. – Akkor most el is mehetünk? – folytattam.
- Persze. Hiszen megígértem. – mosolygott újra.
- Sietünk is, mielőtt meggondolnád magad. – nevettünk már mi is.
Elköszöntünk a munkatársaktól és amilyen gyorsan csak tudtunk, el is tűntünk. Első utunk a tengerpartra vezetett. Leültünk a homokba és csak néztük a hullámzó tengert. Én újfent elgondolkoztam. Természetesen a Londonban történteken járt az agyam. Pedig én reménykedtem. Reménykedtem abban, hogy Danny mindent komolyan gondol és több is lehet köztünk. Sajnos tévedtem. Ha így lett volna, akkor már hívott volna, vagy legalább eljött volna hozzám. Magamban már ordítottam a szomorúságtól. Annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy barátnőm eltűnt mellőlem. Csak arra eszméltem, hogy valaki arcon talál egy adag jéghideg(!) vízzel. Meglepettségemet nem palástoltam. Heli viszont fetrengett a röhögéstől. Szerinte annyira béna képet vágtam. Persze bosszút kellett állnom valahogy, ezért én is lefröcsköltem, amíg röhögött. Ezúttal én kezdtem nevetni, ugyanis ő vágott hülye arcot. Legalább egy teljes órán keresztül szórakoztunk így, de végül hazaindultunk, mert hiába van már május, a tenger mégis hideg még.
Mindketten hozzám indultunk. Szerencsére meg tudtuk beszélni a lakótársammal, Mia-val, hogy együtt szeretnénk lakni, ezért helyet cseréltek Helivel. Tegnap este át is cuccolt hozzám. Egy órával később már megszárítkozva, tiszta ruhában ültünk a nappali-szerű szobában és a tévét bámultuk egy kis popcorn társaságában.
- Szerinted kik lehetnek ennyire fontosak? – kérdezte barátnőm.
- Lövésem sincs. De remélem nem valami kibírhatatlan figurák. Szeretném nyugisan eltölteni ezt a néhány hetet, amíg itt vagyunk. – válaszoltam monoton hangon, majd folytattam. – Tudod..amíg hülyültünk a parton, Danny egyszer sem jutott az eszembe. Most gondoltam rá először délután óta.
- Naa ez fejlődés. – tapsolt Heli. – De még messze vagy attól, hogy elfelejtsd. De én mindenben támogatlak. – vigyorgott szélesen. – Kezdjük azzal, hogy jövő héten elmegyünk szórakozni. Átugrunk csütörtökön Henihez és benézünk a V-Club-ba. – kacsintott.
- Nem is tudom.. – húztam a szám. – Nem vagyok biztos benne, hogy el akarom felejteni ezt az egészet. Azt már elfogadtam, hogy vége. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. Feldolgoztam. De nem akarom elfelejteni.
- Nos, te tudod. De attól bulizni még mehetnénk. Egyébként meg többet nem hozom szóba a témát. Csak ha te említed. De egy valamit még szeretnék tudni. Illetve két dolgot.
- Hallgatlak. – mosolyogtam.
- Először is.. – hatásszünetet tartott. – Jól csókol??
Elpirultam. Nem is. Inkább rákvörös lettem. – Nagyon is. – válaszoltam végül.
- Valahogy sejtettem. A második kérdés viszont kényesebb lesz.
- Mond. Bármit elviselek. – nevettem.
- Szerelmes vagy? – félve kérdezte meg.
- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ilyet még sose éreztem ezelőtt. Ha az a szerelem, hogy pillangók repkednek a hasamban, amikor Danny-re gondolok, akkor igen. Szerelmes vagyok. Legalább is ezt gondolom. Tulajdonképpen csak néhány órát töltöttem vele, mégis szörnyű volt nekem, mikor el kellett búcsúznom. Nem tudom, ő mit gondolhatott vagy gondolhat most. Szerintem neki nincsenek ilyen gondjai. De ha lennének is, azt se tudnám meg, mivel nem keres. Pedig úgy éreztem, hogy ebből valami jó is lehet. De mint mindig, most is tévedtem. – mosolyogtam a monológom végén. Keserű mosoly volt, annyi szent.
- Húú. Szóhoz se jutok. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly a részedről. Nem tudom, mit tehetnék érted..
- Én viszont tudom. Többet ne hozd szóba légy szíves.
- Rendben. – bólintott mosolyogva.
Aznap este nem is hoztuk szóba. Persze utána se. Folyamatosan csak dolgoztunk. Vasárnap mérgelődtünk egy sort, amiért agyonhajszoltak minket. Még mindig nem tudtuk, hogy kik miatt van ez a felhajtás. Senki nem mondott egy szót se. Bár nekem az volt az érzésem, mintha direkt csinálták volna. Elméletemet meg is osztottam barátnőmmel, de ő kiröhögött, mondván hogy ez lehetetlen. Szerintem nem. De rám persze nem kell hallgatni. Na majd, ha nekem lesz igazam.. Én este tíz után estem be az ágyba hulla fáradtan. Helinek maradnia kellett még egy kicsit, így nélküle jöttem haza. Annyira fáradt voltam, hogy azon nyomban elaludtam, amint a testem találkozott az ággyal. Még azt se hallottam, amikor drága lakótársam hazaért.
Hétfőn reggel korán (hétkor) keltem. Nyolcra mennünk kellett dolgozni. Amikor kimentem a „nappaliba” érdekes látvány fogadott. Heli feküdt a kanapén érdekes pózban. Fájdalmas lesz neki a mai nap az egyszer biztos. Odaguggoltam a kanapé mellé és szólongatni kezdtem Helit. Nem igazán hatott, ezért elkezdtem kiabálni, hogy le fogja késni a gépet, ha tovább alszik. Az eredmény meg is lett, ugyanis azonnal felpattant ideiglenes ágyáról és teljesen kétségbe volt esve. Elkezdett hisztizni, hogy miért vagyok még pizsiben, hiszen lekéssük a gépet. Lefogtam a kalimpáló kezeit és megnyugtattam, hogy csak álmodott. Csalódottan vette tudomásul a dolgot. Elküldtem a fürdőbe, hogy összeszedje magát és felébredjen, addig én megcsináltam a reggeli kávénkat egy-egy pirítós társaságában. Hát igen, amióta dolgozunk, rászoktunk a kávéra. A cigi és az energiaitalok mellett még éppen elfér. Amint kijött a fürdőből, én vettem birtokba az említett helységet. Gyorsan letusoltam és elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Heli volt olyan rendes, hogy megvárt a reggelivel. Étkezés közben nem szóltunk egy szót se, csak néztünk ki a fejünkből. Háromnegyed nyolckor aztán elindultunk a munkába. Szerencsére gyalog tíz percre van csak a munkahelyünk.
Nyolc órakor meg is kezdtük a munkát. A vendégek csak tíz körül jönnek majd, úgyhogy volt még időnk átnézni minden helyiséget. Utána viszont a konyhások energiáit szívtuk le a hülyeségeinkkel. Láttam Eric-en, hogy legszívesebben kidobna minket onnan, de nem tehette meg, szerencsére. Tíz óra után Chris és Angie jött be hozzánk és elmondták, hogy a vendégek megérkeztek és már az étkezőben vannak és várják az egyik pincért. Szerencsére engem Eric beállított mosogatni meg törölgetni, így Heli ment felvenni a rendelést. Néhány perc múlva vigyorogva jött vissza és én egyből kifaggattam.
- Na? Kik azok?
- Hát..nem ismerem őket, de híresek az biztos. – mosolygott. – Egyébként négy kávé lesz.
- Csak négyen jöttek? És ezért kellett ez a felhajtás?? – akadtam ki egyből.
- Neem. Hatan vannak, csak az ebéddel megvárják a többieket is.
- Jaa, így már értem. – mosolyogtam. – Kivigyem a kávét?
- Igen. Addig folytatom a mosogatást.
Azzal felvettem a tálcát és hatalmas mosollyal az arcomon léptem ki az étterembe. De amint megláttam a vendégeket, hirtelen megtorpantam és a mosoly lefagyott az arcomról. Idegesen pillantottam végig a négy vendégen. Alig hittem a szememnek, hogy itt vannak. Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Sajnos észrevettek, még mielőtt visszasurranhattam volna a konyhába.
- Ella! Micsoda meglepetés!
- Igen, valóban az. – mosolyogtam kedvesen barátaimra. Gondolom már kitaláltátok, hogy a McFly-os emberkék azok, pontosabban Tom, Gio, Harry és a barátnője, Izzy. Harold gyors bemutatott minket egymásnak és aztán el is kezdtek faggatózni.
- Nem is mondtad, hogy itt dolgozol. – kezdte Tommy.
- De igen. Gio-nak megemlítettem.
- Tényleeg. – vágott csodálkozó arcot az említett. – Akkor azért volt olyan ismerős a hely neve.
- Valószínűleg igen. – mosolyogtam töretlenül. – És.. csak így négyesben?
- Neem. – vette át a szót Harry. – Itt van Doug és Danny is csak még kipakolnak. Dan barátunk biztos örülni fog, ha meglát. – hatalmas vigyor ült ki az arcára.
- Persze, biztosan.. – motyogtam. Gyorsan odaadtam a kávékat és siettem is vissza a konyhába. Heli látta rajtam, hogy valami baj van ezért egyből ott is hagyta a munkáját és odasietett hozzám.
Lefagytam. Megszólalni sem tudtam. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Heli mégis tudta, hogy mi a bajom. Elég volt a szemembe néznie és máris tudta minden gondolatomat. Nem is csodálkoztam soha ezen a „képességén”. Óvoda óta ismerjük egymást és jóban is voltunk mindig. De az utóbbi években váltunk legjobb barátokká. Annak ellenére lettünk ilyen jóba, hogy nemegyszer kiderült már, néha mennyire „áruló” tud lenni az ember. Na de visszatérve a történethez.. Teljesen lesokkolt, hogy itt vannak a fiúk, és hogy Danny is itt van. Nem akartam vele találkozni. Egyáltalán nem. Jó, persze bármit megadnék azért, hogy újra a szemébe nézhessek. De az agyam mégis ellent mond a szívemnek. Sajnos ez a baj velem. Legtöbbször nem azt teszem, amit a szívem diktál. Na de mindegy.
Kérnem sem kellett barátnőmet. Szó nélkül elindult az étterembe, hogy felvegye a rendeléseket. Néhány röpke perc múlva vissza is tért és leadta az ebédeket. Sajnos engem is utasítottak, hogy segítsek Helcsinek kivinni a rendelt ételeket. Kénytelen voltam én is kimenni, hiszen a főnökömmel nem ellenkezhettem – akármennyire is szerettem volna. Már Danny is ott ült a társaságnál. Persze Doug is ott volt, de számomra Dan volt a lényeges. Az első pillanatban találkozott a tekintetünk, ahogy kiléptem a konyhaajtón. Kínos volt a szituáció annyi szent. Gyorsan szétosztottam az ételeket és már siettem is vissza a konyhába. Tiszta vörös voltam. Mint valami szerelmes kislány, úgy viselkedhettem. Na igen..lehetek bármi, tehetek akármit, de kislány már többé sohasem leszek.
Amennyire csak lehetett, kerültem Danny-t, meg úgy az egész bandát. Bár ez elég nehézkes dolog, tekintve, hogy ők az egyetlen vendégeink még jó néhány hétig. A takarításnál nem voltam szerencsés. Felosztottuk egymás között a szobákat. Nekem jutott Danny valamint Tom és Gio szobája. Heli kapta Doug-ot és a Harry-Izzy párost. Nem igazán örültem, hogy nekem kell Danny szobáját takarítanom, hiszen olyan Danny-illata volt az egésznek. Mikor először beléptem a szobába, majdnem szörnyethaltam a látvány miatt. Amerre csak néztem, mindenhol papírfecnik és kották hevertek. Ha valaki esetleg nem ismerné, akkor ebből rögtön rájöhet, hogy a zenével foglalkozik. Kezdetnek úgy döntöttem, hogy összeszedem a szétdobált papírokat. Azonban ahogy pakolásztam, megakadt a szemem az egyik dalon. Vagyis a címén. „Ella”. Ez volt a címe. Nem szándékosan ugyan, de elkezdtem olvasni. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe. Azonban ezek nem szomorú könnyek voltak, hanem örömkönnyek.
- Tetszik? – kérdezte hirtelen egy hang. Gyorsan odakaptam a fejem. Természetesen Danny volt.
- I-igen. – alig tudtam megszólalni. – Nagyon szép. – szipogtam még mindig.
- Muszáj volt megírnom. – kezdte. – Akármikor rád gondoltam, mindig ihletet kaptam. Nem csak ehhez a dalhoz, hanem a legtöbbhez, amit itt látsz. Mondhatni te lettél a múzsám. – elmosolyodott. Először mióta itt vannak.
- Köszönöm. – nem igazán tudtam mit mondani. – De nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő múzsa. – mosolyogtam én is. Bár az enyém keserves mosoly volt.
- Ez baromság! – csattant fel hirtelen. – Bárki lehet múzsa. Egyébként meg.. – hatásszünetet tartott. – Mióta megismertelek hatalmasat változtam. Teljesen másképp nézem a világot már. Olyasmit is észreveszek az embereken, amiket eddig nem. Megváltoztattad az életemet. Ha nem hiszed, akkor kérdezd meg nyugodtan a többieket.
- Ne haragudj, de nem igazán tudom elhinni, hogy ekkorát változtál volna. Ha így lenne, akkor kerestél volna, ahogy megígérted. De én várhattam. Biztos azt gondoltad, hogy jót szórakoztál velem és ennyi neked elég is volt.
- Baromság! Előbb gondolkozz egy kicsit. Az eszedbe se jutott, hogy nem értem rá?!
- Őszintén? – bólogatott. – Nem.
- Sejthettem volna. Akár hiszed, akár nem, teljesen el voltunk havazva az elmúlt hetekben. De tudod mit? Nem fogok magyarázkodni, mert ahogy látom nem is érdekel téged.
- Hidegen hagy a magyarázatod. És ha most nem haragszol nekem dolgoznom kell. – válaszoltam hidegen.
- Rendben van. De ezt nem fogom annyiban hagyni. – mondta, majd felkapott néhány papírt és a gitárját és elindult kifelé. – Ja! Még azt a dalt is szeretném elkérni ami nálad van. – szó nélkül odaadtam neki, csak hagyjon már békén végre.
Amilyen gyorsan csak tudtam rendbe szedtem a szobáját és siettem is el onnan. Muszáj volt rágyújtanom, így a konyhán keresztül kisurrantam egy cigire. Gondolkodóba estem újra. Mi van, ha igaza van és tényleg rengeteg dolguk volt? Nem lennék meglepődve, hiszen imádják őket a rajongók és sok koncertjük van. Na és persze ott van Tom és Giovanna esküvője, ami a hétvégén esedékes. Feltételezem, rengeteg meló van egy esküvő tökéletes megszervezésével.
Iszonyatos fejfájás jött rám Tom és Gio szobájának a takarítása közben. Persze máskor is szokott fájni, de ez valahogy most más volt. Mintha „kegyetlenebb” lett volna. Nem igazán törődtem vele, így folytattam a takarítást. Időközben Heli is megtalált és folyamatosan csak fecsegett. Ilyenkor mikor fáj a fejem, akkor mindig és minden felidegesít. Ugyan ő tisztában van ezzel, mégis be nem áll a szája. De valami jó is kisült az állandó beszédből. Felvetette az ötletet, hogy menjünk át Bournemouth-ba bulizni, hiszen úgyis megígértük Heninek. Nehezen ugyan, de végül beadtam a derekamat. Azonban nem sejtettük, hogy valaki kihallgatta a beszélgetésünket..
Miután végeztünk a melóval egyből hazaindultunk, hogy időben el tudjunk készülni mindennel. Ugyan öt órakor telt le a munkaidőnk és közel is lakunk, azért kell nekünk 5 óra, hogy felkészüljünk az estére. A megfelelő ruha, a hozzá tökéletesen illő cipő és a kiegészítők, a smink és a haj beállítása. Ezek mind hosszadalmas és néha bonyolult procedúrák. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése